Index Vakbarát Hírportál

Folyamatban van a megtámadott kritikus ügye, egyelőre az ügyvédeknél

2023. július 10., hétfő 15:52

Tősér Ádám, a Blokád című film rendezője tettlegesen lépett fel a Népszava munkatársa, Csákvári Géza ellen az idei Magyar Mozgókép Fesztiválon. Németh Péter, a Népszava főszerkesztője az Index megkeresésére azt mondta, hogy az ügy folyamatban van, egyelőre az ügyvédeknél.

Mint arról az Index is beszámolt, Tősér Ádám, a Blokád című film rendezője fellökte a Népszava újságíróját, Csákvári Gézát a Magyar Mozgókép Fesztivál hivatalos eseményén. Az újságíró utóbb elmondta: kurzusfilmnek tartja a rendező alkotását, aki az Indexnek beszélt tettének okáról. A rendező azt is megjegyezte, hogy sosem verekszik, de valóban szenvedélyes, temperamentumos embernek tartja magát. Rendezőként is szenvedélyesen dolgozik, ami ebben a munkában szerinte előnyt jelent.

Ha jogi eljárás indul, vállalom a tettem következményeit.

A napilap egy korábbi cikkében azt írta: „Az indulatot és az erőszakot nem indokolhatja őszinte kritika. (...) Népszava tettleges becsületsértés miatt feljelentést tesz az ügyben.”

Most itt tartunk

Az esetet követően kíváncsiak voltunk arra, hol is tart az ügy, amely alig egy hónappal ezelőtt nagy port vert fel, komoly szakmai vitát váltott ki. Először a két érintetett kerestük meg. Csákvári Gézát elértük, de kérte, hogy keressük később. Később viszont már hiába hívtuk, írtunk neki, nem felelt. Tősér Ádám pedig hamar rövidre zárta a beszélgetést. Azt mondta, nem nyilatkozik, a korábbi, Indexnek adott interjúban már mindent elmondott.

Ezek után megkerestük Németh Pétert, a Népszava főszerkesztőjét, és a következő kérdéseket tettük fel neki:

Németh Péter minderre a következőt válaszolta:

Folyamatban van az ügy, egyelőre az ügyvédeknél, Tősér Ádám hivatalosan nem keresett bennünket.

Ami azonban a bocsánatkérést illeti, Tősér Ádám telefonon keresztül megkövette Csákvári Gézát, erről éppen a Népszava számolt be 2023. június 11-én megjelent írásában.

Minden itt kezdődött?

A Népszava 2023. június 10-én arról számolt be, hogy erőszakosan lépett fel a lap munkatársa ellen Tősér Ádám filmrendező a Magyar Mozgókép Fesztivál egyik esti programján, amelyet az újonnan átadott FOTON Audiovizuális Centrumban tartottak.

Csákvári Géza a Népszava újságírójaként tudósított az eseményről, meghívott vendégként vett részt a Magyar Mozgókép Fesztivál hivatalos eseményén. A lap szerint újságírójuk a filmes fesztivál résztvevői számára tartott bulin éppen a mosdó felé tartott, amikor egy onnan távozó férfi olyan erővel meglökte, hogy a földre került. A Népszava arról ír, hogy

A TÁMADÓ ÜVÖLTENI KEZDETT, TÖBBEK KÖZÖTT LENÁCIZTA MUNKATÁRSUNKAT, ÉS KILÁTÁSBA HELYEZTE, HOGY „SZÉTVERI A POFÁJÁT”.

Csákvári Géza felállt, hogy jobban tudja védeni magát, a fenyegetőző férfi végül mégsem ütött. Két filmrendező, Kocsis Ágnes és Szűcs Dóra nyugtatta meg és húzta el magával a bántalmazás helyszínéről.

Az újságíró azt írta a történtekről: „Nem tudtam az egészet mire vélni, nem ismertem fel a férfit. Megtudtam, hogy Tősér Ádám, a Blokád című film rendezője volt a támadó. Bár az indulatot és az erőszakot nem indokolhatja, a Blokád valóban nem tartozik az általam kedvelt és jónak vélt alkotások közé.

Egy filmkritikus jogában áll, hogy véleményt formáljon egy-egy adott műről. Az újságíró szavaira az erőszak vagy a nyilvános becsmérlés nem lehet válasz

– fogalmazott Csákvári.

Tősér Ádám az Indexnek egyebek mellett elmondta, miért haragudott az újságíróra: „mert ez az ember, akit nem neveznék újságírónak, talán inkább szélsőséges propagandistának, az egyik legsúlyosabb bűnnel, nyílt antiszemitizmussal vádolta meg a filmet és ezzel a Blokád összes alkotóját.

A filmrendező azt mondta, a bűnös hazugságai miatt lökte meg az újságírót,

de, mint mondtam, sajnálom, hogy hozzáértem.

Két szakszervezet is megszólalt

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Magyar Filmművészek Szövetsége közleményben reagált az esettel kapcsolatban.  

Megdöbbentek

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Magyar Filmművészek Szövetsége megdöbbenéssel értesült róla, hogy egy ismert újságíró-filmkritikust a véleményéért egy filmfesztiválon tettleg bántalmaztak. A fizikai atrocitás megengedhetetlen támadás a sajtószabadság és a szólásszabadság alkotmányos értékei ellen.

A Magyar Mozgókép Fesztivál péntek esti programján a Blokád című film rendezője, Tősér Ádám földre lökte a Népszava újságíróját, Csákvári Gézát – aki egyébként a MÚOSZ egyik küldöttgyűlési elnöke is – és üvöltve szidalmazta. A díjkiosztó gálán mintha mi sem történt volna, senki nem tett említést erről az atrocitásról, mind a szervezők, mind a film alkotói hallgattak. Vasárnap viszont a rendező már bocsánatot kért az újságírótól.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Magyar Filmművészek Szövetsége leszögezi: Magyarországon törvények – Alaptörvény, médiatörvény – rögzítik a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságát. Ezeket mindenkinek be kell tartania. Különösen igaz ez azokra, akik munkájukkal kilépnek a nyilvánosság elé.

Rovatok