A Rejtett formák címet kapta Földes Borbála legújabb fotókiállítása. A tárlaton szereplő képeken megjelenő testtájakat a művész saját magán fedezte fel és fotózta le. Most szögezzük le, hogy a kiállított képeket édesapja, Földes László Hobo is látta, és nem tiltakozott.
Földes Borbála fotóművészként immár évek óta a számára legkedvesebb témát, az emberi testet örökíti meg. Arról, hogy ennek mi az oka, a következőképp fogalmaz:
A testemre mint anyagra tekintek, amely a fotográfia segítségével formálhatóvá válik, így az anatómia szabályain átlépve és azoktól elvonatkoztatva új, idegen formákat hozok létre. Ezáltal a mélyben lapuló érzeteket, a korábban rejtett aspektusokat vagyok képes a felszínre hozni.
A képekhez kell az ihlet, ami bármelyik napszakban rátörhet, egy kamera, egy állítható szárú olvasólámpa és a telefon, melynek képernyőjén nyomon tudja követni, hogy épp mit lát a kamera objektívje. Ha talál egy jó árnyékot, vagy csillanást, amiben szerinte kép van, azzal számítógépen folytatja a munkát. Rangsorolja az arra érdemes képeket, kidobálja a második rostán kiesőket, forgatja, vagdossa, félreteszi őket, vagy előveszi a korábbi felvételeket.
A váratlanul rátörő inspirációk jelentős része éjszaka érkezik, akkor meg honnan szedjen modellt – indokolja praktikus szempontból is azt a tényt, hogy a fotókhoz saját testét használja. Azt mondja, művészként semmi dolga azzal, hogy épp mi a divatos csípőtrend, mellméret vagy combkörfogat. Úgy látja, hogy általában azért fotózzák az emberi testet, hogy a lehető legelőnyösebb képet adják vissza róla. Ő viszont akár a legtökéletlenebb részeit is lefotózza, ezeket mutatja meg.
Ebben persze nincs nagy önleleplezés, hiszen magasan képzett anatómusok, esetleg az eredeti helyükről elmozdított testdarabok felismerésében is jártas bűnügyi helyszínelők se ismernék fel a fotóin az eredeti testrészt.
Ezúttal képei címével se segít a megfejtőknek, hiszen azok csak azt árulják el, melyik asszociációs pillanatban talált harmonikusnak egy szót azzal, amit a kép számára jelent. A mostani anyagban szereplő egyik munkájának például a Belua címet adta, ami jelenthet szörnyeteget, fenevadat, valamilyen vadállatféleséget is. A Virens cím a zöldellő, viruló tavaszra fordítható le latinról.
A néző persze asszociálhat bármi másra is, és ezt is nagyon szereti képeiben. Mivel titok, hogy testének melyik részletét nagyította fel, mindenki szabadon engedheti a képzeletét.
A fiatal művész kamerájával egyfajta arkhimédészi ponttá változtatja önmagát, saját húsát és bőrét használja fel,
hogy legyen mire támaszkodni a képekben megnyíló univerzumokban. A világ körbeér, beleláthatjuk Borbála képeibe a határtalanul hatalmast és a parányi mélyén rejtőző végtelent is, pedig lehet, hogy a lapockája csücskének egy csillámporral kiemelt darabját nézzük épp. A képeken ő van, de mégsem ő – foglalja össze mindezt önmaga, és kamerával ennél is sokkal pontosabban fogalmaz.
Saját független és nagyon személyes művészi útját jelző képei mellett alkalmazott fotózással is foglalkozik. Hobo Térdig a szarban, fülig a szeretetben című önéletrajzi könyvének képanyaga, borítója is Borbála munkája, és a többi, apjához kapcsolódó kiadványt is ő fotózta, tervezte.
A Rejtett formák című egyéni kiállítás, amely a Fotóhónap programjaként jött létre, 2022. november 2-ig tekinthető meg a budapesti Bartók Béla út 33. szám alatt fellelhető RANDOM Galériában.
(Borítókép: Földes Borbála)