A mongol folk metal híres zenekara, a The HU – amelynek énekesével korábban interjút is készítettünk – 2023. július 17-én a Budapest Parkban lépett fel. A világhírű csapat számos dalt hozott az új albumáról, de a korábbi, közkedvelt slágerek sem maradhattak el.
Néha úgy érezzük, vannak sebek, amelyek begyógyíthatatlanok, de az idő mindig képes meglepetéseket okozni. A XIII. század végén valószínűleg nem sokan mondták volna, hogy valaha is jó viszonyt fogunk ápolni a mongol néppel, pláne azt nem, hogy közösen fogunk velük mulatni. Arra szintén kevesen számíthattak, hogy egy mongol zenész azt vallja majd, hogy a magyar nép és a mongol egy tőről fakad.
Épp ezért is olyan különleges, hogy 2023. július 17-én ezrek vonultak a Budapest Parkba, hogy élőben láthassák a hunnu rock megalkotóját, a mongol The HU zenekart, amely kizárólag mongolul énekelt. Ahogy megérkeztek, a nyolcfős banda birtokba vette a színpadot, mintha azon már tucatszor játszottak volna. A profizmus, az energia és az oldottság is szembeötlő volt.
Miután kitűzték a suldét (amit tugnak is neveznek), az ikonikus lófarkas zászlót, megkezdődött a koncert, ami kicsit egy törzsi, szakrális révülés hatását idézte. Mivel a dalszövegek mongolul hangzottak el, aki nem beszéli a nyelvet, vagy nem fordította le előre a számokat, a mongol torokhangéneklés miatt egyfajta szakrális kántálásnak is érezhette. Ez voltaképp nem áll messze a valóságtól, mert számos olyan témájú dal is van a banda repertoárjában,
amely visszanyúl az ősök szelleméhez, a nemzet dicsőségéhez, a testvériség értékéhez.
A dalok elsőre nem tűnnek bonyolultnak, mert a hangzás és a mondanivaló adja a lényeget, nincs beleerőszakolva semmi extra. Ennek ellenére tudni lehet, hogy nem közepes zenészekről beszélünk, mivel egy-egy szólónál vagy dinamikus felerősítésnél azért történtek olyan mozzanatok – leginkább a népi, vonós hangszereken –, amelyek tényleg elképesztők.
Bár a zenekar – 2016-os indulásával – egészen újnak mondható ebben az ágazatban, már több albumuk is van, és szinte minden eddig megjelent kiadványukról hoztak dalokat. A turné a második lemezüket, a Rumble of Thundert népszerűsíti, amelyről több nóta is megszólalt, köztük olyan dalok, mint a TATAR Warrior, a Black Thunder vagy a Mother Nature. Ettől függetlenül az első lemezük közkedvelt dalai, illetve legújabb kooperációjuk, egy Star Wars-franchise-hoz írt szám is elhangzott.
A kezdetben még csak bólogató közönség idővel kisebb köröket formált és táncra perdült, de néhol pogó is kibontakozott. Kiderült, hogy a világ talán legjobb zenekarneve a The HU, mert a tömeg puszta erőből, öngerjesztve is tudja üvölteni, hogy:
HU! HU! HU! HU!
Persze köztes kommunikációból sem volt hiány. Bár kissé törik az angolt, mindent megtettek, hogy megszólaljanak, ráadásul magyar szót is hallottunk, hiszen a „köszönöm” és a „sziasztok” variációi, valamint a „Budapest” szó vállalható kiejtésben többször is elhangzott. A csapat tényleg mindent megtett, hogy a közönség kedvében járjon.
Ez a zárásként letolt slágerhármasnál tetőzött, ahol a három legismertebb dalukat egy lendülettel odavarrták a mintegy kétórás buli végére. Jött a Yuve Yuve Yu – vagy ahogy a YouTube rendre fordítja: Különös, különös –, a Wolf Totem és a This Is Mongol. A nézősereg sem volt rest, hiába ment le minden sláger, visszatapsolták a mongolokat,
akik bónuszként előadták az egyik feldolgozásukat, a Metallicától a Through The Nevert.
Bár a szép számban megjelent közönség ránézésre azért még nem csinált telt házat, nem lehetett ok panaszra, mert az emberek szemlátomást jól érezték magukat, ahogy a zenekar is. Voltak, akik kitörő extázisban tolták a bulit, mások kellemesen, sörrel a kezükben élvezték a népi hangszereken játszott metált – ahogy az egy ennyire sokrétű nagyérdeműtől várható.
Merthogy kor és nem tekintetében ez volt az egyik legvegyesebb közönség, amit a Budapest Parkban láthattunk az elmúlt időszakban. A nagyon pici gyerekektől – akiket a szüleik hoztak magukkal fejhallgatóban és fülvédőben – a huszonéves korosztályon át egészen a nyugdíjasokig mindenféle korcsoportot lehetett látni, és nehéz lenne megmondani, hogy melyik generációból voltak a legtöbben. A nemeket tekintve a férfiak egy picit talán többen voltak, de ez is legfeljebb 60-40 százaléknyi arányt jelent.
Ami külön feltűnő volt, az az ázsiai közönség, kiemelten a mongol nézők, akik mongol zászlókat lóbálva, zenekari pólókban érkeztek a helyszínre. Számukra ez nem csupán egy jó metálkoncert volt. Nekik a dalszövegek komoly tartalommal bírtak, az üzenet sokkal jobban átment, ami a tekintetükből is tükröződött. A jelenség, hogy két kultúra így tudott együtt ünnepelni, és a zenén keresztül jól érezni magát, egyszerűen örömmel töltötte el az embert.
Két nép, amely századokkal ezelőtt mészárolta egymást, ma barátokként mulat. Lehet, hogy vannak begyógyíthatatlan sebek, de ma ezt nem láthattuk. Talán a mostani sérelmeink is idővel enyhülnek, eltűnnek, legyenek azok bármekkorák. Egy biztos, a banda énekese, Gala jól mondta:
Nálunk úgy tartják, hogy az a hely, ahol tradicionális hangszerekkel ad elő az ember, megtisztul a negatív energiáktól. Ezt a jelenséget szeretnénk a hangszereink által magunkkal vinni a világ különféle helyeire, hogy az emberek átérezzék azt a derűt, amit a zene képes adni.
Ez most megtörtént.
(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)