Szent Miklós története közismert, a télapó alakja pedig mára a karácsony és a popkultúra elengedhetetlen részévé vált. Számos történetet ismerünk róla, aminek sora csak nőttön-nő. Ennek ellenére kevéssé ismert, hogy mégis miképp vált Miklós püspök karaktere az ősz szakállas, piros kabátos bácsivá. Vajon eredetileg is a piros nadrág, fekete csizma és fehér prém volt a karácsonyi csodatevő védjegye, vagy ezt a századok ragasztották csak rá? Ennek jártunk most utána.
Vannak dolgok, amiket kézenfekvőnek tartunk. A taxi sárga, a szabad jelzés zöld, a sziréna színe kék és piros. Miközben sokszor nem is tudjuk, vagy csak elfelejtettük, miért alakult így. Vajon mikor vált ellenszenvessé a mosolygós emoji, vagy miért hiszik sokan, hogy a boltok ablakában lévő integető cica szobrocskája kínai?
És azt fel tudjuk idézni, miért piros a Mikulás ruhája? Azt már tudjuk, írtunk erről cikket, honnan is ered Miklós püspök története, és miként vált belőle ajándékgyáros. Már akkor is elkezdtük kibogozni a ruha történetét, de izgalmas adalék, hogy mára hiába természetes, a Mikulás nem hordott mindig piros zubbonyt, szakálla sem volt rendezett és ápolt, valamint korai ábrázolásain még pipázni sem volt rest.
A ma ismert Mikulás létrejötte több évszázados átalakulás eredménye, ami New Yorkban kezdődött 1804-ben. Az innováció elindítója egy bizonyos John Pintard volt, helyi antikvárius, aki be akarta emelni a jó szándékú Szent Miklós karakterét az akkor rideg New York-i közegbe, ahol még egészen máshogy festett a karácsony. Nem a felhőtlen ünneplés, önfeledt ajándékozás volt a fókuszban, és az antikvárius ezen akart változtatni.
Európában már ekkor is ismert történet volt a püspök meséje, a keleti parti városban pedig nagy számban éltek holland betelepültek, ezt használta ki Pintard. Polgári körökben kezdte a karácsonyt nagy ünnepséggé hizlalni,
aminek központi figurája volt Szent Miklós.
Az első képeken – még fekete-fehér megvalósításban – püspöki öltözetben ábrázolták. Már ekkor, 1810 körül is előkerültek azok a vizuálok, ahol a gyermekek által a kandalló fölé felakasztott zoknikba helyez ajándékot a Mikulás, miközben a csemeték izgatottan várják, mit is kapnak idén.
Az első nagyobb – kissé eltúlozva „popkulturális” – megjelenése 1823-ban volt, amikor egy bizonyos Washington Irving megírta A Visit From St. Nicholas című versét, amelyet akkor név nélkül adott ki. Ezt később Clement Clarke Moore szerzeményének hitték. Ebben a versben Szent Miklós karaktere merőben eltért attól az ábrázolástól, ahogy akkoriban Európában ismerték. A szigorú püspök helyett egy bohókás, tetőtől talpig kormos alakot láttatott a vers, aki ajándékokat hoz a kéményen keresztül.
Ami történetünk szempontjából érdekes, hogy itt még nem pirosban ábrázolták.
A kissé szatirikus hangvételű vers idején még inkább barna ruhában jelent meg, de nem volt egységes megjelenés a szín tekintetében – egy 1864-es ábrázoláson például még sárga volt ruhája.
A mai színvilág az 1870-es években kezdett körvonalazódni, és eredetileg Thomas Nast rajzoló nevéhez köthető. Ő fehér prémes piros kabátban, fekete övvel ábrázolta. Nast mintegy húsz évig rajzolt különböző apókat különféle lapoknak, s noha első képei közt akadt még zöld ruhás Mikulás, 1881-re elnyerte ma ismert formáját.
És hogy miért öltöztette végül pirosba Nast a Mikulást? Senki sem tudja. Egyesek a püspöki foglalkozásra való utalást látták bele, de sokan úgy vélik, szimplán esztétikai okból tett így. A rajzoló alapötletét az 1823-as vers – amely később The Night Before Christmas címen terjedt el – leírásából merítette, és a pirospozsgás archoz illett a piros öltözet, a fehér szakállal és prémmel is jó párost alkotva.
Ráadásul ő volt az első, aki a mikulás otthonául az északi-sarkot nevezte meg.
Arra is van némi esély, hogy Nast ábrázolásában az angol folklórban elterjedt Lord Christmas is közrejátszott – aki némileg eltér Szent Miklóstól, és akinek történetére az anglikán egyház leválása is hatással volt –, valamint Charles Dickens jól ismert, Karácsonyi ének című műve is valószínűleg nyomot hagyott az alkotóban.
Noha a XX. század elején még napvilágot láttak zöld kabátos Mikulások, az 1930-as évektől kimondatlan konszenzus jött létre: a Mikulás ruhájának színe piros. Ebben közrejátszik a világ egyik legnagyobb italcége, a Coca-Cola is, amely téli eladásai növelésére használta fel a Mikulást. A széles körben elterjesztett, ma is ismert kép innentől vált alapvetéssé.
Noha az öreget már a húszas években is használták reklámcélokra, az 1931-es kampányuk vált igazán jelentőssé, amihez Haddon Sundblom – finn és svéd felmenőkkel bíró alkotó – készített modern képet. Ő már abszolút idealista módon mutatta be a nagyszakállút. Minden fricskát, iróniát és természetellenességet kiölt a karakterábrázolásból,
hogy a lehető legpozitívabb képet fesse az északi-sark közkedvelt figurájáról.
Sundblom mintegy harminc évig készített ábrázolásokat a kólacég reklámjaihoz, ezzel abszolút felülírhatatlanná téve a Mikulás piros kabátját, fehér prémjét, ragyogó, fekete csizmáját és övét.
(Borítókép: Joulupukki, a finn Mikulás 2023. december 8-án. Fotó: Vasvári Tamás / MTI)