Index Vakbarát Hírportál

Cigarettával a kezében énekel Matolcsy György, s erre nem kevesen kíváncsiak

2024. március 21., csütörtök 11:15

Bár New Yorkba még vélhetően nem jutott el a híre, izgalmas látványosságot ígér a Bartók Béla úti Godot Galériában csütörtökön megnyíló kiállítás, amely az Elfajzott művészet II. nevet viseli. Az 1937-es müncheni tárlatot idéző bemutatón láthatja a közönség azt a drMáriás által festett képet, amelyről részletesen írt korábban a The Wall Street Journal.

Az Elfajzott művészet II. előképe az 1937-es, azonos nevű müncheni kiállítás, amely annak idején Joseph Goebbels náci propagandaminiszter utasítására jött létre, azzal a céllal, hogy kifigurázzák és nevetségessé tegyék a huszadik század első harmadának izmusait, azokat a műalkotásokat, amelyek esztétikájukat tekintve nem illettek a nemzetiszocialisták által propagált emberképbe, és amelyeket végső soron megsemmisítésre szántak.

Nincs minden rendben

A Bartók Béla úti Godot Galériában csütörtökön megnyíló kiállítás anyagát természetesen senki sem akarja megsemmisíteni, annyiban mégis párhuzamot lehet vonni a 87 évvel ezelőtti és a mostani esemény között, hogy az Elfajzott művészet II. művészei is a hivatalos kánon peremén vagy azon kívül alkotnak.

Például drMáriás, akinek azt az ikonikus festményét láthatjuk Kozák Gábor galériatulajdonos, egyben kurátor kiállítótermében, amelyikről még a The Wall Street Journal is megemlékezett. A kép címe: 

Matolcsy György Rousseau műtermében unortodox dalt énekel.

Matolcsy 2013 óta áll a Nemzeti Bank élén, korábban Orbán Viktor kabinetjében a gazdasági miniszteri posztot töltötte be. A festmény címe – a WSJ szerint – arra utal, hogy a jegybank elnöke előszeretettel nevezi pénzügyi politikáját unortodoxnak és szokatlannak.

A festmény Matolcsyt éneklés közben örökítette meg, miközben a karján egy macska áhítattal figyeli gazdáját. A klasszikus portrék stílusában, a háttérben tájkép látható akácokkal, vagyis a magyar vidék legmagyarabb fáival, ha úgy tetszik, a növényvilág hungarikumaival. A távolban egy üres falu, ahogy a The Wall Street Journalnek drMáriás jelzi, mindez azt mutatja, hogy nincs minden rendben”.

A festmény a XIX. századi francia festő, Henri Rousseau kissé naiv, gyerekes, már-már primitív posztimpresszionista stílusát idézi.

Rousseau előszeretettel ábrázolta alakjait dzsungelbeli környezetben, nagymacskák – oroszlánok, tigrisek, párducok  társaságában.

Kifigurázza a világ vezetőit

Ahogy drMáriás az idézett cikkben elmondta, ez a festmény „a megszokottól eltérő módon ábrázolja a világot a humor és az irónia, a groteszk eszközeivel, ami elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy az ember valahogy túlélje a rendszerek és kurzusok olykor hektikus váltakozását Európának ebben a szegletében”.

A művész török kereskedőként festi le a bankelnököt vörös fezben, jókora pecsétgyűrűvel az ujján. A festmény virtigli drMáriás, a művész abszurd stílusában, melynek lényege, hogy kifigurázza a világ vezetőit a pápától köztársasági elnökökön, miniszterelnökökön át bankelnökökig azért, amiért abnormális befolyással rendelkeznek.

A politika olyan mélyen átjárja, átszövi a magyar hétköznapokat, hogy ma már a politikusok a szentjeink és a rocksztárjaink

– vallja drMáriás.

 

Rovatok