Ha az ember zenét hallgat, akkor sokszor azt gondolja, hogy csupán a fülére hagyatkozik. Mégis, mikor teljesen a zenére figyelünk, gyakran képek villannak fel, történetek születnek meg előttünk. Koncerten ülve pedig a valóság szövete és az elménk függönyei omlanak ránk. De mi lenne akkor, ha semmire sem támaszkodhatnánk egy élő koncerten a látványból, csupán a hangokra, az érzésekre és arra a tiszta világra, amely ezekből megszületik bennünk? Egy más lét, egy gyökerétől fosztott, tetőket lebontó és eget beengedő tudatállapot.

Nincs más, csupán a szék anyaga, a levegő illata, az emberek zöreje és a zene, a mindent kitöltő hangok.

A látók számára az élményen túl ez tanulságos kaland is, melyen keresztül megtapasztalhatják, milyen lehet a látássérültek koncertélménye. A kezdeményezést a múltban is örömmel támogatták olyan művészek, mint a Bagossy Brothers Company, Hobo vagy Tóth Vera. A mostani alkalom központjában az operett és a musical műfaja állt, így két zenés színészt invitáltak meg a szervezők, név szerint Gallusz Nikolettet és Peller Károlyt, őket zongorán kísérte Helle Maximilian.

Csárdáskirálynő és Mamma Mia! egy színpadon

Gallusz Nikolett, aki főként a musicalvonalat képviseli, olyan darabokból idézett meg ikonikus dalokat, mint a Macskák vagy a Mamma Mia!, Peller Károly pedig inkább az operettek fűszerességével szórakoztatta a hallgatóságot, olyan örökzöldekkel, mint a Jajj, cica vagy Hajmási Péter. A dalok közötti réseket személyes történetekkel töltötték ki, az előadók beengedték saját világukba a vendégeket. Akadt mesélős, érzelmes emlék, de volt meghökkentő és informáló vallomás is arról, honnan indultak, és miért ülnek itt.

Nem az ember arcát nézzük, nem a ruhájára, gesztusaira figyelünk. Csak halljuk, ahogy a másik belesuttogja a gondolatait a sötétbe. Ilyenkor az ember bátrabb másokhoz, ilyenkor az ember őszintébb magához. Nincsenek szavak, amelyek elvesznek a sorok között. Dobálózunk azzal, hogy intimebbek a gondolatok a sötétben, de teljesen más, mikor a sötétség nem választás kérdése. Bezárul minden ajtó, kialszik minden lámpa, és tudod, hogy a következő két órában semmi sem lesz olyan, mint szokott.

Talán ezért is van az, hogy maguk a zenészek is keresik a lehetőséget, hogy ehhez hasonló koncerteket adjanak, hiszen olyan világ ez, amely nekik is újdonság. Más ez, talán leírni is csukott szemmel lenne az igazi, de a legjobb megtapasztalni. Ez nem olyan jótékonykodás, amelyről fotókat posztol az ember az Instagram-oldalán, és bátran mutatja, hogy segített a bébifókáknak. Ez az a hely, ahol az ember megosztja azt, amit máskor nem tud vagy nem mer, ahol segít, és ez neki is ad valami maradandót.

Egy évet az életünkből másokért

A Bodor Tibor Kulturális Egyesület, a Vaksötét koncertek szervezői azt szeretnék, hogy az emberek ne csak beszéljenek az effélékről, hanem meg is értsék. A szervezet elsődlegesen hangoskönyvekkel foglalkozik, hogy a lehető legtöbb alkotást tegyék elérhetővé a látássérülteknek. Bodor Tibor egymaga több mint egyévnyi hangoskönyvet mondott fel,

Unokája, Puskás Kata Szidónia a koncert után elmondta a közönségnek, hogy az emberek félreértik az egy év gondolatát ebben a történetben. Ha minden, a nagyapja által felmondott könyvet meghallgatnánk egymás után, megszakítás nélkül, akkor egy évig szólna szakadatlanul a történetek folyama. De mire ezek a könyvek ebbe az állapotba kerültek, az hosszú évek munkája volt. Minden szerkesztés, minden javítás, minden újrafelvétel és minden pontosítás benne van, amire alapvetően nem gondolunk.

Ezért is külön öröm a szervezet számára, hogy több száz lelkes önkéntes segíti a munkájuk, és mondanak fel hangoskönyveket. A Vaksötét koncertek az élmény, az összekötés és a támogatás jegyében születtek meg, és a szervezők addig szeretnék folytatni, amíg csak lehet. Ezeken a koncerteken a nézők egyszerre élhetnek meg különleges pillanatokat, és egyszerre segíthetik hozzá ahhoz a látássérülteket, hogy az ő világuk is egy kicsit jobban kinyíljon.