Index Vakbarát Hírportál

Az amerikaiak szerint is aranyat ér ez a sikeres magyar film

2023. augusztus 4., péntek 17:28

A magyar filmtörténelem hivatalosan is legsikeresebb dokumentumfilmjévé vált A nemzet aranyai. Az alkotásra, amely a férfi vízilabda-válogatott történetét dolgozza fel, eddig több mint 87 ezer jegyet értékesítettek, bevételei pedig meghaladták a 150 millió forintot.

Exkluzív anyagban hívta fel a figyelmet a Variety a rekorder magyar dokumentumfilmre. A nemzet aranyai a férfi vízilabda-válogatott bravúros történetét helyezi a középpontba, amely 2000 és 2008 között három ízben is elhozta az olimpiai aranyat a sportágban.

Ahogy a cikk írja, 23 világversenyből 22 esetben állhatott dobogóra a magyar csapat, ebből tíz arany- és nyolc ezüstérem született.

A dobogó csúcsán

A Csurka Gergely és Elek Ottó forgatókönyvén alapuló filmet Zákonyi S. Tamás rendezte. A filmre a Variety írása szerint eddig több mint 87 ezer jegyet váltottak, amelyből 150 millió forintot meghaladó bevétel keletkezett. Ezzel A nemzet aranyai lett minden idők legsikeresebb magyar dokumentumfilmje, megelőzve a 2016-os, A lovasíjász című alkotást.

Szerettünk volna egy jó hangvételű, gyors tempójú, szellemes filmet csinálni, amely egyszerre drámai és érzelmekkel teli. Egy moziélményt, amely egy uszodai légkört teremt, ahol az emberek újraélhetik többek között a 2004-es athéni olimpiai döntőt

– nyilatkozta a rendező a Varietynek. Hozzátette:

A célunk az, hogy az eseményeket a versenyzők szemén keresztül láttassuk, azzal a rengeteg személyes küzdelemmel és színfalak mögötti titokkal együtt, amelyek hozzátesznek a történelmi jelentőségű sportpillanatokhoz. Mosolyokat és könnyeket akartunk előidézni.

A nemzet aranyai 2023 áprilisában debütált a mozikban és hat héten át a top 10-ben maradt. Ezzel a teljesítményével az elmúlt két év egyik legsikeresebb magyar filmes alkotásának minősül.

Rovatok