Index Vakbarát Hírportál

Megszületett a döntés az Átrium Színház jövőjéről

2023. augusztus 21., hétfő 20:02

Az Átrium Színház hétfő délután posztolta a Facebook-oldalára, hogy 2024 nyarán színházi tevékenységüket végleg befejezik.

Az Átrium Színház a közösségi felületén osztotta meg a hírt, hogy az idei évaduk az utolsó, 2024 nyarán végleg bezárnak.

Leírták, hogy ugyan nagy erőt adott nekik a 2022-es közösségi kiállás a színházukért, de sajnos „méltó és kiszámítható környezetben” nem tudják tovább folytatni a munkájukat.

Egy olyan intézményt tartunk fenn, amelyben egy ember három helyett dolgozik, ahol egy pillanatra sem lehet nem százhúsz százalékot nyújtani, ahol minden egy hajszálon múlik. Azelőtt szeretnénk befejezni, hogy ez elkezdene látszani a művészeti munkánkon, kollégáink mentális és fizikai egészségén. A jelenlegi helyzet emberileg és szakmailag is fenntarthatatlan

– fogalmaztak a bejegyzésben.

Amit a magyar kultúratámogatásról el lehet mondani, elmondtuk, nem írunk ide regényeket arról, hogy a független kultúra szisztematikus kivéreztetése zajlik, sokkal fontosabb a köszönet

– írták, majd megköszönték mindenkinek a támogatást, akik lehetővé tették a működésüket.

„Egy évadunk maradt arra, hogy együtt elbúcsúztassuk azt a színházat, amit csinálunk. Szeretnénk szabadon együtt örülni annak, hogy még van egy évad, amire várunk mindenkit szeretettel!” – zárták a posztot.

Rovatok