Index Vakbarát Hírportál

Akadémikusok tiltakoznak Karsai György elbocsátása miatt

2022. augusztus 30., kedd 09:57

Az egyetemi, tudományos és művészeti közösség szakmai normáinak súlyos megsértéseként értékelik a 70. életévében járó klasszika-filológus elbocsátását az SZFE-ről.

A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia vezetősége elfogadhatatlannak tartja, hogy Karsai György egyetemi tanárt, doktori iskolai vezetőt, egyben az Akadémia címzetes tagját a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora 2022. augusztus 26-án indoklás nélkül elbocsátotta – írta a szervezet közleményében.

„Karsai György több mint negyedszázadon át az SZFE szellemi arculatát meghatározó oktató volt. Néhány hónap múlva tölti be 70. életévét, amikor a hatályos jogszabályok szerint egyetemi tanárként nyugdíjba kell vonulnia, és ami után professor emeritusi kinevezés illette volna meg. Karsai György eltávolításának ténye és megalázó körülményei a magyarországi egyetemi, tudományos és művészeti közösség szakmai normáinak súlyos megsértését jelentik” – olvasható a közleményben.

Karsai alkalmatlannak tartotta Vidnyánszkyt és Rátótit is a pozícióik ellátására

Karsai György 1996-tól tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, hivatalosan 2014 óta vezeti a Doktori Iskolát. Rátóti Zoltán rektor augusztus 26-án közölte vele, hogy a továbbiakban nem számítanak a munkájára.

A klasszika-filológus, színháztörténész, irodalomtörténész végzettségű szakember bírálta a 2020-as modellváltást, amikor az intézmény heves tiltakozások között alapítványi fenntartásba került.

Akkor Rátótinak küldött nyílt levelében többek között arra emlékeztetett, hogy Vidnyánszky Attila és köre hívatlanul érkezett az SZFE-re. A Nemzeti Színház igazgatóját a kuratórium vezetésére alkalmatlannak titulálta a Doktori Tanács.

Karsai György számolt az elbocsátásával, ami ellen semmit sem tehet, hiszen alapítványi fenntartású intézménnyé vált az SZFE. A klasszika-filológus Rátóti Zoltánt is teljesen alkalmatlannak tartotta a rektori pozícióra, és ezt az egyetem szenátusa előtt sem rejtette véka alá.

Rovatok