Eddig összesen 44 igazgatója volt a Nemzeti Színháznak. Az ország első számú teátrumának igazgatói székét elsőként Bajza József foglalta el. De mások mellett Hevesi Sándor, Podmaniczky Frigyes, Major Tamás és Jordán Tamás is irányította az intézményt.
A Nemzeti Színházat először gróf Széchenyi István álmodta meg a Duna partjára. Pompázatos épületet tervezett, és az intézményt részvénytársaságként szerette volna üzemeltetni. A gróf 1832-es, A magyar játékszínről című röpiratában indítványozta a nagyszabású színház felépítését. Az ideiglenesnek tervezett Pesti Színház megnyitása 1837-ben nem pusztán színészettörténeti eseményt jelentett, de az egész nemzetet érdeklőt, mert a színészet ügye mellett a magyar drámairodalom és a magyarosodás előmenetelének ügyét is képviselte.
Első igazgatója Bajza József volt.
A színház Pesten az első, az országban a negyedik magyar nyelvű színházként nyitott (Kolozsvár, Miskolc és Balatonfüred után), miközben a városban 1812 óta már működött egy 3200 fő befogadóképességű német nyelvű teátrum.
Az újonnan megnyílt színház műsorarányainak kérdéséről 1837-ben vita robbant ki, aminek következtében 1838-ban lemondott igazgatói pozíciójáról. Bajzát 1938. június 6-ól Szentkirályi Móric jogász, országgyűlési képviselő követte a poszton. De sok sót nem evett meg a Nemzeti Színház igazgatójaként. „Ideges természete e feladatot nem sokáig tűrte, éles polemiákba keveredett és lemondott” – írja az Arcanum. De ezt követően is nehezen alakult ki a Nemzeti Színház vezetése.
1837 ÉS 1849 JÚLIUSA KÖZÖTT TIZENEGY IGAZGATÓ VÁLTOTTA EGYMÁST.
Bajza József, az első igazgató kétszer is vállalkozott a vezetésére. Mint fentebb írtuk, 1837–38-ban, majd 1847–48-ban. Ráday Gedeon gróf 1838–39-ben, végül 1844–1848 között vezette az intézményt, ekkor mint főigazgató. Kétszer Ilkey Sándor állt a színház élén (1838-ban, illetve 1839–40-ben). Rövid három hónapig Nyáry Pál, 1839-ben, majd egy időre feltűnt Simontsis János neve (1841–1842).
A viszonylag leghosszabb időt Bartay Endre, bérlő-igazgató töltötte a vezetői poszton 1842–1845 között. A ’48-as forradalom eseményei Bajzát második igazgatásából más munkára szólították, s ekkor egy évadra Erdélyi János lett az aligazgató.
A szabadságharc bukása után 1849-től 1873-ig a rendi jellegű Nemzeti Színháztól a polgári nemzet színháza felé haladt a fejlődés. Az abszolutizmus éveiben hivatalosan a császári és királyi udvar befolyását igyekezték érvényesíteni. A muzsikus Kirchlehner Ferenc csak egy évig, 1948-ben vállalta a vezetést. Utána, 1852 májusáig ismét Simontsis János következett. Intendánsi állást is szerveztek, amelynek első betöltője gróf Festetics Leó volt (1852–1854), őt ebben a beosztásban gróf Ráday Gedeon követte (1854–1860).
Az igazgatást közben átmenetileg kétszer is Nyéky Mihály vállalta, de bizonyos megnyugvást csak Radnótfáy Sámuel igazgatói kinevezése hozott; ő 1862–1869 között irányította a színházat. Halála után ismét átmeneti megoldások következtek: Zichy Antal 1869–70-ben, Orczy Bódog báró 1870–1873 között töltötte be az állást. Ezalatt azonban az ország szellemi életében és így a Nemzeti Színházban is megerősödtek a polgárivá váló társadalom igényei. Megvalósításuk érdekében Szigligeti Ede és Erkel Ferenc tette az első lépéseket, akik 1873-ban valóságos vezetői hatalmat is kaptak.
1875-től egy évtizeden át Podmaniczky Frigyes báró intendatúrája biztosította a megfelelő alkotói körülményeket. 1875-ben építették át a színházat Skalnitzky Antal tervei szerint, bérházzal egészítve ki az épületet. 1878-ban, Szigligeti halála után Paulay Ede vette át a drámai részleg eszmei és gyakorlati irányítását. Megfontolt és áldozatos munkával kiváló együttest nevelt a nagy színészegyéniségekből. 1894-ben bekövetkezett haláláig a Nemzeti Színház egész Európában elismert magas művészi színvonalat ért el. Ezután azonban hosszú évek pangása következett.
