Index Vakbarát Hírportál

Lengyel Tamás a Family Guy arcaival bulizott

2024. január 20., szombat 11:44

A Griffin család, Kyle, Stan és a többiek benéztek a Fekete Lyukba. Szürreálisan hangzik, de egy videóban bármi megeshet, amit az alkotók elképzelnek. Ők pedig azt képzelték, hogy újra megnyílt a legendás szórakozóhely, ahol aztán összeeresztették a legmenőbb felnőtt rajzfilmek karaktereit a Comedy Central hangjával.

Ritka az, hogy egy csatorna extra energiákat fektessen műsorainak ajánlójába, de a Comedy Central most nagyon odatette magát. Pedig az olyan sorozatoknak, mint a Family Guy, a South Park vagy a Beavis és Butt-head elvileg nincs is szüksége reklámra, hiszen mára mindegyik kultikussá vált a maga nemében. 

Megrajzolták a színészt

De talán épp ez adta az inspirációt is, hogy ezek a rajzfilmek megérdemelnek valami igazán egyedi beharangozót. Így született meg az az ötlet, hogy az amerikai arcokat áthelyezik az underground egykor volt ikonikus helyszínére, a Fekete Lyukba, és melléjük behívják Lengyel Tamást, aki úgynevezett „station voice” a Comedy Centralnál, vagyis az ő hangján halljuk az egyes programok ajánlóit. 

Az alkotók persze rádobtak még egy lapáttal, ha már rajzfilmhősökkel bulizik a népszerű színész, akkor váljon ő maga is azzá. Ezért aztán karakterét animálták, és

így már ő is az illusztrált társaság részévé válhatott. 

A kisfilmben hallható még Dolmány Attila, aki a kidobóembernek kölcsönzi a hangját, de szinkronizál a South Parkban és a Family Guy-ban is.

Akik pedig szeretnek bekukkantani a kulisszák mögé, azoknak itt egy werkfilm arról, hogyan készült a fenti promó videó.

Rovatok