Index Vakbarát Hírportál

Még a háborús gondokkal is terveztek, de ezzel nem

2023. július 4., kedd 19:34

Az előadó-művészeti törvény alapján meghirdetett, működési célú pályázatok kiírási körülményei több nyári, szabadtéri színháznak is kihívást jelentenek idén. A teljesség igénye nélkül annak jártunk utána, hogy a legnagyobb szabadtéri programsorozatok milyen forrásokból oldják meg 2023-as terveiket, valamint milyen kiemelt programok kapnak helyet a nyári színházak repertoárjában.

A nyári, szabadtéri színházak 2023-as finanszírozása és terveinek megvalósíthatósága a kései elbírálások miatt sokáig kérdés volt. Végül a megítélt támogatások alapján több szabadtéri színház is be tudja mutatja tervezett nyári programjait, ám olyanok is vannak, amelyek a mai napig nem tudják, miből fogják költségeiket fedezni.

A teljesség igénye nélkül felkerestünk több magyarországi szervezőt, hogy az előadó-művészeti törvény alapján meghirdetett, működési célú pályázatok eredményeinek ismeretében miként viszik véghez a nyári szezont. A szervezőket a finanszírozási kihívásokon túl a fesztiválok kiemelt projektjeiről is kérdeztük.

A várszínházak világa

A Kőszegi Várszínház igazgatója, Pócza Zoltán a nyári programjaikba és a támogatásaikba is beavatott bennünket. Elmesélte, hogy pályázati bevételekből működnek a nyári szezonban, és idén kevesebb támogatásból kénytelenek gazdálkodni. Amikor kiderült, hogy az állami pályázati döntések, így a kifizetések is csúsznak, a Kőszegi Önkormányzat meghitelezte a Kőszegi Várszínháznak a nyári programok megvalósításához szükséges összeget, amit majd az elnyert pályázati támogatások beérkezése után vissza kell fizetniük.

Szűkös helyzetben van a kultúra. Ugyanakkor a Kőszegi Várszínház megfontoltan tervezett. Kerestük a kőszínházi együttműködéseket, hiszen akkor a költségek is megoszlanak, másrészt nem egynyári produkciókat hozunk létre, hanem olyanokat, amelyeket ősztől továbbvihet repertoárján az adott társszínházunk. Így végképp nem pazarlunk ebben a nehéz időszakban

– mondta Pócza Zoltán.

A nyári programjaik közül a Köz-Játék Fesztivált emelte ki elsősorban, amely 2023. július 13. és július 23. között zajlik négy helyszínen. A fesztivál nyitóelőadása a Miért pont kivi? című „megindítóan szellemes előadás” lesz július 13-án, amely egyben a francia darab magyarországi bemutatója is a Rózsavölgyi Szalonnal közösen. Laetitia Colombani művét Őze Áron rendezi, szereplői: Schneider Zoltán, Takács Katalin, Varga Ádám, Kiss Anna Gizella e.h.

A Gyulai Várszínház képviseletében Elek Tibor, az intézmény igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy mivel az állami  támogatásokról szóló döntéseket később jelentették be idén, ezért ameddig nem kapják meg a támogatási pénzeket, önkormányzati kölcsönre van szükségük, a kiadásokat így fedezni tudják. Elmondása szerint ez logisztikai probléma, de az is gond, hogy az idén elnyert, szűkös pályázati támogatások két évre szólnak, és nehéz okosnak lenni a felhasználást illetően.

Ettől függetlenül a Gyulai Várszínház is a megoldást keresi.

Nyári eseményeik változatos és sokrétű programkínálata a művészet különféle területein nyújt szórakozást az érdeklődőknek. Elek Tibor kiemelte, hogy érdemes követni a tematikus fesztiváljaikat, mint például a Világirodalmi Klasszikusok Fesztiválja, az Erdélyi Hét, az Irodalmi Humor Fesztivál vagy a Free Zenei Fesztivál, továbbá idén három saját bemutatóval is készülnek a színházszerető közönségnek.

A Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központ igazgatója, Nyakó Béla arról számolt be, hogy esetükben – az anyagi támogatás tekintetében – fontos szétválasztani a Várszínházi Esték és a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja programsorozatot. A színházat fenntartó Kisvárda Város Önkormányzata megelőlegezi a rendezvények kiadásait, amennyiben a megítélt állami támogatás késik. Elmondása szerint ha a támogatásért benyújtott pályázatok elbírálása nem történik meg az előadásokra kötendő szerződések normális időszaka előtt, akkor romlik a produkciók lekötési alkupozíciója.

