A magyar irodalmi közbeszédet a könyvek fóliázása tartja lázban ezen a nyáron. Sáhó Eszter jogász Közéletről világosan című YouTube-csatornáján jogilag szakszerűen, mégis közérthetően vesézi ki a témát. Szerinte nem minden tartalom való minden korosztálynak, a gyermekeinket védenünk kell, de nem mindegy, hogy kik és hogyan teszik mindezt. Úgy véli, hiába a jó cél, az állam nagyon fontos jogköröket von el a szülőktől és az iskoláktól.
Az Orbán-kormány még 2021-ben fogadta el a törvényt, amely tiltja a homoszexualitás megjelenítését és népszerűsítését a 18 év alattiak körében. A kormány szerint a jogszabály célja a gyermekek védelme, és nem az LMBTQ-közösséget célozza. A gyermekvédelmi törvény előírásának megfelelően a boltoknak le kellett fóliázniuk az LMBTQ-témájú könyveket, ami nagy port kavart a magyar kulturális életben.
„Tilos tizennyolc éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg” – írja a törvény.
Sáhó Eszter jogász a Közéletről világosan című YouTube-csatornáján azt vizsgálta, hogy a kormány jó eszközhöz nyúlt-e, amikor meglépte a könyvek lefóliázását.
Sáhó Eszter először azt a kérdést járta körül, hogy kinek kellene óvnia a gyerekeket. Alaposan levezette, hogy a gyermekvédelmi szabályok eddig hol helyezkedtek el a jogrendszeren belül: a gyermeknek az egészséges testi, lelki, szellemi fejlődése elsősorban a szülőkre van bízva, másodsorban pedig az iskolákra. Az is szabályozva van, hogy egy tanárnak hogyan kell – a szülőkkel együttműködésben – a gyermekről gondoskodnia. Sáhó szerint egészen idáig ebben a keretben működött a gyermekvédelem, és az állam csak akkor lépett közbe, amikor valami nem működött. Például amikor egy bántalmazó családból kellett kiemelni a gyermeket.
Az LMBTQ-ideológia kívülről gyakorol hatást a társadalomra és a jogrendszerre is. Egyesek szerint veszélyes, mások szerint nem – vélekedett, majd kifejtette, hogy ő miért tud egyetérteni azokkal, akik ezzel óvatosan bánnak. „Én sem szeretném kitenni a kiskorúakat, a saját rokonságomban lévő gyerekeket olyan hatásoknak, amelynek nem tudom, hogy mi lesz a következménye. Szóval meg tudom azokat érteni, és melléjük tudok állni, akik azt mondják, bizonyos dolgoktól igenis meg kell védeni a gyermekeinket. De nagyon nem mindegy, hogyan csináljuk.”
Szerinte az lett volna a legegyszerűbb, még a szabályozók részéről is, ha a szülőket és az iskolákat megerősítik abban, hogyan kell erre felkészülniük. A fóliázás esetében valami hasonló zajlik, mint annál a törvénynél, amely megtiltotta, hogy bizonyos civilszervezetek szexuális felvilágosítást tartsanak a gyerekeknek az iskolákban, hogy érzékenyítsék őket a témában.
Akkor is egyet tudtam érteni azzal a céllal, hogy védjük meg a fiataljainkat, és ne kapjanak mindent ellenőrizetlenül, azzal viszont már nem értettem egyet, hogy ezzel a lépéssel a döntés jogát kiveszik a szülők és a tanárok kezéből. Ha a tanár és a szülők között jól működik a kapcsolat, közösen el tudják dönteni, hogy kiket engednek be az iskolába, és kiket nem. A gyermek ugyanis őket keresi elsőként a kérdéseivel. Hogyan legyünk felkészülve ezekre a szituációkra, mik a megfelelő válaszok, amikor a téma nincs kibeszélve a magyar társadalomban.
A jogalkotó ehelyett úgy döntött, hogy elveszi a szülőktől és az iskoláktól a jogot, hogy ebben a kérdésben megerősödjenek és saját hatáskörben intézzék ezt az ügyet. Hasonlóképp, mint ahogy bizonyos könyveket csak lefóliázva és csak bizonyos polcokon lehet árusítani. Vagyis kivette a döntés jogát azok kezéből, akikre addig tartozott. Ennek lehetnek hosszú távú hatásai. Én ettől óvtam volna a jogszabályalkotót” – fogalmazott.
Sáhó három pontba szedte, hogy a központi szabályozásnak szerinte milyen következményei lehetnek. Úgy véli, a fóliázás elsőként a kereskedelmet érinti, hiszen a kereskedők dolga, a könyvek megfelelő polcra való besorolását is ők intézik. Azt viszont nem tudja, hogy a könyvtárak egyszer bekerülnek-e ebbe a „csomagba”. Bizonytalanságként említi, hogy a gyermekek ott hozzájuthatnak-e ezekhez a könyvekhez, nyilván nem akkora példányszámban, mint a boltokban.
Gondoljunk bele, ha valaki bemegy egy könyvesboltba, érdekli ez a tartalom, és levesz egy lefóliázott könyvet a polcról – legyen az felnőtt vagy gyermek –, akkor nagyjából sejthető, hogy minek teszi ki magát. A fóliázós törvény kommunikációja miatt erőteljes szégyennek, hiszen megnézhetik őt a boltban, a könyvet kinézhetik a kezéből, megjegyzéseket kaphat. Vannak ugyanis olyan emberek, akik egyébként is gyűlölködni szoktak az ilyen emberekkel szemben.
A jogász nemrég Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényét látta befóliázva egy fotón, amelyet az egyik Libriben árultak.
Ki fogja eldönteni, melyik az a félmondat a több száz oldalas könyvben, ami már azt indokolja, hogy le kell fóliázni? És ha az illető rosszul dönt, rosszul sorolja be, akkor az adott üzlet akár több tízmilliós bírsággal számolhat.
Szomorú folyamat indulhat el, amelyet igazából jogilag sem lehet követni – vélekedett Sáhó Eszter, majd leszögezte:
Még nem cenzúráról beszélünk, hiszen az állam nem tiltja meg a megjelenést. De a lefóliázással valahol már mégis az előszobájában járunk, mert megbélyegzésre ad okot. És még nem tudjuk, hol a vége
– fogalmazott.
Gál Katalint, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) elnökét korábban a kialakult helyzetről kérdeztük. A szakember úgy véli, a magyar törvényt úgy kellene átalakítani, hogy a nejlonozás helyett az embereket a korhatár-besoroláshoz hasonló szempontok segítsék. Szerinte az sincs rendben, hogy a védett korosztályon kívül eső, a könyvet megvásárolni kívánó személy sem tud beleolvasni az adott irodalomba. Nyáry Krisztián író, a Líra kreatívigazgatója szerint a szépirodalom fele a jogszabály hatálya alá esik, annyira tág a megfogalmazás.