Index Vakbarát Hírportál

Öt év alatt Kelet-Európa Svájca lehet a Dunántúlon

2023. július 20., csütörtök 10:03

A magyarok tízezrei mellett egyre több külföldi vendéget is Európa idei kulturális fővárosába vonzott a két évtizede működő VeszprémFest osztályon felüli programkínálata július közepén. Mészáros Zoltán, a rendezvény alapító ügyvezetője mégis aggódik a jövő évi állami támogatások miatt. Ugyanakkor öt éven belül a legendás svájci Montreux-i Jazz Fesztivál kelet-európai változatává fejlesztené a huszadik éve fejlődő dunántúli programsorozatot.

Július 12-én a világ egyik legnépszerűbb fiatal latin énekese, Alvaro Soler indította az idei nagyszínpadi programsorozatot Veszprémben. Az Európában és Latin-Amerikában is kirobbanó népszerűségű művész fellépése előtt és után is rajongó tinédzserek lepték el a várost, amire a szervezők se számítottak. Az énekest viszont az lepte meg, hogy spanyol nyelvterületen kívül még sose játszott olyan közönség előtt, ahol ennyien énekelték vele a spanyol nyelven előadott dalait.

Varázslatok esőben és jó időben 

A portugál világzene, a fado legnagyobb sztárja, Mariza is otthon érezte magát Veszprémben, bár az esőveszély miatt az ő koncertjét is az Arénába helyezték át a szervezők. Viszont Anna Netrebko, aki férje, az azerbajdzsáni származású sztártenor, Yusif Eyvazov, a csodálatos szerb bariton, Zeljko Lucic és az orosz mezzoszoprán csillag, Elena Zhidkova társaságában már a csodálatos História kertben nyűgözte le a közönséget a Verdi-operák válogatott áriáiból összeállított műsorukkal.

A vár alatti varázslatos helyszínen forrósította fel az amúgy sem hűvös hangulatot a Grammy-díjas és gyönyörű Joss Stone is. A soul, blues és hiphop világában is otthonosan mozgó brit szupersztár két kis gyerekével érkezett Magyarországra, és szinte a szervezők nyakába ugrott, amikor megtudta, hogy a kicsik számára egy játszósarkot is berendeztek a backstage-ben.

Az idei program legnagyobb sztárja, Norah Jones és az őt kísérő három kiváló muzsikus, Chris Morrisey, Brian Blade és Dan Lead július 15-én, vasárnap este bizonyították be, hogy csaknem háromezer néző is úgy érezheti magát egy koncerten, mintha kizárólag neki játszana egy meghitt bárban egy különleges, érzékeny művész. Norah Jones mágiája a Séd partján talán még a szokásosnál is erősebben működött.

„3–2 lett a mérkőzés vége, ha azt számoljuk, hány koncertet sikerült megrendezni a csodálatos szabadtéri helyszínen, és mennyit kellett az eső miatt az Arénába vinni” – kezdi az összegzést Mészáros Zoltán, a fesztivál alapító ügyvezetője. Az egykori tanár szerint az Aréna is kiváló helyszín, de nyilván nem vetekedhet a varázslatos História kerttel. Jó lenne több parkoló- és szálláshely szülővárosában, de összességében elégedett az idei fesztivállal. Emellett a social media felületeken is azt látja, hogy az a néhány tízezer ember, aki ezen a héten eljött Veszprémbe a koncertek miatt, boldogan és elégedetten távozott.

A két évtizede működő, idén fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő VeszprémFest 2023-as műsorsorozata tehát szerinte is nagyszerűen sikerült, a folytatással kapcsolatban azonban már felmerült benne némi kétely.

Óriási elvonások, veszélyben az állami pénz

Idén még pótolni tudták a költségvetésükből hiányzó állami támogatást a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa projekt révén, de a folytatást tekintve egyelőre bizonytalan. A VeszprémFest megrendezésének költségeit, mely az összes színpadot tekintve idén már ötszázhatvan millió forintot jelentett, nyolcvan százalékban saját erőből teremtik elő. Nagyon komoly kérdés azonban számukra is, hogy mi lesz a VeszprémFesttel, illetve a többi vidéki nyári fesztivállal, ha az állami források tovább szűkülnek.

„Azt tudjuk az országgyűlés által elfogadott költségvetésből, hogy 

a Csák János vezette Kulturális és Innovációs Minisztérium ötven milliárd forinttal kevesebb pénzből gazdálkodhat 2024-ben, mint 2023-ban, pedig már idén is erősen szűkültek a kulturális források”

– jelzi aggodalmait a fesztiválszervező. Olyan szempontból viszont bizakodó, hogy az ország nagy kulturális szponzorai, közülük a MOL-Új Európa Alapítvány, az MBH, az MVM Next, a Volkswagen és a Savencia, mellettük állnak. Nagyon fontosnak tartja azt is, hogy Veszprém vezetése is fontosnak tartja a fesztivált, idén negyven millió forinttal támogatta őket a város.

