Index Vakbarát Hírportál

Chris Rock visszavágott Will Smithnek a tavalyi Oscar-pofonért

2023. március 5., vasárnap 09:55

Chris Rock a Netflix történetének első élőben streamelt műsorában viccelődött Will Smith Oscar-pofonján.

A Netflix első élőben streamelt műsorában az 58 éves Chris Rock önálló stand-up-estjén a komikus-színész több ízben is kitért a pofonra, amely örökre beírta magát Hollywood történelmébe. Ugyanis a tavalyi Oscar-díj-átadó gálán Will Smith megpofozta Rockot, miután a ceremónia házigazdája feleségének frizurájával viccelődött.

A pofonról hosszú percekig nem lehetett tudni, hogy valódi volt, vagy megrendezett, főleg annak fényében, hogy az incidens után Smith átvette élete első Oscar-díját. Ám másnapra egyértelművé vált, hogy Smith dühében cselekedett, Rock pedig a helyzethez képest egészen szépen megőrizte hidegvérét.

A szó elszáll, a pofon megmarad

Mindenki, aki azt mondja, hogy a szavak fájnak, még sosem kapott pofont

– mondta Rock.

A streamingszolgáltatás első élő stand-up-műsorában, a Chris Rock: Selective Outrage című műsorában az előadó a témák széles skáláját járta körül, köztük a woke-kultúrát, Meghan Markle-t és a politikát – számolt be a műsorról a BBC.

Megpróbálom úgy előadni a műsort, hogy senkit se sértsek meg, mert sosem tudhatod, kiből mit vált ki a vicc

– mondta Rock, utalva a Smith-féle pofonra.

A zebra és a cápa

Az emberek azt kérdezik, hogy »fájt?«. Nos, még mindig fáj! A Summertime cseng a fülemben.

– Itt a komikus a Summertime, azaz Will Smith és Jeff Townes duójának, a D. J. Jazzy Jeff & The Fresh Prince formációnak az 1991-es Homebase című albuma egyik dalára utalt.

De a fájdalom kérdésénél Rock nem mulasztotta el a közte és Smith között lévő méretkülönbségeket is szóvá tenni.

Will Smith lényegesen nagyobb nálam, nem egyforma a méretünk. Will Smith meztelenül forgat. Engem még sosem láttatok ruha nélkül filmezni. Ha egy filmben nyitott szívműtétet csinálnak rajtam, akkor felveszek egy pulóvert. Will Smith játszotta Muhammad Alit egy filmben. Azt hiszed, én jelentkeztem arra a szerepre? Pookie-t játszottam a New Jack Cityben. Még animációban is nagyobb ez a f*szfej. Én zebra vagyok, ő meg cápa

– idézte Rockot a Variety.

A műsor címére reflektálva Rock elmondta, hogy szerinte Smith szelektív felháborodást (selective outrage) gyakorol, és hogy a pofon inkább Smith és felesége, Jada párkapcsolati problémáira vezethető vissza, mintsem Rock Oscar-viccéhez.

A házaspár őszintén beszélt kapcsolatuk hullámvölgyeiről, sőt nyilvánosan is foglalkoztak a küzdelmeikkel Jada Facebook Watch műsorában, a Red Table Talkban. Az egyik adásban Smith felesége kifejtette, hogy örülne, ha a férje és a komikus kibékülnének, és hogy ő megbocsátotta a viccet Rocknak. Ugyanis Jada Pinkett Smith évek óta alopeciában szenved, ennek következtében vesztette el a haját.

Persze Chris Rock az egész estés stand-up-előadásban nem csak az ominózus pofonról beszélt. A komikus szerint Amerika például „annyira el van cseszve, hogy ha az oroszok most odamennének, a fél ország azt mondaná, hogy hallgassák meg őket”.

Az amerikai komikus fellépése volt az első élőben közvetített műsor a Netflix felületén, amelyet a tervek szerint egyéb stand-up műsorok és nem forgatókönyv alapján készülő műsorok is követnek.

(Borítókép: Chris Rock 2017. május 14-én Austinban. Fotó: Rick Kern / WireImage / Getty Images)

Rovatok