Idén is megrendezték az Artisjus nemzetközi dalszerzőtáborát. Az Artisjus Songwriting Camp (ASC) egy napjára mi is kilátogattunk, amikor is a szerzők azt a feladatot kapták, hogy ültessék át zenébe a mesterséges intelligencia és a művészet kapcsolatát.
Sokáig csupán a sci-fi-alkotások témája volt a mesterséges intelligencia, a robotrendszer, amely önmagát fejleszti, tanul a környezetétől. A fantázia egyik szála ezt a fejlett társadalom eszközének látta, a másik fele a hús-vér emberi faj alkonyának. Legyen az a terminátor vagy C-3PO, az AI (artificial intelligence – mesterséges intelligencia) mára kinőtte a könyvek és filmek zárt dimenzióit.
Tanulni képes, reagálásra alkalmas gépek és rendszerek töltik be a mindennapjainkat, és ez a művészetek világára éppúgy érvényes. Manapság egyre nagyobb kérdés az alkotók körében, hogy amikor az AI képes maga könyveket írni, képeket festeni, filmet rendezni és zenét szerezni, akkor hol van valójában a határ az ember alkotta művészet és az algoritmikus alkotás között.
Ez volt az egyik fő témaköre az Artisjus idei dalszerzőtáborának.
Ahogy már tavaly is kilátogattunk a főhadiszállásként működő Petneházy Hotelhez – két ízben is –, úgy idén sem hagytuk ki a Songwriting Campet, ahol a hazai és nemzetközi dalszerzők közös projektek megvalósításán dolgoznak közel egy héten át.
Az Artisjus által támogatott esemény szervezőbrigádjának oszlopos tagjai Koczka Bori és Csipai Roland, a zeneszöveg.hu oldal vezetői, illetve Czutor Zoltán előadóművész és Johnny K. Palmer dalszerző producer. A tábor meghívott vendégei között idén olyan hazai alkotók voltak, mint Patocska Olivér vagy Gyarmati Fanny, a nemzetközi palettáról pedig az amerikai Chris Medina, a cseh Alena Shirmanova és a norvég Benjamin Larsen.
Ahogy ezektől a táboroktól megszokott, mindennap más típusú feladat elé állítják az alkotókat. A reggeli eligazítás után estig ez alapján kell egy (vagy több) dallal előrukkolniuk az általánosan háromfős csapatoknak, amelyek napról napra rotálódnak. Az idei táborban három fő kihívással kellett szembenézniük a zenészeknek.
Az első nap olyan dalt kellett megalkotniuk, amelyre a mesterséges intelligencia nem képes. A második napon szimultán kellett két hazai előadónak egy-egy dalt készítenie – az egyik Kaly Roland, a másik Juhos Zsófi volt. A tábor utolsó napján pedig az idei EFOTT-nak kellett zenét szerezni a csapatoknak.
Mi az első munkanapon, május 24-én látogattunk el hozzájuk Adyligetre, megnézni, miként viszonyulnak a mai alkotók a mesterséges intelligenciához. Bár a téma lassan lerágott csontnak tűnhet, szinte minden csapat más szemlélettel közelítette meg a feladatot.
Míg akadtak olyanok, akiket megrémít az AI jelenléte – attól tartva, hogy a későbbiekben némileg kiszorítja a dalszerzőket a piacról –, mások szimplán arra helyezték a hangsúlyt, hogy mi az, amivel az ember rendelkezik, de a gép (most még) nem: érzelmek. Volt, aki a viccre helyzete a hangsúlyt, például, hogy miként eshet az ember szerelembe a mesterséges intelligenciával, megint mások saját ötleteiket kezdték összevetni az AI által generáltakkal.
Az eltérő megközelítések ellenére érdekes volt, hogy a dalok jelentős rész rádiópop és dance stílusú lett. Bár akadtak kivételek, a számok zöme egy-egy markáns érzelmet igyekezett megfogni. Ugyan nem került szóba, de ezek alapján felvetődött a gondolat: csupán az érzelmi vonulat és a kellemes létre való törekvés választana el minket a folyamatosan fejlődő gépektől, vagy akad más is?
Az a nézőpont sem mellékes, amely szerint nem az AI fogja kiszorítani az alkotóművészeket a piacról, hiszen amíg mi tanítjuk a gépeket, addig nálunk lesz a megújulás és progresszivitás előnye – utóbbi persze idővel megváltozhat. Volt, aki igazi problémának a popzene iparosítását látta: amikor elkezdték megszabni, milyen legyen a populáris zene formanyelve, akkor sérült igazán az alkotóművészet.
egy kötött rendszerű zeneszerzést könnyebb lemásolnia a mesterséges intelligenciának, ha alapvetően is kiirtják belőle az egyediséget.
Az idei Artisjus Songwriting Camp első napján ezt a rendszert igyekeztek megbolygatni az alkotók. A tavalyi táborhoz képest – talán túlzás nélkül állítható, hogy – az alkotók még erősebb színvonalat hoztak már a kezdő napon. Ha a jövőben is ilyen összeállítású táborok születhetnek, akkor a hazai alkotóközösség remek kapcsolódási pontokat építhet ki a nemzetközi zenei világgal, és következetesen fejlődhet a magyar zenei piac.
(Borítókép: László Dénes)