A Madách Színházban találkozunk, és bár a nyilvánvalóval kezdjük, vagyis arról kérdezzük, miért hagyja el az anyaszínházát, Kerényi Miklós Máté (alias Kiskero) legkedvesebb mosolyával közli, hogy az Operettszínházból való távozásáról semmit sem szeretne mondani. Sem arról, mi volt a kiváltó ok, sem arról, milyen érzelmek és gondolatok vannak benne ezzel kapcsolatban. A választ hiába szeretnénk megtudni, pedig nagyon is indokolt lenne, már csak azért is, mert az utóbbi időben többen is hirtelen távoztak az Operettszínházból (Mészáros Árpád Zsolt; Maklári László; Sándor Pétert elküldték; és legutóbb az intézmény direktorválasztása sem volt éppen „zökkenőmentes”). 

Kiskerót azonban most sokkal inkább az izgatja, hogy a Madách Színházban léphetett színpadra. Ez persze nem idegen a számára, hiszen nézőként gyakran ült be egy-egy előadásra, különösen azóta, mióta szerelme, Kardffy Aisha is itt játszik. De az, hogy ő is szerepet kap, az váratlanul érte.

Téves hívás? 

„Tavaly volt a Six című musical bemutatója, így sokszor hoztam be Aishát, rengetegszer láttam az előadást, de az is lehet, hogy Szirtes tanár úrnak azért jutottam eszébe, mert többször találkoztunk és beszélgettünk” – meséli, és kiderül, hogy Heródes szerepét nem casting során nyerte el a Jézus Krisztus szupersztárban.

Csöngött a telefon. Azt hitte, tévedésből hívják a Madách Színházból – Aisha helyett. Amikor rájött, hogy őt keresik, mégpedig maga Szirtes Tamás direktor-rendező, és azért, hogy felajánlja neki Heródes szerepét, annyira megdöbbent, hogy hirtelenjében csak egy köszönömöt tudott kinyögni. Azt mondja, Aisha sokkal boldogabb volt, ő hosszú percekig nem fogta fel, mi történt: „Aztán ahogy megértettem, írtam a tanár úrnak egy szép üzenetet. Nagyon jókor jött a hívása, azt éreztem, az univerzum ezt jól rakta össze.”

Érdekes módon az ikonikus rockopera, a Jézus Krisztus szupersztár eddig elkerülte őt.

Azt tudtam, ha valami engem elér ebből a darabból, akkor az Heródes lesz. Lássuk be, nem vagyok 195 centis Jézus-alkat. Persze biztosan lehetnék Júdás is, de sosem az izgatott.

– mondja, majd hozzáteszi: „Egyébként már régóta énekelem ilyen-olyan fellépésen Heródes dalát. Nem mondanám, hogy szerepálmom volt, de kacsingattam felé, ezért is lepődtem meg annyira, hogy bejött. A tanár úrral dolgozni pedig csodálatos találkozás.”

Mondja ezt úgy, hogy Mátét huszonhárom évvel ezelőtt Szirtes Tamás és Kerényi Imre vette fel az egyetemre. Az ő osztályukba járt.

Prózai színház márpedig nincs

Adódik a kérdés, hogy akkor most már a Madáchban képzeli-e el a jövőjét, s hogy nem zárkózik el újabb szerepek elől, de konkrétumról ezúttal sincs szó – egyelőre. Viszont nyitottan áll a felkérések elé, és ő maga is keresgél:

Szerencsés dolog, ha gondolkodnak az emberben, és van folyamatos munkája, de várni, hogy felhívjanak, azt talán majd hetven-nyolcvan évesen engedem meg magamnak. Bejelentkeztem különböző helyekre, ahol szívesen játszanék, mindazonáltal hagyok is időt magamnak, hogy minél több új impulzus érjen.

Arra a kérdésre, hogy vállalna-e prózai szerepet, nagyon érdekes választ ad: „Szerintem nincsenek prózai színházak. Minden teátrum zenés színház, de ez nem azt jelenti, hogy musicalt vagy operettet játszanak. Azt jelenti, hogy a tempód, ahogy mondasz egy szöveget, hogy hol tartasz szünetet, hogy hol jön be valaki, hogyan reagál, ezekhez mind-mind olyan eszköztárat kell használni, amitől ritmusa, vagyis zeneisége lesz egy előadásnak – és nincs olyan színdarab, amiben, ha csak két másodpercre is, ne csendülne fel valami muzsika.”

