Index Vakbarát Hírportál

Egy lemondás anatómiája Bródy János dalain keresztül

2024. február 29., csütörtök 20:43

Bródy János két hete követi a kegyelmi ügyet, attól kezdve, hogy lemondott Novák Katalin és Varga Judit. A neves énekes-zenész-dalszerzőtől sosem állt távol a közéleti állásfoglalás, most sem rejtette véka alá a véleményét, dalokban osztotta meg a Facebookon.

Még két héttel ezelőtt, 2024. február 12-re virradóan Bródy János egy dalt osztott meg Facebook-oldalán. Az Illés zenekar Miért hagytuk, hogy így legyen című számát tette közzé, amit a kegyelmi ügy nyomán lemondott Novák Katalinnak és Varga Juditnak címzett. A poszthoz mindössze annyi szöveget írt:

Novák Katalinnak és Varga Juditnak szeretettel…
(„Nem ad választ ma senki sem”)

A bejegyzés óriási visszhangot keltett. Azóta mintegy 27 ezer ember reagált rá, több mint ötezren osztották meg, alatta pedig 2500 komment sorakozott mindenféle oldalról: volt, aki támogatólag, más rosszallóan reagált, talán ezért dönthetett úgy Bródy János, hogy magyarázatot ad a posztra.

Tágra zárt szemek

Még ugyanazon a napon kommentben reagált a temérdek hozzászólásra, amiben azt írta: „ha valaki félreértette volna, ezt a dalt annak hatására küldtem a két leváltott fideszes politikusnak, hogy láttam Magyar Pétert a Partizán adásában”, majd belinkelte a YouTube-videót is. A beszélgetésben Varga Judit volt férje beszélt a Fideszről.

Alig három nappal első bejegyzése után Bródy újabb posztot osztott meg. Ezúttal egy Koncz Zsuzsa által énekelt dal videóklipjét, amelyet Jelbeszéd 2.0 néven találhat meg az ember, a poszt alá pedig egy Válasz Online-cikket is kommentelt. A bejegyzés szövege újfent a dalból idézett néhány sor:

És eljöhet még az az idő, hogy kinyílnak tágra zárt szemek,
Fény derül a sötét szobákra, hol hamisítják a híreket.

A zenész ezzel utalt a szintén február 15-én este megosztott posztjára, amelyben a másnapra tervezett tüntetés eseményét tette közzé. A 2024. február 16-i esemény az elmúlt időszak legnagyobb tüntetése volt, a felhívásában arra buzdították az embereket, hogy közösen álljanak ki „a gyerekekért és az egészséges társadalomért”.

Magyar Péter inspirálta

Alig két nappal később, február 17-én késő este újabb posztot tett közzé Bródy János, amelyben Orbán Viktor ugyanazon a napon tartott évértékelőjére reagált Kockázatok és mellékhatások című dalával. A leírásba csak annyit írt: „Évértékelő…”

Utalva az eseményen elhangzottakra újból egy dalt osztott meg, amelynek sorait ezúttal kommentben tette közzé:

Láttam a rajongó arcokat, mikor beszélt a bölcs vezér, és mindenki elhitte, hogy boldog jövőt ígér
És nem volt sehol egy apró betűs figyelmeztető hogy nem kell mindent bevenni, ami könnyen emészthető

Kockázatok és mellékhatások nélkül az élet nem élhető csak remélni lehet, hogy nem tesz tönkre a receptre felírt jövő…

Öt nappal később – cikkünk megjelenéséig – osztotta meg az eseményekhez köthető utolsó bejegyzését. Ebben ismét egy Koncz Zsuzsa által énekelt számot tett közzé, amelynek címe: Szóljon a dal. A most említett posztok közül ez érte el a legtöbb reakciót, több mint 30 ezer ember kattintott rá. Ezúttal a kommentszekció nem osztódott forrongó táborokra. A „csupán” ezer hozzászólás többsége támogató volt, és 

kilencezren osztották meg. 

Ezúttal kommentben a teljes dalszöveg megjelent. A posztban Bródy János újból Magyar Pétert említette, aki az előző napon arról írt, hogy már készülnek ellene a hamisított rendőri jelentések. Bródy János annyit jegyzett meg:

Köszönöm Magyar Péternek, hogy emlékeztetett erre a dalra…

(Borítókép: Bródy János Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, gitáros, zeneszerző és dalszövegíró a Szent László-napok zárókoncertjén a nagyváradi várban 2016. június 26-án. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)

Rovatok