Index Vakbarát Hírportál

A retró menő, és bizonyíték is van rá

2023. augusztus 11., péntek 17:14

A Sziget Sztereó Színpadán akkor kezdődik a buli, amikor a headlinerek leköszönnek, ám a Nagyszínpad mellett eltörpülő helyszín ennek ellenére az egyik legnépszerűbbé vált az elmúlt évek során. Ez a hely a ma már retrónak számító előadók Mekkája, ám ez nem mindig volt így.

Bár néhány évvel ezelőtt még nem feltétlen lehetett volna kijelenteni, hogy retró zenét hallgatni menő, ám 2023-ban ez már könnyűszerrel megtehető. Az efféle muzsikák második virágkorukat élik, így minden fesztiválon helyet kapnak azon hazai – vagy akár külföldi – előadók, akiknek dalait szinte mindenki kívülről fújja, és amelyek képesek jól összeverbuválni a társaságot. Az idei Szigeten a Sztereó Színpadon van lehetőségük a bulizóknak olyan énekesek nótáira mulatni, akiket talán leginkább fiatalkorukban hallgattak.

A helyszín igen nagy múltra tekint vissza, legelőször 1998-ban találkozhattak a fesztiválozók hasonlóval, akkor a Z+ Színpad volt az ász – ahol többek között a Back II Black, a Ladánybene 27, a Hooligans, a Quimby és a Junkies csaphatott a lovak közé –, továbbá a Sziget sörsátor, Táncdalfesztivál. Utóbbi adott otthont a Magyar Televízió által 1966 és 1994 között megrendezett zenei verseny, a Táncdalfesztivál nyomán megismert énekeseknek. Közéjük tartozott például Soltész Rezső, Aradszky László vagy Zalatnay Sarolta, akik mind visszajáró vendégek voltak a fesztiválon.

1998-tól kezdve a Táncdalfesztivál sátor kötelező elemévé vált a Szigetnek, amely mellett ugyan működött még a Magyar Zenetévé Színpad, ahol a Hooliganstől kezdve a Fekete Vonaton át Dopemanig sokan felléptek, ám talán az előbbi áll a legközelebb ahhoz az életérzéshez, amit a fesztivál szervezői jelenleg igyekeznek átadni a Sztereó Színpadon keresztül. Ha végignézzük, hogy a fesztiválon annak fennállása óta milyen színpadok kaptak helyet, illetve kik voltak a fellépők között, akkor könnyen leszűrhető, hogy kezdetben évekig próbálták külön kezelni a Táncdalfesztiválon megismert arcokat azoktól, akiknek akkoriban nagyobb volt a popkulturális hatásuk, így ebből kifolyólag nem voltak összemoshatóak az előbbiekkel. Legalábbis valóban furán jött volna ki, ha például a Fekete Vonat lett volna az előzenekara Koós Jánosnak. 

Újra menő a retró

Hogy a két világ ne találkozzon egymással, 1999–2007 között a Táncdalfesztivál sátor mellé egy külön Pop Színpad is társult, amelyeken javarészt ugyanazok a magyar előadók tértek vissza évről évre, köztük Csepregi Éva vagy a Dolly Roll. Az akkori felhozatalt nézve alig akadtak új nevek, csak évi néhány, ám a régi gárda megmaradt. Korda György és Balázs Klári például először 2002-ben koncertezett a Szigeten, amelyet további kilenc fellépés követett a rá következő esztendőkben, míg Majka Dopemannel együtt 2003-ban állt először színpadra a fesztiválon. A Sziget szervezői már a kezdetektől nagy erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy időben tudjanak reagálni a trendekre, így talán az sem véletlen, hogy amikor 2006-ban a Megatánc berobbant a TV2-n, még abban az évben külön színpadot kapott a fesztiválon, ahol Torres Dani mellett a Tóth testvérek, azaz Tóth Gabi és Tóth Vera is felléptek – az azt megelőző évben pedig Megasztár élő koncerten vehettek részt a fesztiválozók. 