Az igazgató úgy véli: „A támogatásra érdemesnek elfogadott programok megvalósításához tartós (legalább 3 éves) garanciára lenne szükség. Enélkül rögtönzés bármely közművelődési koncepció.” Nyakó Béla arról is beszélt, hogy az idei támogatás elbírálásánál „összekeveredett” a Művelődési Központ rendes működése, a Várszínházi Esték és a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja, ezért a következő napokban és hetekben a felhasználási célkorrekció lesz az egyik feladat.

A színházigazgató az idei rendezvényük kapcsán kiemelte a KALAMAZOO című előadásukat, amelyben Hernádi Judit és Kern András játszik. Emellett a nyár végén különleges produkcióval készülnek. Színre viszik Molnár Ferenc A vörös malom című színjátékának musicaladaptációját a Doktorock Színtársulat közreműködésével, amelyet eredetileg Kocsák Tibor és Miklós Tibor készített Molnár Ferenc művéből.

Kikötni a város főterén

Finanszírozási kihívásokkal küzd a Kultkikötő is, amely 18 éve aktív a magyar kulturális életben, és szimultán öt játszóhelyet működtet. Nagy Viktor alapító igazgató elmondása szerint év közben tíz munkatárssal dolgoznak, ami a nyári szezonra további ötven-hatvan emberrel szokott kibővülni. A háborús helyzet miatt számított arra, hogy csökkenni fognak a támogatások, de nem számított arra, hogy a korábbi összeg egyötödére esik vissza az állami forrás, amelyre építhetnek.

Ennek ellenére nem csüggednek, elmondása szerint külön levélben keresték fel a minisztériumot, hogy megoldást találhassanak a helyzetre. Nagyon hálás az önkormányzatnak, amely szintén szűkös forrásai ellenére nem csökkentette a támogatásukat. Nagy Viktor szerint rengetegen, akik a Balatonra látogatnak, a nyaralásukat a Kultkikötő programjaihoz igazítják. Úgy véli, a megfelelően támogatott kulturális rendszer gazdaságilag pozitív folyamatokat indít el,

széles körben megtérülő eredményeket hozva.

Idei kínálatukból a Szabadtéri Színházak Találkozóját emelte ki, valamint nagyon izgatott a készülő kooperációk kapcsán. Bár teljes programkínálatukat fontosnak tartja, az alapító igazgató az együttműködésekben látja a legnagyobb lehetőséget. Idén a kaposvári Csiky Gergely Színházzal létrehozott közös előadásukra, az Oscarra szeretné felhívni az érdeklődők figyelmét, amelyre kiemelten büszke.

A pénzügyi támogatások kapcsán Lőrinczy György, a Szentendrei Teátrum igazgatója a kiosztott kereteket figyelembe véve reálisnak tartja a nekik megítélt támogatást. A későbbi elbírálás miatt, hogy ne kerüljenek anyagi csapdába, az igazgató anno úgy döntött, hogy halasztanak az évad bejelentésével, ezért az előző évekhez képest rövidebb időtartamban – de már a konkrét pénzügyi keretek ismeretében – július 21-től augusztus 23-ig, de sűrűbb programokkal hirdették meg új nyári évadukat, így a tartalom nem sérült.

A Teátrum a korábbi hagyományok szerint a saját bemutatók mellett kisfesztiválokat és és koncerteket is szervez. Lőrinczy György elmondása szerint egy igazi, szabadtéri színház rangját a saját vagy koprodukciós bemutatók adják, amiből idén négyet is láthatnak az érdeklődők Szentendrén. Olyan különleges társulatok és művészek bevonásával készültek ezek a előadások, mint a Nagyváradi Szigligeti Színház, a Fórum Színház, Rost Andrea és a Benoit Produkció.

A Teátrum fő helyszíne idén is a szentendrei Városháza udvara.

Az igazgató elmondta nekünk, hogy nem titkolt vágyuk már évek óta, hogy legalább néhány produkció erejéig, de visszatérhessenek a város főterére. Ebben a műemlékvédelmi előírások, valamint az utcai árusok, vendéglátósok jelentenek kihívást, de Lőrinczy György bízik abban, hogy visszatérhetnek a Békés András és Zsámbéki Gábor által indított hagyományokhoz, és a következő években újra művészi produkciók elevenedhetnek meg a főtéren.

A Szegedi Szabadtéri Játékok idei évadában a zenés vígjátékok, musicalek, operák és koncertek kapják a főszerepet. Idén egy különleges world musical is szerepel a programsorozatban, amit Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István készített. Az Ezeregy éjszaka című zenés előadás az eredeti mű arab, perzsa, indiai és kínai elemeiből táplálkozva, új megközelítésben dolgozza fel a történetet.

Megkerestük a programsorozat szervezőit is, hogy melyik előadásokra hívnák fel a figyelmet, valamint miképp birkóztak meg az idei támogatási pályázatok kihívásaival, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ. Amint ez változik, cikkünk frissül.

(Borítókép: A Kultkikötő színpada Balatonföldváron. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)

Rovatok