Index Vakbarát Hírportál

Pert indít a ChatGPT miatt a The New York Times

2023. december 27., szerda 17:28

A csevegő nyelvi modell megsemmisítését kérik, mert úgy érzik, hogy alapjaiban fenyegeti működésüket a tartalmaikon betanított szöveggenerátor.

Bírósági eljárást kezdeményezett a manhattani szövetségi bíróságon szerdán az OpenAI ellen a New York Times. A napilap azzal vádolja a ChatGPT-t fejlesztő céget, hogy

szerzői jogot sértő módon használta fel több millió cikkét a mesterséges intelligencia betanításához, amely mostanra – megbízható információforrásként – a lap versenytársává vált.

Amint arról korábban is beszámoltunk, a The New York Times augusztusban felhasználói feltételeinek módosításával megtiltotta cikkeinek felhasználását a mesterséges intelligenciák betanítására. Akkor még csak úgy tűnt, hogy előkészületeket tesznek egy jogi csata megvívására, amely végső soron akár a ChatGPT bezáratását is eredményezheti.

Az amerikai jog szerint a felperes szerzői jogsértéskor esetenként 150 ezer dollár büntetés szabható ki, ami több millió cikkre vetítve egy nagyobb ország éves nemzeti össztermékéhez hasonló végösszeget jelenthet. A felperes ugyanakkor 

ténylegesen nem kártérítést követel,

hanem azon MI-modellek megsemmisítését kéri, amelyeket szerzői jog által védett tartalmakon tanítottak be.

Az OpenAI és legfőbb üzleti partnere, a Microsoft egyelőre nem reagált a per hírére.

Mindazt a hatalmas befektetést, amit a [The New York] Times az újságírásba tett, az alperesek ingyenesen igyekeznek kihasználni. A Times tartalmát fizetés nélkül olyan termék létrehozására használják, amellyel a lapot helyettesítik, és ellopják a közönségét

– fogalmaztak beadványukban.

Lényegében az történik, hogy a ChatGPT az újságcikkeken betanítva élőben képes szöveget generálni egy felvetődő témáról. Több olyan példát is mutattak, amiben a generált szöveg szó szerint megegyezik egy-egy korábbi cikkükkel.

A lap közlése szerint idén április óta folytattak tárgyalásokat az OpenAI-val és a Microsofttal a kérdésről, de ezek nem hoztak eredményt, ezért terelték jogi útra a kérdést. Eközben más kiadók és hírügynökségek, mint az Associated Press és az Axel Springer idén megegyeztek az OpenAI-jal a tartalmaik felhasználásáról.

Szétmálló adatgyűjtemények

A mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek körül igazi aranyláz uralkodik, és úsznak a befektetői pénzben – ugyanakkor a modellek betanításához szükséges hihetetlen méretű adathalmazok körüli problémák miatt több szerzői jogi per is folyik ellenük, ezen a téren nem a New York Times az első.

A Getty Images a Stable Diffusiont pereli, amely képeibe egyértelmű bűnjelként belegenerálja a képszolgáltató vízjelét. Jonathan Frantzen, John Grisham és más írók könyveik engedély nélküli felhasználása miatt pereltek. Hasonló lépést tett Sarah Silverman színésznő is visszaemlékezéseinek illetéktelen felhasználása miatt.

(The New York Times)

Rovatok