A kaliforniai törvényszék részlegesen elutasította két író keresetét, akik perben támadták az OpenAI céget, amiért mesterségesintelligencia-programja fejlesztéséhez az ő könyveiket használták fel. A vállalat tevékenysége számos etikai és jogi aggályt vetett fel az elmúlt időszakban, amelyek miatt több jogi eljárás indult.
Ahogy arról a The Guardian is beszámolt, részlegesen elutasított a bíróság két író által indított, az OpenAI mesterséges intelligenciával foglalkozó céget támadó pert, amelyben az alkotók szerzői jogi sérelemre hivatkoznak. Sarah Silverman humorista és Paul Tremblay regényíró azzal vádolja a céget, hogy
az OpenAI jogellenesen használta fel a könyveiket a ChatGPT fejlesztésére, nyelvi modelljének betanítására.
2024. február 12-én, hétfőn egy kaliforniai szövetségi bíró jóváhagyta az OpenAI indítványát, amelyben arra kérték a törvényszéket, hogy utasítsák el a kereseteket. A részleges elutasításban Araceli Martínez-Olguín kerületi bíró azt közölte, hogy az ügyeket egy másik szerzői csoport – Michael Chabon, Ta-Nehisi Coates és Andrew Sean Greer – hasonló kereseteivel vonják össze.
Martínez-Olguín azt írta, hogy a szerzői jogok másodlagos megsértésére vonatkozó keresetet elutasították azon az alapon, hogy a szerzők nem bizonyították, hogy „lényeges hasonlóság” lenne könyveik és a ChatGPT által generált eredmények között. A bíró szerint a szerzők azon állítása, hogy az összes ChatGPT-eredmény jogsértő, más művekből áll össze, nem elegendő.
Az egyéb vádak között, amelyeket a bíróság elutasított, olyanok szerepelnek, mint jogtalan vagyonszerzés, vagy a Digital Millennium Copyright Act megsértése. Ettől függetlenül az OpenAI továbbra sem mentesül azon vád alól, hogy versenyjogot sértett azzal, amikor szerzői joggal védett könyveket használt fel engedély nélkül. Martínez-Olguín március 13-ig adott időt a szerzőknek módosításra.
Nem ez az első eset, hogy az OpenAI-t és a ChatGPT-t támadják jogtalan felhasználás vádjával. Ahogy korábban lapunk beszámolt róla, 2023 decemberében a The New York Times is pert indított. A lap még tavaly augusztusban megváltoztatta felhasználói feltételeit, amiben megtiltotta az általuk publikált cikkek mesterséges intelligencia betanítására való használatát.
Az amerikai jogrendszert tekintve szerzői jogsértéskor esetenként 150 ezer dollár büntetés szabható ki, ami több millió cikk esetében dollármilliárdos értékeket jelent. Ebben az esetben azonban a felperes elsődlegesen nem kártérítést követel, hanem azoknak az MI-modelleknek a megsemmisítését, amelyeket szerzői jog által védett tartalmakkal tanítottak be.