Már a Podmaniczkyt követő intendánsok, – Keglevich István (1886–1888, valamint 1898–1902), majd Beniczky Ferenc (1888–1891) – sem feleltek meg az elvárásoknak. A Paulayt követő Festetics Andor (1894–1900) csak a napi rutint vitte tovább. Rövid időre a tehetséges, de szeszélyes Beöthy László (1900–1902) került az élre; fő érdeme, hogy ő szerződtette a Nemzeti Színházhoz Hevesi Sándort. Majd a művelt színész, Somló Sándor (1902–1908) lett a színház igazgatója. Ezalatt az együttes játékstílusa megmerevedett, elavult. Inkább rontotta, mint javította a helyzetet az az 1908-ban bekövetkezett fordulat, amelynek során a társulatnak a volt Népszínház túlméretezett épületébe kellett átköltöznie, méghozzá csak bérlői minőségben.
Az I. világháború alatt sem Tóth Imre (1908–1917), sem gróf Bánffy Miklós intendatúrája (1912–1917), sem a kiváló irodalmár Ambrus Zoltán (1917–1922) nem tudta biztosítani a fejlődés feltételeit.
Érezhető felemelkedés csak akkor következett be, amikor egy évtizednyi időre, 1922–1932 között Hevesi Sándor vette kézbe a Nemzeti Színház irányítását.
Vezetése alatt példátlan virágzásnak indult az intézmény. Hevesi igazi reformot hajtott végre: megújította a műsort, új tagok szerződtetésével felfrissítette a társulatot, emellett a színjátszó stílusban, a szcenikai keretben is gyökeres változásokat hozott. Ő alkalmazta Magyarországon először Gordon Craig és Sztanyiszlavszkij rendezési elképzeléseit, bevezette a színházi bérletrendszert, megnyitotta a Nemzeti Kamaraszínházát.
A sikerek ellenére a konzervatívabb ízlést követő és követelő színházi ellenzék szembefordult vele, támadásaikban az antiszemita, szélsőjobboldali indítékok is szerepet játszottak. Hevesit 1932-ben leváltották a színház éléről, ezután a Magyar Színházban dolgozott tovább.
Hevesi politikai motívumoktól sem mentes eltávolítása után ismét rövid lélegzetű személyi próbálkozások következtek: Márkus László egyetlen évadban (1932–1933), Voinovich Géza kormánybiztosi minőségben két évadon át (1933–1935) szinte csak kudarcokat halmozott. Ekkor ismét széles európai kitekintésű, stílusújító, lendületes színházszervező került az együttes élére, dr. Németh Antal személyében. Sikeres működését 1944 tavaszán az ország német megszállása szakította meg.
A háború utolsó évében rövid alkalmi megbízások érvényesültek: Kovách Aladár, illetve Kiss Ferenc vállalkoztak a vezetésre.
Budapest ostromának végén a főváros Nemzeti Bizottságától Major Tamás kapott megbízást a Nemzeti Színház igazgatói teendőinek az elvégzésére, amit 1962-ig látott el.
Mivel a főépület – amely ekkor még mindig a Népszínházi Bizottmány tulajdonában volt, hiszen az 1939-ben megújított használati szerződés 1947-ig maradt érvényben – a harcok során megsérült, ezért az újonnan szervezett együttes az Andrássy úti Kamaraszínházban kezdte meg előadásait, áprilistól szeptemberig pedig a volt Magyar Színház épületét vette igénybe.
1964 őszéig a „Népszínház” maradt a Nemzeti Színház társulatának otthona, amelyet azután 1965 tavaszán városrendezési okokra hivatkozva lebontottak. 1964–1966 között a Nagymező utcai volt Radius moziban tartotta előadásait a színház társulata, majd 1966. júliusában átköltözött a volt Magyar Színház átépített, modernizált épületébe, a Hevesi Sándor térre.
Major Tamás a második világháború után káderlapokat vezetett színészeiről a Nemzeti Színházban, az 1956-os forradalom idején, október 31-én igazgatói székéből eltávolították, ugyanekkor színészei a káderlapokat is megismerhették, minden ellenük szóló jelentést elolvashattak.
Bár Major Tamás 1962 után főrendező minőségben a színház tagja maradt, a társulat élén folyamatosan történtek változások. Két évadon át (1963–64) Meruk Vilmos vezette a színházat. Hét esztendeig, 1964–1971 között Both Béla volt az igazgató, 1971-től 1978-ig pedig Marton Endre. Egy évadra Nagy Péter, majd további három évig Sziládi János látta el az igazgatói teendőket.
