Index Vakbarát Hírportál

Johnny Deppet verbális abúzussal vádolják

2024. március 20., szerda 10:01

Lola Galudini még 2001-ben szerepelt együtt Johnny Depp-pel a Betépve című filmben, melynek forgatásán a színésznő elmondása szerint Depp artikulálatlan és gusztustalan üvöltözésbe kezdett vele egy jelenet után, holott ő csak a rendező utasításait követte. Később se Depp, se a rendező nem kért tőle elnézést úgy, ahogy kellett volna – állítja.

Miután újra felbukkant a Powerful Truth Angels podcast január 30-i epizódja, amelyben Lola Glaudini elmesélte, hogy Johnny Depp rosszul bánt vele a Betépve (Blow) című film forgatásán, a színész megtörte a hallgatást.

Johnny mindig kiemelten kezeli a jó munkakapcsolatot a színészekkel és a stábbal, és ez az elbeszélés nagyban eltér az akkori forgatáson részt vevő többi tag visszaemlékezésétől

– mondta Depp képviselője a Deadline-nak adott nyilatkozatában.

A színésznő elmondta, hogy a 2001-es Betépve című film egyik jelenetének forgatása közben Ted Demme rendező azt mondta Glaudininek, hogy „törjön ki nevetésben”, miközben Depp monológot mondott.

„Meghallom a végszót, és haha, nagyot nevetek, vagy ilyesmi” – mondta Glaudini. „Johnny Depp a felvétel után odasétál hozzám, elém áll, az arcomba dugja az ujját, és azt mondja:

»Ki a f*sznak képzeled magad? Fogd be a pofád! Itt állok, és próbálom elmondani a szövegemet, te meg kib*szottul elvonod a figyelmet. Te kib*szott idióta! Ó, most, most már nem is olyan vicces, mi? Most már be tudod fogni a kib*szott pofádat?«

– fakadt ki a színész Glaudini elmondása szerint. „»Az a csend, ami most benned van, az a kibaszott csend, ami most van, az maradjon meg«” – folytatta Depp a színésznő szerint. 

Glaudini elmondta, hogy ez az első forgatási napján történt, és korábban nem találkozott Depp-pel, hozzátéve: „Ez volt az első stúdiófilmem, addig csak függetleneket csináltam. És az a sztár, akit bálványoztam, akivel annyira izgatottan vártam, hogy együtt dolgozhassak, az arcomba üvöltött. Az egyetlen gondolat, ami átfutott a fejemen, az volt, hogy ne sírj, ne sírj, ne sírj.”

A színésznő felidézte, hogy Depp később odament hozzá, és „nem túl bocsánatkérős bocsánatkéréssel” élt felé:

Azt mondta: »Tudod, szóval korábban a karakteremben maradtam, ezt a bostoni akcentust játszom, és ez tényleg kibaszottul bánt engem. Szóval egy kicsit feszült vagyok, meg ilyenek. Szóval csak meg akartam győződni róla, hogy minden rendben van, meg ilyesmi«

– mondta a színésznő. Majd így folytatta: „Csak néztem rá, és azt mondtam: »Nem tudom, miről beszélsz. Persze, teljesen király minden.« Úgy viselkedtem, ahogy apám mindig mondta: »Ne hagyd, hogy lássák, megizzasztottak.« Szóval ennyi volt.”

Glaudini azt is megjegyezte, hogy Demme, aki 2002-ben halt meg, nem kért bocsánatot tőle az eset után, mondván, hogy „nem jött át, és nem mondott semmit”.

Johnny Deppnek nem volt könnyű az elmúlt pár év – az Amber Hearddel történt viharos pereskedését középpontba állítva, és épphogy kezdett visszatérni a szakmába, budapesti forgatással –, amikor kipattant ez az ügy.

Rovatok