Index Vakbarát Hírportál

Szerednyey Béla a pápához fordulna segítségért

2022. november 26., szombat 16:05

A színész templomban szeretné elvenni párját, azonban ehhez a pápától kéne engedélyt kérnie, mivel kedvesével nem egyező a vallásuk, ahogy mindketten fogadtak már örök hűséget az oltár előtt.

Szerednyey Béla egy friss interjúban számolt be arról, hogy a nyugdíj közeledtével úgy érezte, szeretne visszavenni a munkából. Mint azt a Blikknek elárulta, negyvenöt éven keresztül havi harminc előadása volt, azonban a nyugdíj ráébresztette, hogy nem kell már ennyire a „munka rabságában élnie”. 

Ahogy látótávolságba került a nyugdíj, úgy éreztem, Damoklész kardja függ a fejem felett: elgondolkoztam azon, vajon mennyi van még nekem hátra

– magyarázta a színész a lapnak, illetve azt is megemlítette, komoly fordulópontot jelentett ez a számára.

Mint megjegyezte, jelenleg havi tíz-tizenöt előadása van a József Attila Színházban, az Újszínházban és a Játékszínben, illetve tavasszal Kecskeméten fog dolgozni, ahogy két bemutatója is lesz színészként és egy rendezőként. Hozzátette, szabadidejében besegít feleségének, Szilvinek a mézeskalács-készítő vállalkozásába, mivel a karácsony közeledtével még több lesz a munkája. A színésznek már régóta álma, hogy egyszer az oltár előtt is örök hűséget fogadjon nejének, azonban az ő esetükben ez igen komplikált lenne.

Amikor tizenkét évvel ezelőtt szűk körben egybekeltünk, a polgári szertartáson túl volt egy jelképes, ezoterikusabb ceremónia is, de nem az egyház előírásai szerint. Szerettünk volna ilyet már akkor is, de a feleségem vallása református, én pedig római katolikus vagyok, és korábban mind a kettőnknek volt már templomi esküvője. Ahhoz, hogy ezt újra tudjuk élni együtt, a pápától kellene engedélyt kérni, ami hosszas huzavona

– fejtette ki Szerednyey, ahogy azt is kiemelte, eddig nem volt erre sem idejük, sem energiájuk, illetve nem is ragaszkodnak hozzá görcsösen, de ettől függetlenül nem mondott le róla. Mint mondta, nagy a harmónia köztük a feleségével, akivel békében és szeretetben élnek.

(Borítókép: Szerednyey Béla a Nagykarácsony című film forgatásán 2021. február 12-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok