Egy sarokra az egykori ikonikus Városkapu kocsmától, a közgázosok hetvenes évekbeli törzshelyétől, ahol valaha Johann, a főpincér szolgálta fel a folyékony kenyeret, nyílt meg nemrégiben a Csemege, az egykori Élelmiszer Csemege 5108 helyén. Étterem, kávézó vagy borozó – mindenki döntse el maga. Bárminek is nevezzük, iskolapéldája annak a metamorfózisnak, ahogy egy lepusztult, csődbe jutott közért átalakul kellemes belvárosi találkahellyé.
Merthogy a Kecskeméti utca 8-as szám alatt volt egykoron Dobos C. József szakács és cukrászmester üzlete, azé a kulináris zsenié, aki 138 évvel ezelőtt feltalálta fantasztikus elmeszüleményét, a dobostortát. (A hagyomány szerint az édes vajkrémre a vajat köpülő fiú melléfogása vezette rá. A fiú só helyett cukrot rakott a köpülő edénybe. A cukrászmester az elfuserált vajból alkotta meg országos hírnévre szert tett hungarikumát.)
Mármost, a Csemegének is története van.
Igen, története, ahogy a Kecskeméti utca 8.-nak is, ahol most egy olasz étterem működik, amelynek mai tulajdonosa talán nem is tudja, hogy a magyar cukrászművészet ikonikus emlékhelye ez a helyiség.
De vissza a Csemegéhez, mely iskolapéldája annak, hogyan lehet egy lepukkant, mindenki által megvetett és lenézett, tulajdonképpen csődbe jutott, végül a tulajdonosa által be is zárt élelmiszerboltból élhető, a szabadidő eltöltésére, étkezésre, kávézásra, akár üzleti jellegű eszmecserékre is alkalmas közösségi teret létrehozni. Ahol még a képzőművészet barátai is kedvüket lelik, de erről majd később.
Ez eredetileg egy Élelmiszer Csemege üzlet volt, ahogy az az ajtó feletti cégtáblából is kiderül, majd később egy ábécé nyílt a helyén, immár magánkézben – magyarázza Gecse Gergő, az egyik fiatal, 32 éves tulajdonos, aki ötödmagával bérli a tágas, komoly belmagasságú üzlethelyiséget. – Bevallom, régóta fájt rá a fogunk, ugyanis a mellette lévő, Nor/ma nevű, északi stílusú pékség is a miénk, és terjeszkedni szerettünk volna; egyszerre szántuk üzleti vállalkozásnak és mentálhigiéniai cselekménynek a projektünket, egyszerűen élhetőbbé akartuk varázsolni a környezetünket, mert az az ábécé borzalmas volt.
Mindennek már több mint egy éve. Közben ugyanis kiderült, hogy óriási fába vágták a fejszéjüket. Mert az még csak-csak ment volna, hogy a bérleti jogot megvegyék a földszinti üzlethelyiség tulajdonosától, de az emeleteken élő lakóközösséggel is dűlőre kellett jutnia.
Azt hitték a lakók, hogy kocsmát akarunk nyitni a régi ábécé helyén. Attól tartottak, hogy majd olyan zajos bár nyílik a földszinten, mint amilyenek néhány sarokkal odébb, a bulinegyedben keserítik meg az ottani lakosok életét – említi Gecse úr.
Tavaly nyáron pörögtek fel az események. Több lakógyűlést tartottak, ahol bemutatták az összes tervrajzot, demonstrálták, milyen pozitív változáson fog átmenni a helyiség.
Fokozatosan nyerték meg a lakók támogatását, végül december 12-én megnyílt a Csemege. Egyszerre étterem, kávézó és minőségi borozó. De leginkább hangulatos közösségi tér.
Régóta szemeztünk a natúr borral, az volt a szándékunk, hogy ezt a speciális, a biobortól alig különböző italt árusítjuk – vallja be töredelmesen Gergő. – Hogy mi a natúrbor? A lényeg, hogy nem adnak hozzá, de nem is vesznek el belőle semmit. Hát most megvolt a lehetőség a forgalmazására, itt látja a polcon ezt a zavarosnak tűnő bort. Miért zavaros? Mert sem a szőlőtermesztés, sem a borkészítés során nem folyamodnak kemikáliákhoz, csakis természetes anyagokkal dolgoznak, és a seprőt sem távolítják el a borból. Kár is lenne, hiszen tele van antioxidánsokkal. (A kereskedelmi forgalomba hozott borokból főként esztétikai okokból távolítják el az üledéket.
Akár hiszi az olvasó, akár nem, amióta Gergő natúrbort fogyaszt a kommersz italok helyett, nem viszket az orra, nem könnyezik a szeme, tehát nincsenek allergiás tünetei. Gergőéknek olyan szempontból könnyű dolguk volt, hogy nem kellett drága pénzen dizájnert fogadniuk, ugyanis az öttagú tulajdonosi csoportból az egyik házaspár belsőépítészettel foglalkozik.
Én pedig végzettségemre nézve jogász vagyok, az egyetem után egy telekommunikációs cégnél dolgoztam, aztán kezdtem el foglalkozni a vendéglátással. Hát most itt tartunk
– mondja.
No de múlt csütörtökön volt egy nagyszabású összejövetel, ahol bemutatták Weiler Péter festőművész hat, giclée technikával készült képét, amelyek a falakat díszítik. Weilert nem szükséges bemutatni az olvasónak, a sokoldalú, kreatív művész tavaly a Kár lett volna disszidálni című kiállításával irányította magára a figyelmet a Reáltanoda utcai Kincsem Palotában.
Pétert régóta ismerték Gergőék, törzsvendégük volt a szomszédos Nor/ma pékségben, kettejük szándéka találkozott, amikor elhelyezték a hetvenes, nyolcvanas, évek retró hangulatát árasztó festményeket a helyiség falain.
Ha már retró hangulat: már az ajtóból szembe tűnik a monumentális kávéfőző gép, a szocreál hangulatot sugárzó betűtípussal: La Marzocco.
A legendás kávéfőző gépet Fiesoléban gyártják, Firenze városközpontjától néhány kilométerre – avat be Gergő a masina megvásárlásának körülményeibe. Aki korábban már személyesen járt a gyárban, és kinézte azt a gépet, ami most itt látható. A kávé, ami kijön belőle, osztályon felüli minőség.