Mészáros Zoltán tovább sorolja a számokat:

az 560 milliós költségvetés 40 százalékát a jegybevételek teszik ki, további 40 százalékot a szponzoráció segítségével teremtenek elő,

de a maradék 20 százalék, amelynél az állami támogatásra számítanak, ekkora költségvetés mellett szintén igen jelentős összeg.

Az EKF 20020–23 programsorozat révén idén még hozzájutottak ehhez a 20 százalékhoz, de más állami forrásból származó kulturális támogatást már 2022-ben és 2023-ban sem kaptak, és nagy kérdés, hogy mi lesz jövőre.

Világsztárok kilincselnek a szervezőknél

A fesztiválszervezésnél az idő nagyon komoly tényező. Mészáros Zoltán elárulta, hogy miután az idei program egyik csillaga, az operaénekes világsztár, Anna Netrebko hazatért Veszprémből, mindenkinek elújságolta, milyen kiváló fesztiválon lépett fel. Ennek az lett a következménye, hogy a műfaj elsővonalas énekeseinek ügynökei már jelezték is a VeszprémFestnek, hogy 2024-ben velük is számolhatnak.

A könnyebb műfajokban is igen magasra nőtt a fesztivál ázsiója. Ezt jelzi az idei Norah Jones-koncert is, akit előttük senkinek se sikerült elhozni Magyarországra.

Mészáros Zoltán a folytatásról is beszélt:

Másfél nap alatt öt ajánlatot kaptunk öt világsztárra a jövő évi programhoz, ami jelzi, a veszprémi fesztivál nemzetközi rangját.

„Nagyon gyorsan látnunk kellene a jövő évi anyagi lehetőségeinket, szeptemberben le szeretnénk ülni a szponzorainkkal és az állam képviselőivel is, hogy világossá váljon, mire számíthatunk 2024-ben.

Igazából az a kérdés, hogy számíthatunk-e az államra, vagy le kell mondanunk róla.”

Reméli, hogy nem, és ebben miniszteri támogatásra is számít:

„Csák János miniszter úr viszonylag kevés nyilvános megszólalása egyikében beszélt egy olyan finanszírozási modellről, ami a partnerségről szól. Ennek az volt a lényege, hogy olyan kulturális projekteket kell támogatni, melyek erős saját lábakon állnak, komoly jegybevételekkel és szponzorációs háttérrel rendelkeznek. Az ilyen modellnek a VeszprémFest a prototípusa a vidéki fesztiválok között” – szögezi le a húszéves fesztivál alapítója.

Montreux is csak egy tóparti kisváros

Ennél a pontnál megint szóba került a matematika. Mészáros elmondta, hogy a fesztivál ideje alatt a nagyszínpados koncertekre tizennégyezer kulturális turista érkezett Veszprémbe, és a tíz napig tartó Rozé-Rizling Jazz Fesztivál ingyenes koncertjein is megfordult legalább huszonötezer ember az Óváros téren.

„Ez egy potens, középpolgári réteg, akik szeretik ezt a fesztivált, van pénzük minőségi szállásra, éttermi fogyasztásra is. Ez nyilván az önkormányzatnak is komoly bevételt jelent, nemcsak Veszprémben, hanem a város vonzáskörzetében is. Vendégek az ország minden részéből jönnek, jelentős részük Budapestről és a Veszprém-Balaton régióból érkezik” – sommáz a szakember.

Azt is fontosnak tartja, hogy megduplázódott a külföldi vendégek száma az utóbbi években. Számításaik szerint a közönség 15 százaléka határainkon túlról érkezik. Legtöbben Szlovákiából és Ausztriából jönnek, őket követik a szlovénok és szerbek.

Öt éven belül Közép-Európa Montreux-fesztiváljává válhat Veszprém. Mi legalábbis ezt céloztuk meg

– árulja el nagyratörő, de nem irreális álmát Mészáros Zoltán. Ki is fejti, miért látja megvalósíthatónak a nagy ugrást:

„A prémiumkategóriás fesztiváloknál nem az a cél, hogy napi negyven-ötvenezer vendéget produkáljanak – hangsúlyozza. – Pont az ellenkezője igaz, kisebb számú, ám igen válogatott közönségnek kínálnak első osztályú programokat.”

Mészáros zászlót bont

Ki is dolgoztak munkatársaival egy ötéves fejlesztési tervet, mely a gyönyörű helyszínekkel, kiváló adottságokkal rendelkező várost és a húszéves VeszprémFestet alkalmassá teheti arra, hogy ott legyen közép-kelet-európai régió vezető kulturális fesztiválja a prémiumkategóriában.

Zászlót bontok, legyen a VeszprémFest Közép-Európa Mountreux-i Jazz Fesztiválja!

– zárja le a beszélgetést bizakodóan Mészáros Zoltán, aki annak idején a Lovasi Gimnázium padjait koptatva arról ábrándozott, milyen jó lenne, ha kedvenc világsztárjai egyszer Veszprémben lépnének fel. Ezt azóta sikerült valóra váltania.

(Borítókép: Joss Stone. Fotó: Melczer Zsolt / VeszprémFest)

Rovatok