Nicholas Binge mélységesen szeret minden furcsaságot, bármit, ami feszegeti a határokat, és bármit, amitől elsírja magát. Soha nem boldogabb, mint amikor egy könyv társaságában lehet. Élt már Szingapúrban, Svájcban és Hongkongban is, a mostani székhelye pedig az Egyesült Királyságban, Edinburghban van, ahol irodalmat tanít és folyamatosan új könyveken dolgozik. Legutóbbi regénye, a Felemelkedés áprilisban jelent meg, nyolc nyelvre fordították le, hazánkban az Agave Könyvek gondozásában adták ki. A regényből film is készül. 

Nicholas Binge íróval egyebek mellett arról beszélgettünk,

• hogyan született az idén megjelent Felemelkedés című regénye,
• hogyan éli meg az idő múlását,
• megfér-e egymás mellett a vallás és a tudomány,
• mit gondol a magyar könyvfóliázásról,
• és mennyire ismeri a magyar irodalmat.

Az idén megjelent Felemelkedés című könyvében a vallást szembeállítja a tudománnyal. Önhöz melyik áll közelebb?

A Felemelkedésben azt akartam megmutatni, hogy mindkettő ugyanazokra az univerzális kérdésekre akar választ adni, csak más narratívában, más megközelítésből. Gyermekkoromban amúgy két véglet volt: az édesanyám erősen vallásos ember, rendszeresen vitt magával templomba, vasárnapi iskolába, míg az édesapám mindig tudományos, és olyan filozófiai köteteket vett nekem, amelyek Isten létezését kérdőjelezik meg.

Alapvetően ateista vagyok, sem az egyházban, sem Istenben nem hiszek, viszont fontosnak tartom, hogy a dolgokat nem lehet csak tudományos oldalról megközelíteni. A vallás pedig fontos és speciális történetmesélési narratívát ad, amely az emberhez közelebb áll. Amikor írok, inkább a tudományos oldalról közelítek meg mindent, viszont azt a fajta narratívát használom, amelyet a vallási tanításokból tanultam meg.

Korábban azt nyilatkozta, hogy az idő már-már neurotikusságig megszállottan foglalkoztatja. Az új regényében azt írja: „Szemmel kell tartanod a másodperceket, mert ők szemmel tartanak téged.” A könyv megírásakor hogyan élte meg az idő múlását, és mit tanult az időről?

Úgy gondolom, hogy kimondottan nyugodt és megfontolt ember vagyok, de az egyetlen dolog, ami ki tud hozni a sodromból, az az időre való figyelés: ebben nagyon precíz vagyok. Például ha van egy interjú, amelynek kezdetéig még van tizenöt perc, folyamatosan az órámat lesem, mennyi van még a kezdésig. Szóval folyamatosan szemmel tartom az időt. Horrorként éltem meg a könyv írását, mert az alapvető félelmem testesült meg benne. 

Szerintem az ember legnagyobb félelme, amikor elveszik tőle azt, amihez ezer szállal kötődik. Amiről úgy gondolja, hogy az élete alapvető része. Az esetemben ilyen az idő, hiszen a világunkban reggeltől estig, mindent folyamatosan ahhoz mérünk. Ha az embertől elvennénk az időt, úgy a világ működésében durva elidegenedés következhetne be. A könyvben épp ezzel akartam játszani, megmutatni az időnkívüliséget.

Az emberi elmébe kúszó őrület

A regény minden egyes fejezete egy-egy levél, és ahogy haladunk előre, a pontos dátum eltűnik. Miért választotta ezt a formát?

Már a kezdetektől tudtam, hogy ezt a struktúrát akarom használni, az idő megszüntetése viszont csak egy ok. A másik az volt, hogy kimondottan egy ember narráljon, az információkat kizárólag tőle kapjuk meg, és csak az ő szemén keresztül láthassuk, ahogy a cselekmény halad. Ha nem így írom meg, akkor egyéb látásmódok, vélemények is belekerülnek a szövegbe. Így viszont egyetlen karakter szemén keresztül látjuk az egészet, és nem tudhatjuk, hogy ami történik, valós-e, vagy csak az ő megőrülésének hozadéka. Ezzel a gótikushorror-vonalat – Drakula, Frankenstein – szerettem volna behozni a történetbe, modernebb köntösben bemutatva a lassan az emberi elmébe bekúszó őrületet.

A könyveiben az élet értelmét keresi, bizonyos filozófiai és mitológiai gondolatokon keresztül. A Felemelkedés című kötete írása közben meddig jutott ebben a kérdésben?

