Pezseg az élet a Magyar Nemzeti Múzeumban, ahol most egy egészen különleges kortárs képzőművészeti kiállítás is megnyílt: a 90. életéve felé közelítő Yoko Ono konceptuális képzőművész és békeaktivista több mit harminc alkotása – performatív művek, festmények, szobrok és rövidfilmek – láthatók az interaktív kamaratárlaton, amelynek legnagyobb látványossága minden bizonnyal a Levágott darab (Cut Piece) című performance lesz. Az első happening a díszbemutató után meg is történt Trill Zsolt színművész részvételével.
Nem igazán lehetett előre elképzelni, hogyan ismétlődik majd meg Yoko Ono híres művészeti akciója, amelyet először 1964-ben a tokiói Sogetsu Art Centerben mutatott be, s amelynek során a közönség levághatott egy darabot a ruhájából. Ő akkor az egymástól való elidegenedésre hívta fel a figyelmet, a Magyar Nemzeti Múzeumban megnyílt A háborúnak vége! Ha akarod című kamarakiállításon azonban ez is belesimul a békéhez illeszkedő tematikába.
Nem véletlen, hogy az első szereplő a kárpátaljai születésű Trill Zsolt, a Nemzeti Színház művésze volt, aki egészen rövidre nyírt frizurával jelent meg a múzeum Dísztermében, ahol L. Simon László főigazgató, Gulyás Gábor kurátor és Szombathy Bálint szépségkutató nyitotta meg a kiállítást Yoko Ono munkásságát méltatva, és elítélve a szomszédunkban folyó igazságtalan, értelmetlen és embertelen háborút. A sorokban már akkor is ott állt egy szék és egy lámpa a Levágott darab című ismertetőszöveg mellett.
A performance aztán egészen könnyedén indult. A résztvevők szinte mindannyian elhagyták a Dísztermet Gulyás Gábor tárlatvezetését követve. Ekkor lekapcsolták a villanyokat, Trill Zsolt pedig mezítláb, nadrágban, fehér pólóban és világoskék ingben kiült a székre. A „részvétművészet” klasszikusának számító performance alatt csendben kell lenni, lenémított telefonnal, és szerencsére ekkor ez is megvalósult. Fotózni és videózni viszont lehet, és ez az idő előrehaladtával újabb érzetekkel gazdagította az eseményt, de erről majd később.
Trill Zsolt tehát kiült, és a teremben maradt néhány vendég is megilletődötten ült a helyén, senki nem tudta, hogy kell egy ilyen akcióhoz hozzákezdeni. Elsőként aztán L. Simon László ment oda a színművészhez, és levágott egy darabot világoskék inge aljából. Az első vágás tehát megtörtént, és lassan a többi látogatónak is megjött a bátorsága, hogy a gyakorlatilag kiszolgáltatott helyzetben lévő művészhez odalépjen, elvegye a múzeum munkatársától az ollót, lekanyarítson egy darabot Trill Zsolt ruhájából, amit aztán betehetett egy borítékba, később pedig – a performance eredeti célja szerint – elküldheti annak, akit szeret.
A résztvevők eleinte mind a világoskék inget célozták meg, decens darabokat levágva, mígnem egy hölgy a művész nadrágjából metszett ki egy darabot. Ekkortól lehetett érezni, hogy „tétje van” a dolognak: volt, aki a nadrág szára, más a világoskék ing gallérja felé közelített az ollóval, végül sor került a fehér pólóra is, amely így már egy jó darabon láttatni engedte a művész testét. Volt, aki szív alakú lyukat vágott a pólóba.
A reformer elvileg vállalhatja a teljes lemeztelenedést, de bármikor le is állíthatja a happeninget.
A vagdosás protokollja le van írva a kiállítást ismertető füzetkében – maradjunk csöndben, figyeljünk, álljunk sorba –, de az nyilvánvalóan nincs szabályozva, hogyan viselkedjünk vágás közben. A művésznek elvileg nem szabad megszólalnia, de a szemkontaktust muszáj felvenni, és valamennyi metakommunikációnak kell lenni, ha már olyan közel kerülünk egymáshoz, hogy kárt tudunk tenni a ruházatában. Sokan azt a megoldást választották, hogy némán bólintottak egyet, Zsolt szintén meghajolt kicsit, ahogy egyébként Japánban ez természetes, más, talán zavarában inkább mosolygott, a színművész ezt kedves mosollyal viszonozta.
Ahogy azt is mindenki egyénileg éli meg, hogyan viselkedik és mit érez vágás közben, úgy az egész performance is más és más értelmet nyerhet: jelentheti a kiszolgáltatottságot, különösen amikor mondjuk a nyak körül csattog az olló, vagy amikor már a meztelenség veszélye fenyeget. Az előadás után Trill Zsolt szűk körben azt mondta, hogy egészen olyan volt a szituáció, mint amikor Kárpátalján a halottól búcsúznak. Színházban érezni néha azt, hogy az ember legszívesebben odamenne és megfogná a művészt, de szerinte ez még annál is megrendítőbb volt.
Nem bírta megállni, hogy ne álljon föl, amikor valaki odament hozzá, és közben végig cikáztak a gondolatai, mert elképesztő, hogy milyen borzalmakon mennek keresztül a háborúban részt vevő két ország polgárai mindkét oldalon: a megaláztatottságot pedig fotózzák, videózzák is, így keringhet az interneten. És bár a performance része a mediatizáltság, nézőként akár mobiltelefonnal fotózva nem lehetett nem érezni azt, hogy a közönségnek kitett művész a kamerák kereszttüzében még inkább kiszolgáltatott.
Az elkövetkező hetekben érdemes lesz nézni a múzeum hirdetményeit, mert további hasonló performance-okra kerül majd sor információink szerint többek között Oroszlán Szonja, Dzsudzsák Balázs, Földes László Hobo, Herendi Gábor rendező és Barabási Albert-László fizikus, hálózatkutató részvételével. Olyan személyiségeket akartak meghívni, akik a saját területükön hitelesen képviselik azt, amit csinálnak.
De az interaktív kiállítás többi látványosságra miatt is érdemes ellátogatni a Nemzeti Múzeumba, hiszen a közönség közreműködésével és aktivitásával kel majd életre a jelenleg tiszta fehér falak között álló Menekülthajó vagy Az én anyukám gyönyörű című alkotás, amelyek a kiállítás végére teljesen máshogy fognak kinézni a látogatók falra írt üzeneteivel. A múzeum előcsarnokában álló Kívánságfa a békéért elnevezésű installációra az ukrajnai békéről szóló kívánságokat, üzeneteket lehet felakasztani, és ehhez még jegyet sem kell váltani.
Remélhetőleg minél több látogató érdeklődését felkelti majd kiállítás, a jegybevételből származó haszon összegét ugyanis a múzeum az ukrajnai háború kárpátaljai áldozatainak támogatására fordítja. A békevágy és a béke témájához kapcsolódó alkotásokat bemutató rendhagyó tárlat 2022. november 29-től 2023. február 18-ig látogatható.
(Borítókép: Trill Zsolt és Gulyás Gábor. Fotó: Papajcsik Péter / Index)