Index Vakbarát Hírportál

Újabb magyar színházban történt súlyos baleset előadás közben

2023. november 18., szombat 12:33

Az Indul a bakterház péntek este félbeszakadt előadásában Besenczi Árpád keze megsérült, ezért a szombati Kerekes-bérlet előadása elmarad – tájékoztatott közösségi oldalán a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház.

A Jászai-bérlet 2024. január 12-én, a Kerekes-bérlet január 13-án kerül pótlásra, tette hozzá a színház sajtóosztálya.

Besenczi Árpád balesete után a darabot félbe kellett szakítani. A színművészt – aki a színház igazgatója is – kórházba vitték, de még éjszaka hazaengedték, maradandó sérülése ellenére kielégítő az állapota, írja az MTI.

Lapunk értesülése szerint Besenczi Árpád maradandó kézsérülést szenvedett. Úgy tudjuk, hogy az igazgató maga hívta ki a rendőrséget, helyszínelés is volt.

Telefonon kerestük a művészt, azonban mostanáig nem sikerült elérnünk őt. A zalaegerszegi teátrum megjegyezte, hogy Besenczi Árpád a tervek szerint keddtől ismét színpadra áll – egyelőre kérdésesnek tűnik, hogy valóban vissza tud-e térni ilyen korán.

Az eset napokkal az után történt, hogy a Nemzeti Színházban baleset miatt félbeszakadt a Rómeó és Júlia előadása.

Szász Júliát és Horváth Lajos Ottót érte baleset, amely a színfalak mögött történt, pontosabban valószínűleg a színpad és a kulisszák határán, ugyanis információink szerint a két színész a vastraverzekkel felépített díszlet felső emeletéről zuhant több – egyesek szerint négy – métert hátrafelé, és olyan súlyos sérüléseket és töréseket szenvedhettek, hogy több hónapig is eltarthat a felépülésük.

Az ügy következményeként Vidnyánszky Attila lemondott vezérigazgatói posztjáról.

(Borítókép: Besenczi Árpád igazgató 2023. október 15-én. Fotó: Katona Tibor / MTI)

Rovatok