Különleges kiállítás nyílik Budapesten. A Magyar Nemzeti Múzeum és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága összefogott, és létrehozott egy tárlatot John Sadovy fotós munkáiból. Ő volt az, aki 1956-ban Budapesten lefotózta a forradalom eseményeit, amiért Robert Capa Aranyéremmel is kitüntették. A tárlat létrejöttében Sadovy két lánya, Yvonne és Liza is komoly szerepet vállalt. A kiállítás 2023. október 21-től megtekinthető.
Csend volt. Majdhogynem síri csend. Csupán egyszer-egyszer lehetett hallani, ahogy összerogy egy ember. Sokan voltak a parkban. Egyesek álltak, mások feküdtek, egymás mellett, akár a megművelt termőföld friss halmai. Egy férfi ücsörgött a fatönkön oldalt. Arca nedves volt, lába remegett. Három évet töltött a háborúban, de amit itt látott, számára túl sok volt.
Láttam a golyónyomokat a ruhákon. Nem volt nagy zaj. Olyan közelről lőttek, hogy az emberek teste hangtompítóként funkcionált. Ez ment negyven percig
– így emlékezett vissza beszámolójában az 1956-os eseményekre a csehszlovák születésű brit fotós, John Sadovy.
A 2011-ben, nyolcvanöt éves korban elhunyt fotóriporter nemzetközileg elismert szakember volt. 1956-ban Robert Capa Aranyéremmel is kitüntették, amely a névadóhoz mérten olyan fotóriportereknek jár, akik sem szaktudásnak, sem bátorságnak nincsenek híján.
Ez Sadovyra is igaz, 1956-ban ott volt a Budapesten, a Köztársaság téren, az ÁVH épületének ostrománál. Testközelből láthatta a kivégzéseket. Egyik barátja megsérült, másik kollégája meghalt, ő maga is életveszélyben volt.
Ő készítette az utolsó képeket az ÁVH-s tisztekről, mielőtt lelőtték őket a téren, ő örökítette meg a tűzharcok áldozatait. Beszámolójában ezt írta:
Lövéseket hallottunk, majd láttunk egy nagy, modern épületre néző tankot a tér végén. Ebben az épületben volt az ÁVH, amely az ablakból tüzelt. Az első megérzésem az volt, hogy a tank mögé kell menjek. Az fedezéket adna és elég közel lennék, hogy lefényképezzem az eseményeket. Félúton a tank felé a nyílt parkban találtuk magunkat. Golyók kezdtek el záporozni körülöttünk.
Sadovy a hozzá csatlakozó újságíróval, Tim Foote-tal járt Budapesten, az ostromhoz is ketten mentek ki. A tűzharc közben elszakadtak egymástól, majd egy nő jött szólni neki, hogy barátját találat érte, de nem életveszélyes. Elszállítják a kórházba, később majd utána tud menni. A sebesültek száma egyre nőtt, és sokszor a sérülteket mentő embereket is lelőtték. Legyen szó ápolókról, civilekről.
A harc kezdett igazán eldurvulni. A parkban az emberek úgy hullottak, mint a legyek. Fehér kabátos, elsősegélyt nyújtó emberek, főként nők jöttek és személyautókba gyűjtötték a sebesülteket. Aztán láttam, hogy a nővéreket is lövik. Fiatalok – 15, 16, 17 évesek – vették át a helyüket
– idézte fel írásaiban az eseményeket a fotóriporter. Ahogy fogalmaz:
Három évet töltöttem a háborúban, de semmi sem mérhető az irtózathoz, amit itt láttam.
John Sadovyt megrázták az események. Otthon nem beszélt élményeiről, nem is igazán volt beszédes típus. Lányai legalábbis így emlékeznek rá vissza. Yvonne Sadovy és húga, Liza Sadovy – noha más pályát választottak, mint apjuk – a mai napig őrzik munkásságát. A budapesti kiállítás is többek között nekik köszönhető.
