Index Vakbarát Hírportál

Egyre nagyobb a baj, lehet, hogy törölni kell a ChatGPT-t

2023. augusztus 23., szerda 19:31

Hetekkel azután, hogy a The New York Times frissítette szolgáltatási feltételeit, úgy néz ki, a lapnál készen állnak arra, hogy pert indítsanak az OpenAI ellen, a NYT ugyanis megtiltotta a mesterséges intelligenciával foglalkozó cégeknek, hogy cikkeiket és képeiket MI-modellek képzése céljából felhasználják. A szakértők szerint az eredmény végzetes lehet az OpenAI számára, a per ugyanis akár a ChatGPT kötelező törlésével is záródhat.

Még egy éve sincs, hogy az OpenAI-féle ChatGPT futótűzként kezdett el terjedni az internetezők körében, ezzel szó szerint a feje tetejére állítva nemcsak az oktatást, de számos más ipar- és üzletágat is. A nyelvi modell hatalmas segítséget nyújtott az élet több területén is – most azonban úgy néz ki, hogy ez már nem sokáig maradhat így, a világ egyik legnagyobb médiavállalata ugyanis készen áll pert indítani az OpenAI ellen.

Mint az az Ars Technica cikkéből kiderült, az ügy hátterében minden bizonnyal az áll, hogy a különböző nyelvi modelleket a legtöbb esetben az interneten fellelhető, harmadik féltől származó adatok felhasználásával tanítják be – erre az OpenAI egy külön botot is létrehozott. A bökkenő az, hogy számos esetben ezek olyan tartalmakat is felhasználtak, amelyek szerzői jogi védelem alatt álltak, ami persze egyáltalán nem hatotta meg az olyan cégeket, mint például az OpenAI – mind ez idáig.

Enyém, tiéd, miénk

A szerzőkkel ellentétben, akiket a jelek szerint leginkább az aggaszt, hogy megmaradjon a lehetőségük arra, hogy írásaikat eltávolítsák az OpenAI képzési modelljeiből, a Timesnak más aggályai is vannak az olyan mesterségesintelligencia-eszközökkel kapcsolatban, mint a ChatGPT. Az NPR arról számolt be, hogy az egyik legfőbb aggodalom az, hogy a ChatGPT a The New York Times tartalmát felhasználva versenytárssá válhat azáltal, hogy a lap munkatársainak eredeti tudósításain és írásain alapuló kérdésekre válaszoló szöveget hoz létre a felhasználók kérésére.

Többek között ennek köszönhető az, hogy a Times frissítette szolgáltatási feltételeit, ami ezentúl már megtiltja tartalmainak felhasználását „bármilyen szoftverprogram fejlesztésére, beleértve, de nem kizárólagosan, egy gépi tanulási vagy mesterséges intelligencia (AI) rendszer betanítását”. A frissítés a Times számára egy plusz védőréteget biztosít, mivel az NPR jelentése szerint a médium a jelek szerint újragondolja az OpenAI-jal kötött licencszerződését.

Ez a licencszerződés biztosította volna, hogy az OpenAI fizessen a modellek betanításához használt NYT-tartalmakért, az információk szerint azonban a két cég közötti kommunikáció hamar viharossá vált, így az üzlet is veszélybe került.

Nagy bajban lehetnek

Amennyiben a The New York Times csapatának sikerül bizonyítania, hogy a vállalat illegálisan másolta és tanulmányozta anyagaikat, annak érdekében, hogy generatív nyelvi modelljüket fejlesszék, a szövetségi bíró akár azt is elrendelheti, hogy az OpenAI-nak a nulláról újra kell építenie az adatkészletét. Emellett a különböző pénzügyi szankciók is hatalmas terhet jelentenek a mesterséges intelligenciával foglalkozó vállalat számára, a szerzői jogi törvényt megsértőket ugyanis 150 ezer dollárig terjedő bírsággal sújtják minden felhasznált anyag után.

Ez az OpenAI esetében, ahol több tízezres másolásokról lehet szó, könnyen a véget jelentheti,

ebben az esetben ugyanis már több millárd dolláros bírságról beszélünk, melyet nem biztos, hogy az OpenAI finanszírozni tud – amennyiben pedig a The New York Times pert nyer, szinte biztosra vehetővé válik, hogy az eseten felbuzdulva más médiavállalatok is szembeszállnak az OpenAI-jal.

Az persze még kérdéses, hogy a The New York Times valóban tartani fogja-e magát a követeléseihez, és tényleg pert indít az OpenAI-jal szemben, az azonban mindenképp érdekes, hogy a múlt hónapban az Associated Press lett az egyik első hírügynökség, amely licencszerződést kötött az OpenAI-jal, tehát egyértelműen vannak olyan hírügynökségek, akik szeretnének a vállalattal együtt dolgozni. Később az AP arról számolt be, hogy csatlakozott más hírszervezetekhez a mesterséges intelligencia szerkesztőségekben való használatára vonatkozó szabványok kidolgozásában, elismerve, hogy „sok hírszervezetet aggaszt, hogy anyagukat az AI-vállalatok engedély vagy fizetés nélkül használják fel”.

Rovatok