Érdekes viszont, hogy 2006-ban a TV2 Megatánc Pop Színpad mellett hiába volt ott a Táncdalfesztivál sátor, akkor már szinte csak tribute zenekarok léptek fel azon – vagyis világhírű bandák dalait játszó hazai együttesek. Ezen formációk egyébként sokáig fértek meg egymás mellett az ismert előadókkal, ám érthető okokból végül 2013-ban saját színpadot kaptak. Mai fejjel fura belegondolni, hogy a 2000-es években akár a Hip Hop Boyz, a Kozmix vagy Csonka András is simán szigetes fellépőnek számítottak, míg ma már a Sztereo Színpad jöhet csak szóba a számukra – nem mintha ennyi év után ez ne lenne épp eléggé megtisztelő. A Táncdalfesztivál sátor végül 2009-ben a VOLT Terasz nevet kapta, illetve megalakult az MR2 Színpad, amelyeken csak magyar fellépők voltak, ám míg előbbin a táncdalfesztiválok korábbi sztárjai szórakoztatták a közönséget, addig az utóbbin ismert bandák (köztük a Quimby, a Vad Fruttik, az Irie Maffia, a 30Y, a Kispál és a borz és a Kistehén) zenéltek. 

A szervezők ezt követően is hosszú időn át működtették a két színpadot, arra törekedve, hogy a modern, új zenét ne ötvözzék a régmúlt slágereivel, ám 2014-ben végül egyesítették őket: így jött lére a Magyar színpad – Petőfi Rádió VOLT Terasz, amelyről ezzel együtt szőrén-szálán eltűntek a retró előadók. Felszínre tört a Halott Pénz, a Wellhello, ByeAlex és a Slepp, illetve Majka és akkor még Curtis, így a nagy és egyben friss zenei paletta miatt nem volt igény a Táncdalfesztivál alatt kikupálódott énekesekre. A jég 2019-ben tört meg, amikor az akkor már Petőfi Rádió - Telekom VOLT Színpad nevet viselő helyszín Sláger FM Színpaddá változott, és a fellépői között már szinte csak olyan előadókat tudhatott, mint a kezdetek kezdetén. Újra lehetőséget kapott a Pa-dö-dő, az Animal Cannibals, a Bon-Bon vagy akár a Back II Black. Bár a Sziget 2020-ban és 2021-ben a koronavírus-járvány miatt elmaradt, 2022-ben a Sláger FM Színpad visszatért, és ismét nagy sikert aratott. Különösen a 20 év után a Szigetre visszatérő Korda György és Balázs Klári, akikre annyian voltak kíváncsiak, hogy ha lett volna csillár a színpad előtt, azon is emberek lógtak volna – és ez már önmagában azt jelenti, ügyes húzás volt a szervezőktől, hogy négy év után ismét esélyt adtak a régi slágergyárosoknak. 

Szandi még nem ment ki a divatból

Idén a Sztereó Színpadon a Nagyszínpad utolsó programját követően kezdődnek a koncertek, így a világsztárok után itt ereszthetik ki a fáradt gőzt a zeneszeretők. A színpadot egyébként a tavalyi évtől eltérően kicsit másképp helyezték el, illetve valamivel nagyobb lett a megszokottnál, ami nagy előny az ott fellépő előadóknak. Az idei fellépők közül akadnak olyanok, akik nem először állhatnak színpadra a Szigeten, így nemcsak a hallgatókat, hanem őket is nosztalgiával fogják eltölteni a koncert percei. Az Animal Cannibals hetedjére koncertezik a Szigeten, míg Krisz Rudi harmadjára, továbbá 30 év után először mondott igent a felkérésre Zoltán Erika, és elsőként szórakoztathatja az Óbudai-szigeten a fesztiválozókat L.L. Junior, Peter Sramek, illetve Varga Viktor. 

A fesztivál első napján Szandi nyitotta meg a Sztereó Színpadot, ahol már kisebb tömeg várakozott, szinte csak magyarok. Az énekesnőt ovációt fogadta, és láthatóan élvezte, hogy a fesztiválozók még mindig kaphatóak a dalaira, amelyek némelyike van vagy 30 éves – mint például a Nyugi, doki. Az előadónak ugyan csak harminc perc állt a rendelkezésére, igyekezett kihozni belőle a maximumot, és belefért még a bulizó tömeg megénekeltetése, illetve az ajándék fényképosztás is. Lehetett szó a Szerelmes szívek vagy a Tinédzser l’amour dalokról, a nosztalgiavonatra könnyű volt felülni. De annál nehezebb volt leszállni róla, így egyértelműen érződött, hogy az egybegyűltek többet szerettek volna még Szandiból. Mire éppen csak bemelegítették a hangszálaikat, már vége is volt a koncertnek. Az énekesnőt követően egyébként színpadra állt még az X-Faktorból ismert Kiss Kevin, illetve az elkövetkezendő napokban két további x-faktorost hallhatnak majd a fesztiválozók, köztük a korábbi nyertes Alee-t, és a legutóbbi győztes Solyom Bernit.

 (Borítókép: Szandi a Sziget Sztereó Színpadán. Fotó: Karip Tímea / Index)

Rovatok