Index Vakbarát Hírportál

Van Gogh festményeiért rajonganak a csecsemők

2023. augusztus 7., hétfő 06:27

Ugyan az élettapasztalatunk hatással van arra, mely képeket részesítjük előnyben, a Sussexi Egyetem kutatócsoportjának eredményei azt mutatják, hogy már babakorban sem vagyunk elfogulatlanok. A vizsgálat eredményei szerint a csecsemők és a felnőttek egyaránt Vincent van Gogh festményeiért vannak oda.

A művészet szerelmesei odavannak Vincent van Gogh tájképeiért, és egy új tanulmány szerint a csecsemők figyelmét is ugyanazok a festmények ragadják meg, mint a felnőttekét.

Úgy tűnik, lehet némi kapcsolat az érett felnőttkori esztétikai észlelés és az életünk korai éveiben zajló érzékszervi tapasztalás – mint a fénysűrűség és színkontraszt – között

– mondta Philip McAdams, a Sussexi Egyetemről származó tanulmány első szerzője.

A Journal of Vision című folyóiratban McAdams és kollégái azt írták, hogy a 18 és 40 hetes csecsemőknek, valamint a 18 és 43 év közötti felnőtteknek egy iPaden keresztül mutattak párosával 40 képet, köztük 10 Van Gogh-festményt – így 45 különböző kombinációt láthattak. 

A csecsemőket otthon, egy gyengén megvilágított szobában a szüleik ölébe ültették, és kamerával rögzítették, hogyan reagálnak az öt másodpercenként váltakozó festménypárokra. McAdams kifejtette, hogy ha a csecsemő tovább nézi az egyik képet, mint a másikat, akkor vizuálisan azt részesíti előnyben.

A felnőtteknek szintén 45 képpárt mutattak, de arra kérték őket, válasszák ki közülük azt, amelyiket a legkellemesebbnek ítélnek. A kutatócsoport 25 felnőtt adatait használta fel, hogy létrehozzon egy átlagos „kellemességi pontszámot” minden egyes műalkotáshoz, és ezt összehasonlította a 25 csecsemő átlagos nézési idejével.

Az eredmények

Az eredmények azt mutatják, a csecsemők hajlamosak tovább nézni azokat a műalkotásokat, amelyeket a felnőttek a kellemesség szempontjából magasabbra értékelnek. Van Gogh Zöld kukoricaszárak (Green Corn Stalks) című műve volt a közös pont, ez kapta a legmagasabb pontszámot.

Az is kiderült, hogy a csecsemők Picassót részesítik előnyben Monet-val szemben. A világosabb és a színesebb festményeket a babák jobban szerették, és a felnőttek is nagyobb pontszámot adtak azoknak. A tanulmány szerzője úgy véli, ennek oka, hogy a kontrasztosabb festményeket a csecsemők jobban látják, mivel látásuk még nem olyan fejlett. Azt mondta,

minél nagyobb a kontraszt, annál inkább lát valamit a csecsemő, és annál könnyebben képes az agya feldolgozni ezt az információt.

Mindemellett különbségek is akadtak: a felnőttekkel ellentétben a babák hosszabb ideig nézték az egyszerűbb – például egy égboltot ábrázoló képet –, valamint a szegélyes és ívekkel teli festményeket. McAdams úgy véli, további vizsgálatokra lenne szükség az agykutatás terén ahhoz, hogy kiderüljön, örömet okoznak-e a csecsemőknek azok a festmények, amelyeket tovább néznek.

A The Guardian beszámolója szerint az eredmények arra utalnak, hogy van kapcsolat a babák érzékszervi tapasztalása és a felnőttek esztétikai észlelése között. Hozzátette, a kutatás során a felnőttek ízlését más hatások is befolyásolták, például az, hogy egy tájkép emlékeztette-e őket egy bizonyos helyszínre. 

Rovatok