Három évvel vagyok idősebb a húgomnál, szóval valószínűleg több dolog maradt meg bennem azokból az időkből. A Magyarországról készült fotók sokáig kint voltak a lakásunk falain, valamint az irodájában. Volt, hogy rákérdeztem, de sosem értettem meg pontosan, mi is történt ott, csupán annyit tudtam meg a válaszából, hogy nagyon felzaklatta a dolog
– felelte kérdésünkre a kiállítás egyik kurátora, Yvonne Sadovy.
Abban biztos, hogy a számos megbízás közül, amit édesapja fotósként elvállalt, a budapesti események voltak az egyik legmeghatározóbbak.
Bár húga a színészet iránt érdeklődött, ő pedig tengerbiológus szeretett volna lenni – terveikben édesapjuk támogatta is őket –, Yvonne Sadovyt a fotózás is foglalkoztatta. Ezért gyakran töltött időt apjával a stúdiójában, aki megmutatta lányának az alapokat. Ennek ellenére John Sadovy sosem próbálta meggyőzni gyermekeit, hogy nyomdokába lépjenek. Tiszteletben tartotta lányai elköteleződését saját szakmájuk iránt, aminek hála mindketten valóra váltották céljaikat,
ma pedig azzal foglalkoznak, amivel gyerekkorukban szerettek volna.
Édesapja Liza Sadovy emlékeiben is úgy él, aki azt szerette volna, hogy akármit csinálnak is, azt legyenek képesek szenvedéllyel végezni. Amikor színészképzésre szeretett volna menni, akadt némi gondja a jelentkezés menetével, ezért vesztett egy évet, de édesapja továbbra is mellette állt, támogatta, hogy próbálja meg következő évben is. Liza Sadovy erre így emlékszik vissza:
Csupán azt szerette volna, hogy kövessük a szívünk és a szenvedélyünk, ami azért is elképesztő, mert akkoriban rengeteg szülő mondta azt: neked orvosnak, vagy ügyvédnek kell lenni, vagy annak, aminek szántalak.
Liza és Yvonne Sadovy kíváncsi, érzékeny emberként emlékeznek édesapjukra, akit a természet, az emberek, az őt körülvevő világ foglalkoztatott. Ez köszön vissza képein is.
Szerették volna, hogy apjuk munkái visszatérjenek Budapestre, ahol készültek, ahol az 1956-os események társadalmi lenyomata a mai napig jelentős. Elsődleges szerepet játszottak abban, hogy a fővárosban megszülethessen a kiállítás, s noha beletellett némi időbe, ezt végül sikerült megvalósítani.
A fotográfiákból 2016-ban már rendeztek kiállítást Londonban, de John Sadovy lányai egyetértenek abban, hogy Budapesten kiemelt jelentőségű szerepet kapnak ezek az alkotások – főként most, amikor párhuzamosan zajlik egy-egy hatalmas háború Európában és a kontinens peremén. Yvonne Sadovy úgy idézi fel a két kiállítás közti különbséget, hogy:
A londoni tárlat igazán átfogó gyűjtemény volt, amely munkáinak legismertebb darabjait, és néhány addig nem látott képet mutatott be a hatvanadik évforduló alkalmából. A budapestin ezzel szemben olyan képek is láthatóak, amelyek kevésbé ismertek, vagy korábban még nem voltak publikálva, amelyek a mindennapi életre fókuszálnak az erőszak helyett. A fotók, amik híressé tették egyes magazinok által, különböző céllal kiválogatott képek. Ami számomra igazán lenyűgöző, hogy azalatt a négy nap alatt, amit Budapesten töltött, mintegy 700 képet készített, ráadásul ezekből rengeteg egyáltalán nem ábrázol erőszakot. Ezek a fotók az embereket mutatják be, a reményüket, bánatukat, fiatalságukat.
Ehhez pedig már csak ennyit tesz hozzá: „Nagyon örülök, mert úgy érzem, hogy ez a kiállítás jóval többet mutat be munkásságából. Fotóinak széles skáláját, amit 1956-ban itt készített, amit itt megtapasztalt, amit látott. Egy jóval teljesebb képet.″
A John Sadovy képeiből készült kiállítást a Magyar Nemzeti Múzeumban lehet megtekinteni 2023. október 21. és december 10. között.