Van egy hely, ahol vagy meghalsz, vagy túlélsz. Autód nincs, menedéked sincs, csupán a fegyvered és a vadon. Mindez egy hagyománynak és az élelemszerzésnek is része, olvasható a The Guardian riportjában. 

Az új-mexikói Gila Wilderness lett a világ első kijelölt vadonterülete 1924-ben. Aldo Leopold erdész koncepciója az volt, hogy egy ember által érintetlen helyet hozzon létre, ahol nincsenek gépesített járművek és épületek, de megengedett lenne a lovon vagy tutajon való közlekedés, valamint a vadászat és a horgászat. Bizonyos szempontból Gila megelőzte a korát, a 20. század elején ugyanis senki sem gondolt igazán a föld megmentésére, cserébe megfeledkeztek az ezen a környéken élő emberekről. A chiricahua apacsok 200 éve, a mogollon őslakosok pedig még ennél is korábban éltek ott.

A gilai vadon jó példa arra, hogy a természetvédelem mennyire ellentmondásos volt akkor – és mennyire az most is. Ezt leginkább a jávorszarvasokkal lehet bemutatni. Egykor rengeteg volt belőlük a régióban, de fokozatosan levadászták őket. Az 1970-es években az Erdészeti Szolgálat újra betelepítette a Rocky Mountain jávorszarvasokat, de mivel az állatok nem tudták, hogyan éljenek sivatagi körülmények között, víztartályokat kellett építeniük, pedig az építkezés ellentétes volt a természetvédelmi elvekkel. Ötven év elteltével az állatok is a fő okok közé kerültek, amiért az emberek látogatják a helyet.

A gyilkosság után jött a legnehezebb pillanat

A jávorszarvasok a régióban élők számára is fontosak. Egy fiatal lányt, Lainey-t mély családi kötelékek fűzik Gilához. Anyai dédapjáé volt az első tanya a régióban, miután az amerikai hadsereg legyőzte az apacsokat. Apai oldalról pueblo és navajo felmenői is vannak. Lainey egyike azon kevés fiatalnak – és az egyetlen lány –, aki vadászni tanult. Gilában a nemi szerepek kevésbé számítanak, mint a hagyomány életben tartása és a tudás átadása. Az őslakos közösségek vadászata a kultúrájuk és szellemiségük hatalmas részét teszi ki.

Az első jávorszarvas-vadászat különleges pillanat. A Gilában élő családoknak nagy szükségük van a húsra, ezért megköszönik az elejtett állatnak az áldozatot, és megáldják. Sokak által gyakorolt családi hagyomány, hogy a vadász arcát megjelölik az állat vérével. Ez a siker szimbóluma, amely a vadász első élelemszerzése előtt tiszteleg. A gyerekek 10-11 éves koruktól kezdve tanulnak vadászni egy erdészeti képzési program keretében.

A The Guardian fotósa, Kathleen Orlinsky néhány napig lóháton járta Lainey-vel, a lány testvérével és az apjával a vadont. Sosem lehet tudni, mikor tűnnek fel a vadak, mivel ezek a jávorszarvasok tudják, hogy vadásznak rájuk. Néhány éjszakai kempingezés után körülbelül harmincat vettek észre. Egy lejtőn foglaltak helyet, jó látási viszonyok között. Apja irányításával Lainey 

Amikor leértek oda, ahol az állat elesett, újra el kellett sütnie a fegyverét. Ez volt számára a legnehezebb pillanat. Miután megszerezte első trófeáját, elsírta magát.

Csendben megmentik a földet

Orlinskyt nagyon érdeklik a társadalmi kérdések és a politika, a fotózás pedig az egyik eszköz számára ezek felfedezésére. Régebben konfliktusokat és híreket fényképezett, de a kanadai Yukonban zajló kutyaszánversenyekkel kapcsolatos megbízása után egyre jobban kezdte érdekelni a klímaválság és a környezetvédelem. Mostanában a különböző problémák megoldására koncentrál. Elmondása szerint célja – bár idealista –, hogy megváltoztassa az emberek gondolkodását, és felhívja a figyelmet a klímaválság által veszélyeztetett környezetre és kultúrákra.

A fotós elmondása szerint a Gila-történet sokkal inkább az etikus természetvédelem újragondolásáról és a vadonban található élőhelyek védelméről szól. Azt akarta, hogy ez a portré növelje az empátiát és a kapcsolódást, s hogy a nézőben kérdések fogalmazódjanak meg. Az őslakosok hihetetlen munkát végeznek a környezet védelméért, és tudják a válaszokat: csendben teszik a dolgukat, és megmentik vele a bolygót.

(Borítókép: Shutterstock)