Index Vakbarát Hírportál

Nyílt levelet írt Vidnyánszky Attilának a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója

2023. november 13., hétfő 15:55

Fekete Péter nyílt levélben biztosította támogatásáról Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház vezérigazgatóját. A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója szerint a baleset miatt „gigantikus teher” zuhant Vidnyánszkyra.

„Megdöbbenve és sajnálattal értesültem a Nemzeti Színházban péntek este történt balesetről” – kezdi Vidnyánszky Attilának szóló nyílt levelét Fekete Péter. A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója úgy folytatja, hogy mivel behatóan ismeri a színházi üzem minden apró részletét, tisztában van azzal, hogy ez veszélyes műfaj.

Szerinte a legjobb tudásuk, legszigorúbb odafigyelésük mellett is előfordulnak balesetek. A Nemzeti Színház vezérigazgatójáról azt írta: immár húsz éve ismeri, és munkássága minden részletét nyomon követte: ott ült mellette a rendezéseikor, így látta miként dolgozik, hogyan bánik Vidnyánszky az emberekkel.

Tudom, láttam, hogy a jogszabályok betartásában és betartatásában, a művészek védelmében, a műszaki ügyek rendben tartásában megrendíthetetlenül élen jársz. Mindig csodáltalak ezért, s tanultam Tőled a jogszabálykövetés fontosságát, valamint a zéró toleranciát etikai, erkölcsi, szakmai, biztonsági kérdésekben

– fogalmazott Fekete Péter.

A főigazgató szerint baleset történt, amely miatt most „gigantikus teher zuhant” Vidnyánszkyra. Mint írta, levele célja, hogy megpróbáljon támaszt nyújtani és „átvállalni valamennyit e mázsás lelki és szakmai súlyból”. 

Mindig úriember voltál, sosem a megalkuvást, a felelősség megkerülését választottad. Egy úriember ilyen helyzetben benyújtja lemondását. Példaértékű döntés

– tette hozzá.

„Most mégis arra kérlek, vizsgáld felül elhatározásodat. Csák János Miniszter Urat pedig arra fogom kérni, ne fogadja el lemondásodat! Szükségünk van Rád! A társulatnak, a színháznak, a hamarosan felépülő színészeknek és a magyar, valamint a nemzetközi színházi világ egészének. Veled vagyunk a bajban!” – zárta levelét a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ főigazgatója.

Más is maradásra bíztatta Vidnyánszkyt

Mint megírtuk, baleset miatt félbeszakadt a Nemzeti Színházban a Rómeó és Júlia péntek esti előadása.

Szász Júliát és Horváth Lajos Ottót érte baleset, amely a színfalak mögött történt, pontosabban valószínűleg a színpad és kulisszák határán, ugyanis információink szerint a két színész a vastraverzekkel felépített díszlet felső emeletéről zuhant több – egyesek szerint négy – métert hátrafelé, és olyan súlyos sérüléseket és töréseket szenvedhettek, hogy több hónapig is eltarthat a felépülésük. 

Vidnyánszky Attila vezérigazgató a péntek esti sajnálatos baleset hatására, elismerve vezérigazgatói felelősségét, lemondott a Nemzeti Színházban betöltött posztjáról. Döntéséről tájékoztatta Csák János kulturális és innovációs minisztert 

– közölte a teátrum.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium közleményben erősítette meg, hogy a Nemzeti Színház vezérigazgatója benyújtotta lemondását Csák János miniszternek. Azt írják, a tárcavezető „a színházban történt balesettel kapcsolatos vizsgálat lezárultát követően foglalkozik a kezdeményezéssel”.

Addig is Vidnyánszky Attila maradéktalanul ellátja a színház vezetésével összefüggő feladatait, a minisztérium pedig „továbbra is folyamatos kapcsolatot tart az intézménnyel és figyelemmel követi a vizsgálati eljárást”.

Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója közösségi oldalán üzent a lemondott vezérigazgatónak:

Attila, maradj! A traumán átvezetni a társulatot is Te vagy hivatott. Az OPERA kiáll a Nemzeti mellett. Szükség van rá – és Rád!

– írta posztjában.

Rovatok