Index Vakbarát Hírportál

Elárverezték a Titanic egyik vízbe fúlt utasának levelét

2023. július 1., szombat 10:48

Egy uruguayi utasnak a Titanic fedélzetéről küldött levelét árverezik Montevideoban 12 ezer dollárért (több mint 4 millió forint). Az 1912. április 11-én feladott levelet az uruguayi Ramon Artagaveytia Gomez agráriparos írta bátyjának, Adolfónak.

A küldeményt, amiben egy elegáns kalapos, botra támszkodó urat ábrázoló fénykép is található, az írországi Queenstownból adták fel, a hajó utolsó megállójából, mielőtt elindult a végzetes útra.

A White Star Line brit hajózási társaság (akik a Titanicot birtokolták) vállalati fejléces papírjára írt levél két nedves foltos oldalt tartalmaz, és egy később a címzett által ráírt megjegyzést:

Az utolsó levél, amit kedves bátyám, Ramón írt.

Három nappal ezután a Titanic elsüllyedt, és Ramón is vízbe fúlt 1513 utastársával együtt.

Sebastián Zorrilla, a június 30-án és július 1-én szervezett 80 tételes aukció kivitelezője úgy nyilatkozott, hogy a Gomez család leszármazottai három generáción keresztül őrizték a levelet, de mindig voltak olyan rokonok, akik eladták volna.

A levélben az áll, hogy Ramón Artagaveytia Gómez Amerikába indult a „45 ezer tonnás gőzhajón”, és lenyűgözte a pompás külső és belső.

Amikor tegnap megérkeztünk a gőzhajóra, úgy éreztem, mintha egy ötemeletes ház tövében lennék. Belépéskor körülbelül 50 főből álló személyzetet láttam, elvették a csomagom és lifttel (3 van) felmentünk az emeletre, a B fedélzetre. Az ebédlő a D fedélzeten van, a többi helyiség lent

– áll a levélben.

Leírta azt is, hogy látni akarta Észak-Amerikát, és különféle részleteket oszt meg bátyjával a hajóról, például a szobák berendezéséről ír, hogy némelyik faragott fából készült, a finom ételekről és a hálószobájában található elektromos tűzhelyről.

A folyosók fehérre vannak festve, és néhány szoba, például az enyém is , faragott fa borítású, szerintem tölgy, zöld bársonyszatén kanapékkal és székekkel berendezett. Minden új és gazdag.

De mintha megérezte volna végzetét, úgy zárja sorait: Különös és szeretetteljes emlék bátyámnak, Adolfónak, Ramontól.

Rovatok