Bodrogi Gyula, Jordán Tamás, Koltai Róbert, Tenki Réka, Bálint András, Kovács Zsolt, Pogány Judit és Lázár Kati főszereplésével rendezi első mozifilmjét Csányi Sándor Ma este gyilkolunk címmel.
Csányi Sándor filmes és színházi szerepei, színházi rendezései után fantasztikus színészgárdával vághat bele első mozifilmrendezésébe. Csányi szerepel is a filmben, így ismét együtt játszhat feleségével, Tenki Rékával, akivel idén először állt együtt színpadon Edith Eva Eger A döntés című művéből készített előadásban, amelyről az Index is beszámolt.
A történet szerint egy idős színészek által lakott otthonban valakit megölnek, ami után elkezdődik a kaland: egy mellőzött öreg színész, akit hajdan egy Poirot-szerű szerep tett híressé, saját szakállára kezd nyomozni. Ahogy egymás után, módszeresen kihallgatja a gyanúsítottakat, azzal szembesül, hogy mesterdetektívhez illő munka lesz ennyi kitűnő színészkollégája között megtalálni a gyilkost.
A forgatókönyvet az eddig történelmi filmjeiről ismert Köbli Norbert írta saját élménye alapján. Megismert egy színészotthont, és rögtön megfogalmazódott benne egy ott játszódó film története – derül ki a Nemzeti Filmintézet (NFI) közleményéből.
Arra gondoltam, milyen egyedi lehetne egy olyan zárt térben játszódó krimi, ahol a gyanúsítottak egytől egyig színészek, azaz olyan emberek, akik egy élet munkájával fejlesztették tökélyre a hazudozás művészetét. Milyen nehéz lenne köztük megtalálni a tettest
– emlékszik vissza a filmterv születésére Köbli Norbert.
A Ma este gyilkolunk című krimi-vígjáték producere Lajos Tamás lesz, akinek a nevéhez fűződik az Aprómesék, az Örök tél, valamint a idén mozikba került A játszma és a Blokád mozifilm is.
A világszerte népszerű zsánerben eddig szinte alig készült magyar film.
A mozifilm Bodrogi Gyula, Jordán Tamás, Koltai Róbert, Tenki Réka, Bálint András, Kovács Zsolt, Pogány Judit és Lázár Kati főszereplésével készül. A krimi-vígjáték operatőre Balázs István Balázs, látványtervezője Verebes Zoltán, jelmeztervezője Benedek Mari, maszkmestere Kund Barbara, vágója Kovács Zoltán lesz.
A 38 napos forgatás a tervek szerint 2023 nyarán kezdődik, a film várhatóan 2024 februárjában lesz látható a mozikban. A Nemzeti Filmintézet 950 millió forinttal támogatja a filmtervet.
Egy másik filmtervről is döntött az NFI. Többszörösen díjnyertes holland regényből készül Lakos Nóra (HAB) következő mozija. A Véletlenül írtam egy könyvet című családi, ifjúsági film az írás csodáját jeleníti meg egyedi vizuális elemekkel egy 12 éves kislány személyes történetén keresztül.
A filmterv megvalósulását producerként Sümeghy Claudia – Topolánszky Tamás Yvan rendezővel közös gyártócégük, a JUNO11 Pictures égisze alatt – segíti már a fejlesztési szakasztól kezdve. A filmet producerként jegyzi még Lakos Nóra, koproducere a BIND, amely a holland filmszakma egyik kiemelkedő produkciós vállalkozása, vezetője Joram Willink Emmy-díjas producer.
A Véletlenül írtam egy könyvet főszereplője még csak 12 éves, de már tudja, hogy híres író szeretne lenni. Ebben a szomszédjában élő, épp alkotói válságban szenvedő írónő segít neki némi kertészkedésért cserébe. Miközben a főhős írni tanul, felfedezi családja történetét, jobban megismeri önmagát, és feldolgozza anyukája elvesztésének traumáját, és közben azon veszi észre magát, hogy az életéből egy kalandokkal teli, izgalmas könyv született.
A film forgatása 2023 első felében kezdődik, a Nemzeti Filmintézet 800 millió forint támogatást szavazott meg magyar–holland koprodukcióban készülő családi mozi gyártására.
(Borítókép: Csányi Sándor Jászai Mari-díjas színész csömöri otthonában 2019. május 29-én. Fotó: Keleti Éva / MTI)