1982-től 1989-ig hosszabb konszolidációs időszak következett: az intézmény vezetője ekkor dr. Malonyai Dezső, a művészeti vezető, Vámos László volt. Az utóbbi években Csiszár Imrét (1989–1991), illetve 1991-től Ablonczy Lászlót, 1999-től pedig Iglódi istvánt nevezték ki a Nemzeti Színház élére.
1998 őszén az Orbán-kormány Schwajda Györgyöt kinevezte az új Nemzeti Színház építésének miniszteri, majd 1999-től kormánybiztosának. Pályáztatás nélkül Siklós Máriát bízta meg az épület tervezésével. Az építésztársadalom felháborodását követő tervpályázat győztese nem volt hajlandó Siklós tervének felhasználására, így a színházat az építésznő tervei alapján fejezték be, aki ezért Mádl Ferenc köztársasági elnöktől kitüntetést, a Magyar Építész Kamarától elmarasztalást kapott. Schwajda György pedig a Nemzeti Színház Részvénytársaság vezérigazgatója, 2002 májusáig az új Nemzeti Színház első igazgatója volt.
2002-ben Görgey Gábor az akkori kultuszminiszter kinevezte a Nemzeti Színház igazgatójává, s bár szakmailag rátermett volt, a feladat politikai tartalma miatt nem töltötte ki mandátumát sem; egy hét után lemondott. Őt 2002. és 2003. között Bosnyák Miklós követte vezérigazgatóként a Nemzeti Színház élén.
2003. január 1-jével Jordán Tamás nevezték ki az új Nemzeti Színház vezérigazgatójává, a társulat 2008. június 30-ig dolgozott az ő vezetésével. Egy későbbi interjúban elmondta: boldog öt évet töltött el a teátrum élén, egy minden szempontból rendben lévő színházat hagyott utódjára – írja a Kultúra.hu.
2008. július 1-jétől Alföldi Róbert volt Nemzeti Színház igazgatója. Öt évvel később, 2013. június 22-én, szombaton este tartotta búcsúelőadását az Alföldi vezette Nemzeti Színház és társulata. A színészek a Mephisto című darabbal búcsúztak közönségüktől, akik húsz percen keresztül állva tapsolták meg a művészeket.
2012. december 17-én Vidnyánszky Attilát a Nemzeti Színház igazgatójává nevezték ki 2013. július 1-jei hatállyal. 2018-ban újabb ötéves, 2023-ig tartó megbízatást kapott a teátrum élén, amelyet 2023-ban ismét öt évvel meghosszabbítottak, így 2028-ig a teátrum igazgatója marad.
Kezdeményezésére született meg a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) 2014-ben. Az első találkozó díszvendége Oroszország volt. A MITEM két vezető gondolat mentén szerveződik. A közép-európai térség színházainak előadásai kapcsán a fesztiválhoz kapcsolódó beszélgetések, közönségtalálkozók, konferenciák arra keresnek választ, hogy merre látják a megújulás lehetőségeit a közép-európai színházak, mitől nemzeti egy színház, mi a korszerűség.
Ahogy azt korábban megírtuk, baleset miatt félbeszakadt a Nemzeti Színházban a Rómeó és Júlia péntek esti előadása. Szász Júliát és Horváth Lajos Ottót érte baleset, amely a színfalak mögött történt, pontosabban valószínűleg a színpad és kulisszák határán, ugyanis információink szerint a két színész a vastraverzekkel felépített díszlet felső emeletéről zuhant több – egyesek szerint négy – métert hátrafelé, és olyan súlyos sérüléseket és töréseket szenvedhettek, hogy több hónapig is eltarthat a felépülésük.
Vidnyánszky Attila vezérigazgató a péntek esti sajnálatos baleset hatására, elismerve vezérigazgatói felelősségét, lemondott a Nemzeti Színházban betöltött posztjáról. Döntéséről tájékoztatta Csák János kulturális és innovációs minisztert
– közölte a teátrum.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium közleményben erősítette meg, hogy a Nemzeti Színház vezérigazgatója benyújtotta lemondását Csák János miniszternek. Azt írják, a tárcavezető „a színházban történt balesettel kapcsolatos vizsgálat lezárultát követően foglalkozik a kezdeményezéssel”. Addig is Vidnyánszky Attila maradéktalanul ellátja a színház vezetésével összefüggő feladatait, a minisztérium pedig „továbbra is folyamatos kapcsolatot tart az intézménnyel és figyelemmel követi a vizsgálati eljárást”.
(Borítókép: A Nemzeti Színház épülete 2022. augusztus 1-jén. Fotó: Szabó Réka / Index)