Index Vakbarát Hírportál

Kisebb vagyonért kelt el internetes árverésen A hobbit első kiadásának egy példánya

2023. július 13., csütörtök 06:38

Valamivel több mint 10 ezer fontért (4,4 millió forintért) kelt el egy árverésen J. R. R. Tolkien A hobbit című könyve első kiadásának egy példánya Nagy-Britanniában.

A fantasyregény, amely először 1937-ben jelent meg 1500 darabos példányszámban, Zsákos Bilbó történetét meséli el A Gyűrűk Ura előzményeként − közölte az MTI. 

A Tolkien fekete-fehér rajzaival illusztrált kötetet eredetileg alig öt fontért (2200 forint), vagy még kevesebbért tervezték eladni a skóciai Dundee egyik jótékonysági használtcikk-boltjában a Cancer Research UK rákkutató szervezet javára.    

Az üzletvezető azonban felismerte, milyen ritka példány került a kezébe, és a jótékonysági szervezet nevében kitette az eBay online aukciós oldalra. Azonban még ő is úgy gondolta, hogy „jó adag szerencsével” legfeljebb 500 fontot kapnak érte.    

A híres fantasy első kiadásának jó állapotban fennmaradt példányát végül 10 099,50 fontért ütötték le az árverési honlapon.  

A rákkutatási szervezet adományboltjaiban, amelyekben általában öt fontba vagy annál kevesebbe kerülő tárgyakat árusítanak, ez volt az eddigi legértékesebb felajánlás.

Rovatok