Index Vakbarát Hírportál

Váratlanul elmaradt Baló György emléktáblájának avatása

2024. március 19., kedd 11:26

Váratlanul elmaradt Baló György televíziós újságíró emléktáblájának avatása. Úgy tűnik, másik helyszínt kell keresni.

Öt évvel ezelőtt, 2019. március 18-án halt meg Baló György, a magyar televíziózás egyik legkiemelkedőbb alakja. A II. kerületi önkormányzat egy emléktáblával akart tisztelegni előtte az egyik budapesti társasházban, amelyben az egykori televíziós újságíró lakott.

Az esemény 2024. március 18-án lett volna, a legendás televíziós halálának ötödik évfordulóján, de az eseményt váratlanul lefújták. A Blikk azt írja, hogy a szervezés teljes mértékben a II. kerületi önkormányzat kezében volt, akik megerősítették a hírt.

Egyelőre leállt a projekt, miután a társasház közös képviselője egy levélben arról tájékoztatta őket, hogy nem minden lakó támogatja az emléktábla elhelyezését.

Valóban csúszik a táblaavatás, mert bár a lakók nagy része támogatja az ötletet, így megvan a közgyűlési többség az engedélyeztetésére, nem mindenki ért ezzel egyet. Most megpróbálják ezt a személyt vagy személyeket meggyőzni, ha pedig nem sikerül, keresünk egy másik helyszínt a tábla felhelyezésére

– fogalmazott Gyülvészi András, a budai önkormányzat közösségi kapcsolatokért felelős igazgatója.

A társasház egyik lakója elmondta, személyes ügyként tekint arra, hogy az emléktábla mihamarabb az épület falára kerüljön, és erre jó oka van. A család nem nyilatkozott az ügyben.

Mint azt korábban megírtuk, 2020 januárjától a Baló György Hírstúdióból köszöntik az RTL Klub Híradójának arcai a nézőket, ugyanis a 2019 márciusában elhunyt televíziós újságíró, szerkesztő-riporter nevét viseli az RTL Klub hírstúdiója. 

Baló György emlékét a stúdió előterében egy portréfotó és egy emléktábla őrzi, utóbbin egy, a tévéstől származó idézet olvasható: „Demokrácia hosszabb távon nem létezhet… informált és tudatos állampolgárok nélkül.”

Rovatok