Index Vakbarát Hírportál

Mi van a halál után? Mesterséges intelligenciát kérdeztünk

2022. december 16., péntek 18:46

Még két hete sincs, hogy publikussá vált az OpenAI új chatbotja, a platformot máris milliók használják, a mesterséges intelligenciát alkalmazó, szinte mindent tudó virtuális beszélgetőtárs ugyanis rendre ámulatba ejti a felhasználókat. A ChatGPT névre keresztelt platformot mi is kipróbáltuk, és egy olyan kérdést is feltettünk számára, amelyre élő ember nem valószínű, hogy válaszolni tud.

December 7-én nyitotta meg az OpenAI a nagyérdemű előtt is új mesterséges intelligenciáját, amely ezúttal nem képeket készít néhány kulcsszó alapján, hanem szövegesen válaszolja meg a legkülönfélébb kérdéseinket és a kéréseinket. Az OpenAI egy olyan mesterséges intelligenciával (MI) foglalkozó kutatólaboratórium, amely kutatásokat végez a mesterséges intelligencia területén azzal a kimondott céllal, hogy a barátságos MI-t az emberiség egészének javára előmozdítsa és fejlessze. A szervezetet 2015 végén alapította San Franciscóban Elon Musk, Sam Altman és mások, akik közösen több mint egymilliárd dollárt ajánlottak fel.

Musk azóta kilépett az igazgatótanácsból, hogy több időt tudjon fordítani a Tesla és a SpaceX háza táján zajló projektekre, ennek ellenére továbbra is adományozó maradt. A cég több mesterséges intelligencián alapuló alkalmazást is kiadott már – ilyen például a DALL-E és az utódja, a DALL-E 2, amely, mint azt említettük, néhány kulcsszó alapján képes bizonyos esetekben meghökkentően élethű képeket összerakni.

A csapat új projektje a ChatGPT, amelyet arra terveztek, hogy segítse a felhasználókat abban, hogy a megadott input alapján emberhez hasonló szöveget generáljon. Fontos megjegyezni, hogy a chatbot egyáltalán nem valódi személy, hanem egy olyan program, amely fejlett algoritmusok segítségével szimulál emberhez hasonló válaszokat a szövegalapú lekérdezésekre. A ChatGPT mesterséges intelligenciája ezek mellett az érzelmek és a tudatosság megtapasztalására sem képes, létezésének egyetlen oka pedig csakis az, hogy a lehető legjobb tudása szerint információt nyújtson és kérdésekre válaszoljon.

De hogyan működik?

Amikor egy felhasználó beír egy kérdést vagy kijelentést, a ChatGPT a belső algoritmusai segítségével feldolgozza a bemenetet, és egy olyan választ generál, amelyet hasznosnak és informatívnak hisz. Azt, hogy az algoritmusokat hogyan képezték ki, már egyenesen a mesterséges intelligenciától kérdeztük meg, aki készségesen be is avatott minket a fejlesztés hátterébe.

Az OpenAI által képzett nagy méretű nyelvi modellként az algoritmusaimat hatalmas szöveges adathalmazon képezték ki. Ez az adathalmaz sokféle írott anyagot tartalmazott, például könyveket, cikkeket és weboldalakat. Az algoritmusaimat gépi tanulási technikákkal képezték ki, ami lehetővé tette számukra, hogy tanuljanak az adatokból, és javítsák az emberhez hasonló válaszok generálására való képességüket

– magyarázta a ChatGPT.

A képzés során az algoritmusaim nem kaptak semmilyen konkrét utasítást vagy szabályt arra vonatkozóan, hogy hogyan generáljanak válaszokat. Ehelyett hagyták, hogy elemezzék az adatokat, és kialakítsák saját belső modelljeiket a nyelvről és a jelentésről. Ez lehetővé tette számukra, hogy megtanulják az emberi nyelv mintáit és struktúráit, és olyan válaszokat generáljanak, amelyek hasonlítanak az emberi válaszokhoz.

