Index Vakbarát Hírportál

Lizzo kibukott, abbahagyja az éneklést

2024. március 30., szombat 12:01

Nem várt bejelentést tett Lizzo: kilép a zeneiparból. Az énekesnő az után bukott ki, hogy egy ügyvéd – aki Lizzónak azt a három volt táncosát képviseli, aki tavaly augusztusban pert indított ellene – azt mondta: szégyenletes, hogy az énekesnő a Joe Biden elnök számára rendezett Radio City adománygyűjtő est főszereplője volt.

Lizzo erre felháborodott, mint mondta, elege van abból, hogy az interneten nevetség tárgyává válik külseje és személyisége miatt – írta a Sky News.

Kezdek belefáradni abba, hogy elviselem, hogy mindenki meghurcol az életemben és az interneten

– posztolta az énekesnő az Instagramon. Hozzátette:

Csak zenélni akarok, boldoggá tenni az embereket, és segíteni, hogy a világ egy kicsit jobb legyen, mint amilyennek én találtam. De kezdem úgy érezni, hogy a világ nem akar engem benne látni.

„Folyamatosan szembe kell néznem azzal, hogy hazugságokat mondanak rólam a befolyás és a nézettség miatt... minden egyes alkalommal a viccek céltáblája vagyok a külsőm miatt. A személyiségemet olyan emberek szedik szét, akik nem ismernek engem, és nem tisztelik a nevemet. Nem erre a szarra jelentkeztem. Kilépek” – írta egy békejeles emojival ellátott posztban.

Tavaly augusztusban Lizzót és produkciós cégét beperelték a volt táncosnői, Arianna Davis, Crystal Williams és Noelle Rodriguez, akik szexuális zaklatással és ellenséges munkahelyi környezet kialakításával vádolták a sztárt.

Lizzo akkor nehéznek és kiábrándítónak nevezte a vádakat, majd kiemelte, az állítások épp olyan hihetetlenek, mint amilyennek hangzanak.

Rovatok