Nem csitulnak az indulatok Nádas Péter ügyével kapcsolatban. Ezúttal Kiss Noémi írónő írt hosszú véleménycikket arról, mit érnek a díjak, milyen panelek mentén gondolkodnak irodalmunkról külföldön, és hogy van-e bármilyen esély arra, hogy egy magyar író elismerésben részesüljön.
Kiss Noémi, Békés Pál-díjas író, műfordító, kritikus, egyetemi tanár, a Die Zeit újság állandó szerzője komoly cikkben osztotta meg gondolait a Nádas-ügy apropóján, de nem csak arról a Gemišt oldalán.
Mint ismeretes, Nádas Péter azért nem kapta meg a német Világ Kultúráinak Háza által minden évben kiosztott Nemzetközi Irodalmi Díjat, mert fehér és férfi. A szavazás felháborító részleteit mi is megírtuk, és az üggyel kapcsolatban sokan megszólaltak már.
Kiss Noémi azonban egy komplexebb, átfogóbb, az egész szcénát elemző, meglehetősen hosszú véleménycikket adott közre, ami nagyon sok mindent érint.
Az egyik részlet tökéletes bizonysága annak, ami Nádas Péterrel, illetve Rémtörténetek című könyvével történt.
„Barbara, aki több könyvvel pályázik éve óta a nemzetközi díjra a Világ Kultúráinak Házához, elmesélte, hogy semmi értelme beadni a könyveiket, mert nem olvassák el őket. Sőt, az egyik zsűritag elmondta neki, hogy előre le vannak zsírozva az eredmények. A zsűri és az adminisztráció visszaküldi zárt borítékban, olvasatlanul a köteteket. Hát így
ÉVEK ÓTA LEHET TUDNI, HOGY A HÁZBAN NEM TISZTÁK A DÍJAZÁSOK, ÉS EGYÉB SZEMPONTOK DÖNTENEK, NEM AZ IRODALMI MINŐSÉG.
Nyelvi erő, mestermű, eredetiség, műfordítói teljesítmény. Ezek mára kiüresedett fogalmak a kuratóriumokban, fesztiválok szervezésekor, díjazásnál. Van viszont helyettük: aktivista, nonbináris, fekete, láthatatlan, bátor, elnyomottsági verseny – netán sajnálni való férfiak, akik női ruhában nem kapnak elég figyelmet, és nem indulhatnak el a női sportversenyeken.”
De az írónő szerint nem csupán Nádas nem elég izgalmas a díjra: „Nemcsak a fehér férfiak, a fehér nők, hanem egész Kelet-Európa kiszorult, kivéve a jelenleg leginkább preferált Ukrajnát.”
Ha Kiss Noémi írását olvassa egy kezdő, egy reménykedő szerzőpalánta, alighanem felhagy minden álmával, ha a következő bekezdéshez ér:
Milyen író vagy? Ez a kérdés ma nem azt jelenti, hogy jó vagy rossz vagy érdekes, különös, alkalmazkodó, eredeti, kritikus, szuverén. Ez a kérdés identitáspolitikai, nő, fehér, zsidó, túlélő, traumatizált, fekete, harmadik világbéli, ellenzéki, békepárti, Covid-hívő, háborús; hogy ki támogat, személyek, intézmények, az országod jól szervezett műfordítás-politikája.
Az írónő arról is beszél, miért nem ad már interjúkat a magyar kultúrával kapcsolatban, és hogy mit tart a jelvényekről, „matricákról”.