– fejezte be, hozzátéve, hogy az algoritmusok képzési folyamata hosszú és összetett volt, és sok különböző lépést és technikát tartalmazott  idővel az algoritmusok azonban egyre kifinomultabbá váltak, és egyre inkább emberhez hasonló válaszokat tudtak generálni. Ennek eredményeképpen a chatbot ma már képes segíteni a felhasználókat azzal, hogy hasznos és informatív válaszokat ad a kérdéseikre.

Azt is megválaszolja, mi van a halál után

Az OpenAI új fejlesztése teljesen ingyenesen használható, azonban regisztrációhoz között, melyet ide kattintva érhet el. Szintén érdemes megjegyezni, hogy egy gépi tanuláson alapuló modell révén a chatbot nem képes ugyanúgy felismerni a nyelveket, mint egy ember. A ChatGPT-t elsősorban arra képeztek ki, hogy angol nyelvű szövegeket értsen meg és generáljon le a legjobban, de mivel nem képes azonosítani vagy megkülönböztetni a különböző emberi nyelveket, ezért akár magyarul is írhatunk neki, hogy magyar válaszokat kapjunk.

Mint azt korábban is említettük, a chatbottól szinte bármit lehet kérdezni, azonban arra maga a program is felhívja a figyelmet, hogy az bizonyos esetekben helytelen információkat generálhat, alkalmanként káros utasításokat vagy elfogult tartalmakat állíthat elő, a 2021 utáni hírekről pedig korlátozott ismeretekkel rendelkezik. Ennek függvényében bátorkodtunk megkérdezni tőle, hogy mi az élet értelme, és hogy mi van a halál után. Az első kérdésre a következő választ kaptuk:

Az élet értelme mindenki számára különböző lehet. Vannak, akik azt mondják, hogy az élet értelme az, hogy boldogok legyünk, míg mások azt mondják, hogy az élet értelme az, hogy segítsünk másokon. Az élet értelme azt is jelentheti, hogy elérjük céljainkat, megvalósítsuk álmainkat, vagy hogy önmagunkat fejlesszük és fejlődjünk. Valójában az élet értelme azt jelenti, amit Önnek jelent.

Láthatjuk tehát, hogy olyan információkkal a mesterséges intelligencia sem tud (egyelőre) szolgálni, amelyekkel mi magunk sem vagyunk tisztában, a válaszokról azonban összességében megállapítható, hogy részletesek, és több nézőpontot is bemutatnak. Hasonló mondható el a második kérdésünkre kapott válaszról is.

A halál utáni életről nagyon keveset tudunk biztosan. Az emberek nézetei a halál utáni életről nagyon eltérők lehetnek. Vannak, akik hisznek a halál utáni életben, míg mások nem. Az is lehet, hogy a halál után semmi sem történik, és az emberi létezés megszűnik. Azt, hogy mi történik a halál után, valószínűleg sosem fogjuk tudni biztosan. Az emberek véleménye a halál utáni életről főleg a hitük alapján alakul ki

– vélekedett a kérdésről az OpenAI chatbotja. 

Ezeken kívül szó szerint csak a fantáziánk szab határt annak, hogy milyen kérdésekkel és kérésekkel zaklatjuk a ChatGPT-t. Rákérdezhetünk például arra, hogy milyen ajándékötletei vannak egy 10 éves kisfiú számára, de akár egy néhány kódsorból álló minialkalmazás leprogramozására is megkérhetjük – ennek a rendkívüli sokszínűségnek köszönhetően pedig hamarosan akár a Google-t is letarolhatja, egy keresés után ugyanis nem kék linkek hadát kapjuk, hanem konkrét, összefüggő mondatokba szedett részletes válaszokat.

Ön használná az OpenAI chatbotját a mindennapok során?

  • 6598
    Igen
  • 3806
    Nem

(Borítókép: Nikolas Kokovlis / NurPhoto / Getty Images)

Rovatok