Index Vakbarát Hírportál

Cáfolja Bruce Willis, hogy eladta volna az arcát

2022. október 2., vasárnap 08:42

Bruce Willis ügynöke cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint a filmsztár eladta volna képmása jogait.

Múlt héten széles körben elterjedt a hír, hogy Bruce Willis megkötötte a világon az első ilyen jellegű szerződést, és eladta arcmását a Deepcake nevű orosz mesterségesintelligencia-cégnek.

A színész szóvivője azonban azt mondta a BBC-nek, hogy „semmilyen partnerséget vagy megállapodást” nem kötött a céggel.

Bruce Willis márciusban jelentette be, hogy visszavonul a színészkedéstől, miután afáziát, egy, a beszédet befolyásoló idegrendszeri rendellenességet diagnosztizáltak nála.

A deepfake-nek nemezett technológiák képesek arra, hogy mesterséges intelligencia (AI) és gépi tanulási technológia használatával valósághű videókat készítsenek valakiről, annak arcát gyakorlatilag „ráhúzva” egy dublőrre. 

Szeptember 27-én a Daily Mail arról számolt be, hogy Bruce Willis és a Deepcake között megállapodás született. A történetből, mint kiderült, annyi az igazság, hogy Bruce Willis deepfake-kel létrehozott mását tavaly felhasználták egy orosz telekommunikációs vállalat, a Megafon reklámjához.

A Deepcake azt mondta a BBC-nek, hogy szorosan együttműködött Willis csapatával a reklámon. A csatornával azt közölték, hogy beleegyezését adta, és rengeteg anyagot biztosított, hogy elkészíthessük a digitális klónját. A cég állítása szerint egyedülálló könyvtárral rendelkezik a hírességek, influencerek és történelmi személyiségek nagy felbontású képeiből.

A Deepcake a weboldalán nyilvánvalóan Bruce Willisnek tulajdonított idézettel népszerűsíti a munkáját:

Tetszett, hogy mennyire pontos a karakterem. Ez egy nagyszerű lehetőség számomra, hogy visszamehessek az időben. A rendszert a Die Hard és az Ötödik elem tartalmai alapján képeztük ki, így a karakterem hasonlít az akkori képekhez.

Bruce Willis ügynöke azonban azt mondta a BBC-nek, hogy a színésznek nincs partnersége vagy megállapodása „ezzel a céggel”.

A Deepcake közleményében azt mondta, hogy pontatlanok azok a hírek, amelyek szerint megvásárolták Bruce Willis arcának jogait.

Téves volt a megfogalmazás. Bruce Willis nem tud eladni senkinek ilyesfajta jogot, azok ugyanis nem elidegeníthetőek

− mondta a cég képviselője. 

(Borítókép: Bruce Willis 2018. július 14-én. Fotó:  Rich Fury / Getty Images)

Rovatok