November elején jelenik meg A kis Winnetou című film a mozikban. A német alkotást több támadás is érte saját hazájában, ettől függetlenül a magyarországi bemutató egyelőre nincs veszélyben.
Novemberben egy nosztalgikus történet kerül új köntösben a mozikba, amikor A kis Winnetou végre széles vásznon lesz látható hazánkban. Az ikonikus karakter gyermekkorát megelevenítő film megmutatja, miként szeretné az apacsok legendás harcosa bebizonyítani apjának, hogy érett férfivá vált, miközben törzsét segítendő megküzd a vadnyugat ádáz, kincsekre és vagyonra éhes kalandoraival.
A filmet a német mozik még augusztus derekán mutatták be, valamint ezzel együtt az alkotás forgatókönyvéből adaptált gyerekkönyveket is kiadtak, hogy a mai fiatalság is megtapasztalhassa azt a varázslatos világot, amelyen a szüleik felnőttek, és amit a híres író, Karl May több mint száz évvel ezelőtt elképzelt.
A film és a vele együtt megjelent gyerekkönyvek útja azonban messze nem zökkenőmentes. Az eredeti Winnetou-történeteket és Karl Mayt támadó olvasók kezdték megrohamozni panaszaikkal a könyveket forgalomba hozó Ravensburger kiadót, mondván, hogy a történetek valótlanul ábrázolják az amerikai őslakosokat, és a sokak szerint a film forgatókönyvéből átdolgozott könyvek „gyarmatosító és rasszista eszméket hirdettek, valamint a kulturális kisajátításról” szólnak.
A film, amely augusztus 11. óta látható Németországban, már a bemutató előtt komoly vitákat váltott ki a Német Film- és Médiaértékelő szervezetnél, végül mégis zöld utat kapott. A felháborodott olvasók, akik a Ravensburger kiadót kezdték támadni, hogy egy ehhez hasonló történetet próbál gyerekkönyvként eladni, elérték, hogy a kritikák hatására leállítsa a könyv forgalmazását, valamint
nyilvánosan bocsánatot kérjen az Instagram-oldalán.
A film ennek ellenére zavartalanul jelenik majd meg hazánkban, a közönség november 10-től láthatja a mozikban.