Ember Márk minden hónapban szeretne meghívni egy tanárt és annak családját egy előadására.
A Thália Színház egyik fiatal színésze, Ember Márk, akit tavaly a nagyérdemű a tévés világból is megismerhetett, rendhagyó posztot tett közzé saját Instagram-oldalán.
A pedagógusok helyzete Magyarországon közelít a kritikus állapothoz. Olyan hiány van tanárokból, hogy az még a holdról is látszik, így azoknak kell ezt betölteniük, akik még a pályán maradtak. Mindeközben a bérek nem emelkedtek, így szeptemberben megint úgy indult el a tanítási év, hogy normális fizetés helyett a pedagógusok ígéreteket vihetnek haza, abból pedig nem lehet jóllakni. Bár a Maslow-piramis alján a fiziológiai szükségletek kielégítése szerepel, nem feledkezhetünk meg a szellemi táplálék és a szórakozás fontosságáról sem.
Ember Márk úgy tűnik, pontosan tudja, hogy életét nagyrészt tanárai formálták, és úgy döntött, szeretne visszaadni abból, amit kapott. A színész a maga módján és saját lehetőségei szerint segítene a pedagógusoknak, kiállását a tanárok mellett pedig egy ötletes kezdeményezéssel adta követői tudtára.
Úgy döntött, hogy az idei színházi évadban minden hónapban szeretne meghívni pedagógusokat és családjukat az egyik előadására, ha úgy van, még az útiköltségbe is besegít.
A pedagógusaim nélkül ma én sem lehetnék az, aki. Szeretnék ebben az évadban minden hónapban meghívni egy előadásomra olyan pedagógusokat – és családjukat –, akiknek ezen körülmények között nincs lehetőségük erre költeni. A jegyeket a család minden tagjának állom, ha kell, próbálok majd az útiköltségbe is besegíteni. Akinek van kedve hozzá, itt, vagy bármely másik oldalamon várom jelentkezését privát üzenetben. Természetesen ez semmilyen nyilvánossággal nem jár, csak én látom majd, hogy ki írt. Sajnos biztos nem tudok majd mindenkinek lehetőséget adni, de sok kollégám jelezte, hogy segítene, szívesen közvetítek majd. Az összes üzenetre igyekszem válaszolni!
Külön piros pont Ember Márknak, hogy mindezt nem népszerűségének növelése érdekében teszi, ugyanis a kiválasztott pedagógusoknak ez nem jár semmi kötelezettséggel, nem kell közös képen mosolyogniuk a színésszel a Nagymező utcában.
A színész a Thália Színház Rettenetes szülők, Hello Again, Gyilkosság az Orient Expresszen előadásaiban látható, illetve október elején lesz egy új bemutatójuk is, a Komédia egy bankrablásról, amelyben többek között Jámbor Nándor, Sóvári-Fehér Anna és Csőre Gábor oldalán szerepel.