Szeptember végén két napra elhagytuk a jelent, a Magyar Zene Házában ugyanis megtartották az idei Brain Bar fesztivált, ahol innovatív gondolkodók értekeztek a közönséggel a jövő különböző szegmenseit érintő kérdésekről.

A konferencia egyik házigazdája Linczényi Márkó zenész, műsorvezető, tartalomgyártó volt, aki többek között olyan előadókkal beszélgetett, mint Érdi Péter agykutató, vitát moderált Pogátsa Zoltán és Varró László közgazdászok között, vagy lazább beszélgetésben fejtegette a Z generációt érintő kérdéseket Beton.Hofival és Pogány Indulóval. A Brain Bar közönségéről elmondta, hogy alapvetően nyelveket beszélő, a világra nyitott fiatalok voltak jelen.

Bepárásodott szemüveggel néztem, hogy hát, az országunk jövője itt ül.

És bár sok nehéz és bonyolult témát érintettek, ő ezeket rendszerint saját élményeiből táplálkozva vezette fel, mert szerinte ha az ember felől indítjuk a beszélgetést, könnyebb felépíteni a szakmai diskurzust.

Nincs mese, ez az élet

Az egyik előadó – akivel Márkó később beszélgetést vezetett – Érdi Péter agykutató volt, aki sokat mesélt arról, hogy fontos lenne a javítható dolgainktól nem megválni, hanem energiát fektetni abba, hogy újra működjenek. Márkó ehhez az életfelfogáshoz könnyedén tud csatlakozni:

Én egy 2007-es asztali számítógéppel szenvedek otthon. Ez már tényleg szenvedés, például tíz perc, amíg betölt. De javítgatom, és szeretem. Ugyanígy vagyok a kávéfőzőmmel. Nagyon rossz kávét csinál, sokat kell takarítani, de nem vagyok hajlandó újat venni. Nem szeretem azt a mai társadalmat, amelyik eldobja a dolgokat és újat vesz. És akkor utána azzal mi lesz? Szétszerelik a kismanók?

Márkó külön izgalmasnak találta, hogy Érdi Péter ezt a metaforát rávetítette az emberi kapcsolatokra is. Melyek azok, amelyekért megéri dolgozni? Márkó számára ez az előadás ajtókat nyitott, viszont nem érezte úgy, hogy beléptek a terembe, hiányérzete maradt, tehát nincs mese, el kell olvasni Érdi Péter könyveit. Az agykutató a javítás mellett azt is többször hangoztatta a fesztiválon, hogy a fiatalabb generációk mondhatják, hogy az ő korosztálya rontott el sok mindent, ám akkor tessék megmutatni, hogyan lehet ezt jobban csinálni.

Linczényi Márkó szerint ez nem feltétlenül előremutató gondolat, ám erre neki is saját tapasztalataiból kellett rádöbbennie.

A magyar nyelv ápolása, használata és szépsége például engem csak az elmúlt évtizedben fogott meg igazán, azelőtt eljátszottam a gondolattal, hogy miért ne lehetne angolul az oktatás? Ismerek olyan fiatalokat, akiknek magyar az anyanyelvük, mégis a beszélgetés egy pontján képesek hirtelen átváltani, és tökéletes kiejtéssel angolul beszélnek tovább egymással. Oda akarok kilyukadni, hogy a nagyon fiatalos és nagyon öreges álláspont sem jó, szerintem valami konszenzusra van szükség ahhoz, hogy fenntartható legyen a jövő.

– fogalmazta meg gondolatait a saját elmondása szerint a „boomer és az alfa generáció közé ragadt” Márkó.

Matrica a szekéren

A fesztivál egyik témája a zöld kapitalizmus volt, Pogátsa Zoltán és Varró László értekezett ennek a társadalmi rendszernek a fenntarthatóságáról. A zenész-műsorvezető a hétköznapokban a „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” elvet vallja, így nemcsak okosan bólogat a környezettudatosságról szóló beszélgetéseken az előadók mellett, hanem próbál tenni a zöldebb létezésért: csomagolásmentesen vásárol, biciklivel jár, nem rendel ételt, inkább elmegy érte, majd saját ételhordóban elviszi, szelektíven gyűjti a szemetet, komposztál.

Mégis, ha megveszek egy farmert vagy egy cipőt, akkor én is ugyanazt a rendszert tartom életben, és élvezem az előnyeit. Ennek az ellenkezőjét állítani olyan, mint kiragasztani a Mercedesre a Nagy-Magyarország-matricát. Haver, ha ennyire nagy magyar vagy, akkor magyar autóban tessék ülni, vagy lovon, szekéren!

Úgy látja, a mostani fiatalok érezhetően tudatosabbak, mint az ő generációja volt, de nem várható el egy húszévestől, hogy megoldja a jövő problémáit.

Azt viszont jogosan várhatjuk el, hogy azokat a hézagokat és sebeket, amiket mi és az elődeink ejtettek a bolygó szövetén, befoltozzák.

Úgy gondolja, hogy ebben neki is felelőssége van.

A fesztivál több téma köré épült, az egyik szegmense az előadásoknak a média hatása volt a Z generációra. Linczényi Márkó nem gondolja úgy, hogy ezek a felületek olyan veszélyesek lennének, az ő idejében például a televízió volt a kor TikTokja, neki tíz éve ment el tévénézéssel, mégis itt van és lélegzik, a keringése sem állt le.

Mivel ő is rengeteg tartalmat gyárt netes felületekre, kicsit ebbe is belekérdeztünk. Egyik saját podcastműsora, a Kisapám például gyakorló szülőknek készül, hogy jó fej anyukák és apukák legyenek. Azt többször is hangsúlyozta, hogy ő nem ad tanácsokat, nem pszichológus, csak egy apuka, de ő is tanul ezekből a beszélgetésekből.

Egy pillanatra a „síkideg énje” is előjött, amikor felidézte, mennyire nem szereti azokat a kéretlen, akár Instagram-képek formájában érkező jótanácsokat, amelyek például azt mondják, hogy ha a gyerek sír, ne leteremtsük, hanem kérdezzük meg, hogy valójában mi a baja.

Amikor a gyerek egy bevásárlóközpont közepén a mozgólépcsőn majdnem becsípi a kis haját, mert egyébként homorítva fetreng és malacként visít, miközben tépi le magáról a ruhát, akkor nekem ne mondja senki, hogy ilyenkor – aznap amúgy kétezer-ötszázadjára is – megkérdezik, hogy egyébként mi bántja. Nem. Ilyenkor megfogom, fölráncigálom és megmentem a kis életét.

Aki lemaradt volna az arútluK podcast előző adásáról, amelyben Mikulás Ferenccel arról beszélgettünk, hogy a most mozikba kerülő Toldi-rajzfilm szerinte miért veri a Pókembert, az ide kattintva meghallgathatja.

(Borítókép: Linczényi Márkó. Fotó:  Németh Kata / Index)