Index Vakbarát Hírportál

Meghálálták, hogy az életükkel játszanak

2024. január 16., kedd 19:34

Véget ért a XV. Nemzetközi Cirkuszfesztivál, ami nemcsak a közönségnek szerzett boldog perceket, hanem a fellépő művészeknek is, kiváltképp azoknak, akik díjat kaptak produkciójukért.

A művészet és a versengés nem mutat jól egy mondatban, pedig ahogy az élet egyéb területein, itt is érvényes, hogy díjazottnak lenni felemelő. 

A fesztiválon több mint ötven produkciót láthatott a közönség, csaknem kétszáz artista mutatta meg, mire képes. És leginkább olyan mutatványokra, amelyektől tátva maradt a nézők szája. Amelyektől pedig a zsűrié is, azok részesültek elismerésben. 

A bírák igencsak népes nemzetközi csapatában többek között olyan világhírű cirkuszosok ültek, mint például a Donnert dinasztia tagjai, Richter Richárd vagy Irina Naumenko (Cirque de Soleil), de meghívást kapott Magyar Zoltán is. 

Piros-fehér-zöld

A nyitónapon az úgynevezett „Red Show" kápráztatta el a közönséget, ennek volt egy megindító vezérmotívuma, amikor is a fehérbe öltözött művészek a világ békéjéért demonstráltak. 

„Green Show” minden különösebb üzenet nélkül a manézsban történtekre fókuszált, a szabadidomítástól kezdve a halálkerékig. 

„White Show-Lyrical Circus Late-Night Show” immáron harmadszor volt látható a cirkuszfesztiválok programjában, és ezúttal némiképp keretbe foglalta az eseményt, mert fő mondanivalója ismét csak a megbékélés volt, a Föld szellemének és lakóinak megvédése. 

Arany, ezüst, bronz

Tematika ide vagy oda, a közönséget elvarázsolták a szenzációs produkciók, talán a nézők nem is tudtak volna dobogósokat választani, ám a zsűri megtette helyettük is. 

Arany díjat kapott a China National AcrobaticS Troupe biciklis csoport, akik a „Budapest Grand Prix” díját is átvehették.

Szintén aranyat nyert a Troupe Zola mongol artistacsoport.

Ezüstöt érdemelt az olasz Elisa Cussadiè papagájidomár, Evgeniia Zavadskaia levegő-kötél akrobata, Andrei Pogolerov halálkerekes. 

Bronzzal jutalmazták a Group Tightrope Walkers Antik artistacsoport magasdrótszámát,a Les Étolies de Mongolie kaucsuk- és íjcsapatot, a Duo Antresol levegő-karika kettőst és Alex Giona szabadidomárt.

„Hungarian Supertalents” kategóriában a Pal’s Compaigne artistaduót illette az arany; ezüstöt kapott a Flying Weiss Junior fliegendecsoport; a bronz pedig Russnák Reginához került, gurtniszámáért. 

A zsűri kiadott egy különdíjat is, amit Donnert Alfons nyert el diabolószámáért.

A XV. Nemzetközi Cirkuszfesztivál életműdíjasa Sun Lili, a Kínai Nemzeti Akrobatacsoport kreatív igazgatója lett. 

Noha a versenynek vége, a kapcsolódó programok még viszik tovább a fesztivál hangulatát, úgy a Csodálatos cirkuszvilág kiállítás, mint a Fővárosi Nagycirkusz január 20-tól látható előadásai, amelyekben a nyertes művészek lépnek fel. 

(Borítókép: A China Acrobatic Troupe bicikliszáma a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztiválon a Fővárosi Nagycirkuszban 2024. január 10-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

Rovatok