Index Vakbarát Hírportál

Kinőtte Disney-pizsamáját az animáció

2024. május 23., csütörtök 13:14

Ha nem is önálló alkotással, de azért mi, magyarok is megmutathatjuk magunkat a jelenleg zajló 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, mégpedig egy felnőtteknek készült animációs filmben, amelyet az Oscar-díjas Michel Hazanavicius rendezett, és javarészt a Kecskemétfilm stúdiójában készült.

A The Most Precious of Cargoesnak hivatalos magyar címe még nincs, de A legértékesebb árunak lehet fordítani. Az animációs filmet a francia Michel Hazanavicius rendezte, aki A némafilmessel már bizonyított – az alkotás öt Oscar-díjat gyűjtött be, és elég nagy figyelmet kap a rajzfilmje is, amelyet 2024. május 24-én mutatnak be Cannes-ban. 

Természetesen nem véletlen, hogy a direktor épp a Kecskemétfilm csapatát bízta meg a rajzos munkálatokkal, hiszen a magyar stúdió is letette már a névjegyét az Amerikai Filmakadémiánál. Három, a közreműködésükkel készült mű is kapott már Oscar-jelölést: a Kells titka, a Chico & Rita és a Vörös teknős.

Egyik film hozta a másikat

A Hazanaviciusszal közös munkáról Mikulás Ferencet, a Kecskemétfilm stúdióvezetőjét kérdeztük.

Nem kellett pályáznunk erre a feladatra, tulajdonképpen kézről kézre adtak minket. A Kells titkának rendezője ajánlotta a stúdiót a Chico & Rita alkotóinak, aztán ők a Vörös teknős csapatának, és ez utóbbi film egyik producere benne volt Hazanavicius új projektjében is, így az már nem is volt kérdés

– mesélte a stúdióvezető.

Persze nem ezekkel a filmekkel kezdte pályafutását a Kecskemétfilm. 53 éve léteznek, ami úgy lehetséges, hogy a rendszerváltás után privatizálták a stúdiót, vagyis megvásárolták az állami vagyonrészt. A fennmaradáshoz azonban szükséges volt az is, hogy a magyar feladatok mellett külföldi munkákat is kapjanak. Ebben nagy segítségükre volt és van az ösztöndíjrendszerük, a pályázatok és a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál is, ahol rendre jól szerepelnek.

„Azt mondhatom, bedolgoztuk magunkat Európába.”

Hazanavicius új filmje több mint öt évig készült, a stúdió két esztendőn át dolgozott benne. Az animátorasszisztensi munkán kívül a karakteranimációt, a fény- és árnyékanimációt, effektrajzolást és a film majdnem teljes kifestését végezték, mintegy ötven szakember részvételével. A szakmai irányításért Nagy Lajos felelt, a gyártásvezető Vécsy Vera, a projektvezető Tóth László István, a vezető animátor Kosaras Mihály, a vezető rajzoló Réczicza Rita volt.

Hogy mennyire volt gördülékeny az alkotás folyamata, arról Mikulás Ferenc ezt mondta:

Michel eddig hagyományos műfajban mozgott, és ez egy kicsit bonyolította a munkát, mert az animációban nem volt gyakorlata, ugyanakkor nagyon határozott víziója volt a végeredményről. Hazanavicius a könyv szerzőjével, Jean-Claude Grumberggel közösen írta a forgatókönyvet, és készített rajzokat is hozzá, ami egyben segítség is volt számunkra, mert mutatta az irányt, ugyanakkor néha nehéz volt követni a kéréseit. Sok esetben kért korrekciót, ami ugye egy színésznél csupán egy mozdulat, de itt több óra újrarajzolás. Viszont mi is profi munkát szeretünk kiadni a kezünk közül, így megértettük, hogy őt is csak a tökéletességre törekvés hajtja.

Hogy A legértékesebb áru végül bejutott Cannes-ba, az természetesen a stúdiónak is óriási elismerés, csakúgy, mint az, hogy az Annecyi Nemzetközi Animációs Filmfesztivál nyitófilmje is ez az alkotás lesz 2024. június 9-én.

Egyre több a felnőtt-tartalom

Ez nyilván emeli a Kecskemétfilm ázsióját is, aminek köszönhetően számos felkérést kapnak. Megválogatják, mire bólintanak rá, mert csak színvonalas filmekhez adják a nevüket, de volt már, hogy szívüknek kedves projektre is nemet kellett mondaniuk, mert egyszerűen nem volt rá kapacitásuk. „Sajnos sokkal rosszabb helyzetben vagyunk, mint a játékfilmesek. Ők megkapják a kulturális kormányzat által létrehozott stúdiókat és a támogatásokat, de nekünk saját magunknak kell előteremteni mindent. Eszközöket vásárolni, szakembereket képezni, ezért aztán nem tudunk minden külföldi megkeresésnek eleget tenni” – panaszolta a stúdióvezető.

A szakma egyébként népszerű, sokan szeretnék kitanulni a mesterséget.

Annál is inkább, mert már nem csak a gyerekek számára készülnek rajzfilmek. „Úgy szoktam fogalmazni: kinőtte Disney-pizsamáját az animáció.”

A legértékesebb áru is felnőtt-tartalom, hiszen a témája a holokauszt. A történet úgy indul, hogy egy deportált zsidó család a haláltáborba tartó vonatról kidobja két kisbabája közül az egyiket a hóba, a „csomagra” pedig rátalál egy favágó asszony. Ha nem is ilyen megrázó sztorikkal, de a tavalyi Zágrábi Animafesten is hét olyan egész estés filmet zsűrizett Mikulás Ferenc, ami nem a gyerekeket célozta meg.

Nem a valóságot rajzolják

A stúdió azért továbbra is szívén viseli a legkisebbek igényeit. A Magyar népmesék-sorozatuk száz epizódját eddig 182 millióan látták, de készül széria a Cigánymesékből – amiből 26 már megvan – és az Árpád-házi szentekről is. Legutolsó nagy munkájuk pedig a Toldi volt.

Ezekben a projektekben nyilván a saját ízlésük is érvényesül, de vajon mennyi saját ötletet enged egy olyan rendező, mint Michel Hazanavicius, aki saját képi világát akarja viszontlátni?

Nagyon pontos brief mentén haladtunk, és folyamatosan tartottuk a kapcsolatot a rendezővel. Elmondhatom, hogy minden rendben ment, elégedett volt a munkánkkal. De elárulok egy talán nem ismert dolgot az animációval kapcsolatban. Mi nem a valóságot mutatjuk, hanem a valóság elvonatkoztatott mását, amit a néző – legyen az gyerek vagy felnőtt – kénytelen megfejteni. És ha ez sikerül, akkor jön az ahaélmény, amelyben már benne van az ő fantáziája, az ő érzelmei is, és ezért sokkal mélyebb nyomot hagy az animációs film, mint a hagyományos

– mondta Mikulás Ferenc. 

(Borítókép: Mikulás Ferenc 2021. június 22-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok