Index Vakbarát Hírportál

Charlize Theron gyermekkorában átélt tragédiája a mai napig nagy hatással van rá

2023. november 5., vasárnap 06:36

Charlize Theron 15 éves volt, amikor édesanyja, Gerda Maritz önvédelemből lelőtte a színésznő édesapját, Charles Theront. A lövöldözés örökre megváltoztatta a színésznő életét, aki most is azon dolgozik, hogy felhívja a figyelmet a nemi alapú erőszak elleni küzdelemre.

A Town & Country magazinnak nemrég adott interjúban Charlize Theron színésznőtől azt kérdezték, gyermekkori traumája vezette-e ahhoz, hogy elkötelezze magát a nemi alapú erőszak elleni küzdelem mellett. A hollywoodi sztár elmondta: többről van szó, mint egyetlen traumatikus esemény – írja a Page Six

Mint ismert, Charlize Theronnak 15 éves korában végig kellett néznie, ahogy egyik szülője megöli a másikat. A színésznő édesapja, Charles 1991 júniusában ugyanis részegen megfenyegette az akkor 15 éves lányt és az édesanyját.

Az apám annyira részeg volt, hogy járni sem tudott rendesen, amikor belépett a házba egy fegyverrel. Anyukám és én a hálószobában voltunk, és az ajtónak támaszkodtunk, hogy apám ne tudjon bejutni. Azonban hátralépett, és háromszor átlőtt az ajtón. Egyik golyó sem talált el minket, ami maga a csoda

– mondta a színésznő.

Annak érdekében, hogy Gerda Maritz megmentse önmagát és a lányát, lelőtte a férjét, aki meghalt. Mivel önvédelemből tette, Charlize édesanyját nem ítélte el a bíróság. Az Oscar-díjas színésznő elmondta, hogy apja „nagyon beteg ember” és alkoholista volt egész életében.

Csak egyféleképpen ismertem őt, mégpedig alkoholistaként. Elég reménytelen helyzet volt. Minden napunk kiszámíthatatlan volt

– fogalmazott, hozzátéve, ha valaki egy függővel él együtt, az az illető egész hátralévő életére hatással van. Úgy véli, sokkal többről van szó, mint az, ami azon az éjszakán történt. 

A lövöldözés örökre megváltoztatta Charlize életét, és emiatt most azon dolgozik, hogy felhívja a figyelmet a nemi alapú erőszak elleni küzdelemre.

Alapítványa, a Charlize Theron Africa Outreach Project keretében a színésznő elindította a #TogetherForHer kezdeményezést is, amely világszerte és Dél-Afrikában (a színésznő szülőhazájában) is segít a nemi erőszak elleni küzdelemben.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Rovatok