Erre nincs általános válasz, mindenkinek egyedi válaszai vannak. Emberi lényként pedig természetes történetmesélők vagyunk: önmagunkról, másokról, másoknak mesélünk, és igazából ezeken a sztorikon keresztül fedezzük fel a dolgokat.

Ön szerint van társadalmi felelőssége az írónak, és ha igen, akkor miben áll?

Ez attól függ, ki milyen író szeretne lenni. Mindenkinek a saját döntése, mennyire akar hatással lenni a társadalomra. Persze minden embernek feladata, hogy pozitív hatással legyen a társadalom egészére. De egy írónak nem kötelező direkt üzenetet küldeni, hogy min kell változtatni, az viszont feladata, hogy figyeljen, hogy érzékeny legyen a társadalmi mozgásokra, és adott esetben a könyvében erre tudjon reagálni, akár átvitt értelemben, lazábban.

Egy társadalmi csoportot támadnak

Az orosz–ukrán háború most is tart. Több olyan orosz író van, akinek azért kellett elmenekülni Oroszországból, mert nem értenek egyet Vlagyimir Putyin rendszerével. Mások mellett a Nobel-díjas Szvetlan Alekszijevics és Vlagyimir Szorokin is erre a sorra jutott, miközben hazájukban és nemzetközileg is népszerű és elismert szerzők.

Szörnyű, hogy vannak írók, akik nem írhatják le a gondolataikat, és amiatt kell elhagyniuk az országukat, amit gondolnak és éreznek. A könyveknek és az írásnak feladata, hogy párbeszédet és vitát nyissanak, a társadalom csak így haladhat előre. Amint elkezdünk könyveket betiltani, megállíthatatlan lejtőn indulunk el, amely a társadalom pusztulását eredményezheti.

Ez azért érdekes, mert a magyar kormány még 2021-ben fogadta el azt a törvényt, amely tiltja a homoszexualitás megjelenítését és népszerűsítését a 18 év alattiak körében. A kormány szerint a jogszabály célja a gyermekek védelme, és nem az LMBTQ-közösséget célozza. A gyermekvédelmi törvény előírásának megfelelően a boltoknak le kellett fóliázniuk az LMBTQ-témájú könyveket, ami nagy port kavart a magyar kulturális életben. Mit gondol az ügyről?

Nincs olyan politikai ok, amely miatt a cenzúra vagy könyvek betiltása elfogadható volna. Még akkor sem, ha olyan morális gondolatokat állítanak mögé, mint a gyermekek védelme. Ez politikai jellegű döntés, amellyel egy társadalmi csoportot támadnak. És olyan tiltás, amely az egész világra negatív hatással van.

Ön középiskolában is tanít. Mit gondol, a fóliázás milyen hatással lehet a gyerekekre?

A könyvesboltok hiába fóliázzák le ezeket a könyveket, a gyerekek akkor is meg fogják találni. Pedig fontos, hogy megértsék, de ha elveszik, betiltják és megtagadják tőlük, azt tragikusnak tartom. És nem hiszem, hogy hosszú távon jó hatása lenne.

Mi lehet a legrosszabb forgatókönyv?

Ez a lépés elsősorban a toleranciát támadja, hiszen úgy próbálja elrejteni, hogy közben az arcukba nyomja. Ez a kommunikáció negatív attitűdöt vált ki a gyerekekből. És sajnos oda vezethet, hogy később még nagyobb támadás fogja érni az egyes társadalmi csoportokat. Ezek a gyerekek ugyanis azt fogják megtanulni, hogy ez így hibás, ez így kerülendő. És ha valaki ezt csinálja, az ellenséggé vagy ellentétes oldalon állóvá válik. Ehelyett történetmeséléssel kellene toleránssá tenni őket, megmutatni, hogy a világnak van ilyen része is.

Mit szólna ahhoz, hogy ha e miatt a törvény miatt a magyar nyelvű könyveit lefóliáznák?

Természetesen mérges lennék, de nem tartom valószínűnek, hogy a könyveim ilyen helyzetbe kerüljenek.

Hamarosan Budapestre érkezik, és a PesText nemzetközi irodalmi és kulturális fesztivál vendége lesz. Mennyire ismeri a magyar irodalmat?

Alapvetően nem, de Budapesten szeretném ezt megalapozni. Alkalmam lesz magyar írók, költők műveivel ismerkedni. Mindenképpen kérek majd ajánlásokat azoktól, akik jól ismerik a magyar irodalmat. Aztán olvasni fogok tőlük. Amikor külföldön vagyok, az adott ország kultúrájáról és irodalmáról mindig igyekszem a legtöbbet megtudni. Ez Magyarországon is így lesz.