A szelektálás számára rém egyszerű: jó darabokban, jó partnerekkel, jó rendezőkkel szeretne együtt dolgozni. „Bízom benne, hogy van még hova fejlődni, és akadnak még megfejtendő titkok.” Az azonban egyáltalán nem titok, hogy nem bánná, ha újra lehorgonyozhatna, mert szeret valahova tartozni: „A színház társasjáték. Még egy monodráma sem működik egyedül, kell hozzá ügyelő, világosító, hangosító stb. Ha pedig jó energiájú emberek találkoznak, akkor fantasztikus dolgok tudnak születni.”

Tabuk nélkül

Jelenleg az Art-Színtérben és a RaM-ArT Színházban játszik, miközben kifuttatja az Operettben játszott szerepeit. Fel sem merült benne, hogy azonnali hatállyal hagyja el anyaszínházát. Azt tartja korrektnek, ha a vezetőség fel tud készülni arra, hogy valaki vagy beáll a helyére, vagy leveszik az adott darabot.

Nagyon fontosak az érzelmek, de a színházi világban kizárólag együttműködésben tud bármi is megszületni. És akárki akármit mond, az elsődleges szempont mindig is az, hogy boldoggá tegyük a nézőt. Hogy mi boldogok legyünk, ahhoz nem kell előadást csinálni, ahhoz otthon kell boldogságnak lennie. Én szerencsés helyzetben vagyok, mert nagyon-nagyon kerek az életem

– mondja, majd beszélhetünk arról is, hogy Kardffy Aisha színésznővel több éve élnek együtt, és szakmai szempontból is nagyon figyelnek egymásra. A másikkal nemcsak a pozitív, de negatív véleményüket is megosztják, de csakis azért, hogy ezzel is emeljék egymást: „Nálunk nincsenek tabuk szakmai kérdésekben. Nézzük egymást, mondjuk az ötleteinket vagy bármit, amivel hozzá tudunk adni a másikhoz. Nekünk ez nagyon fontos. Imádom Aisha meglátásait, egészen különlegesen vizsgálja a dolgokat. Szerintem egyszer jó rendező lehet belőle.”

Nem csupán az apai örökség (Máté édesapja Kerényi Miklós Gábor rendező – a szerk.) okán merül fel a kérdés, vajon ő maga vágyik-e arra, hogy egy darabot színre vigyen? „Nagyon szeretnék rendezni” – vágja rá azonnal. Vannak vágyai és tervei is, sőt már ennél is egy kicsit előrébb jár fejben, de hogy ezek hol és mikor valósulnak meg, az egyelőre kérdés.

A politikából nem kér

Mint ahogy az egész kultúra alakulása egy nagy kérdés – kiváltképpen az új kulturális törvénytervezet vonzatában. Kerényi Miklós Máté látja, érzékeli, mi zajlik a világban, de igyekszik távol tartani magát ezektől a behatásoktól, mert ezek nagy része olyan politikai játszma, olyan hadszíntér, amit el akar kerülni.

Az én dolgom az, hogy amikor az emberek este színházba jönnek, akkor tudjanak kikapcsolódni, szórakozni, vagy elgondolkozzanak sokkal mélyebb dolgokon, mint amik a hétköznapi életüket végigkísérik. Szeretném, ha este tízkor azt éreznék, többek lettek vagy erősebbek lettek, vagy megkönnyebbültek, mert nagyokat nevettek, netán kisírták magukat. Az én feladatom a világban, azt hiszem, ez. Ezt pedig nagyon szeretném megtartani és óvni.

Jegyértékesítőktől tudom, sokan úgy keresnek jegyet az Operettszínházba, hogy az évad végén távozó Máté feltétlenül benne legyen az adott szereposztásban. Amikor ezt elmesélem neki, zavartan babrálja a cipőfűzőjét. „Nagyon örülök, ha így van, és bízom benne, hogy ezt a továbbiakban is meg tudom tartani. Borzasztóan hálás vagyok mindenkinek, aki engem szeret, és aki miattam is jár színházba. Ettől én mindig meghatódom. Számomra sosem teher, ha autogramot kérnek, fotózkodni akarnak. Szeretném azt hinni, hogy ez nem kötelező velejárója a népszerűségnek, hanem valami olyan, amit estéről estére meg kell tudni teremteni. Annál nagyobb dicséretet el se tudok képzelni, mint hogy egy előadás után az embert megvárják, csak azért, hogy gratuláljanak neki, vagy megköszönjék az élményt, vagy elmeséljék, milyen messziről jöttek – miatta. Ez hihetetlen dolog, és ennek minden este nagyon-nagyon tudok örülni. Remélem, még sokáig.”

(Borítókép: Kerényi Miklós Máté. Fotó: Jardek Szabina / Madách Színház)