Bűnöző volt 14 évesen, három év múlva már szigorúan őrzött börtönben ült. Élményeit a rockzenébe táplálta, ami megváltoztatta New York művészeti színterét. Ötven év elteltével felidézi a zeneipar egyik legfurcsább pályafutását.

A börtön után az érzések eltűnnek

1966-ban Armand Schaubroeck, aki arról volt ismert, hogy gitárokat árult anyja pincéjében a New York állambeli Rochesterben, megkereste Andy Warholt egy ötlettel: rockoperát akart csinálni az amerikai börtönrendszerrel kapcsolatos tapasztalatairól. Warhol azonnal reagált a felvetésre:

hogy szerezted meg az otthoni számomat?

Schaubroeck nevetett, és elmondta, hogy megkereste egy Ki Kicsoda könyvben, és mellé volt írva a telefonszám. A képzőművész felháborodottságán felülkerekedett a lenyűgözöttség, és azt akarta, hogy a fiatal zenész azonnal menjen New Yorkba.

A The Guardian cikke szerint 17 évesen Schaubroecket három évre ítélték, amit az Elmira State Reformatoryban kellett leülnie, egy szigorúan őrzött New York-i börtönben. Nehéz gyerekkora volt, belga bevándorló édesapját egy veterán kórházba zárták háború utáni súlyos PTSD miatt. Az, hogy nem volt előtte apai minta, és pénze sem volt, végül bűnözéshez vezetett, 14 évesen lett egy banda tagja.

Voltak szabályaink: soha nem loptunk gyerekektől, csakis olyan helyekről, amelyek biztosítva voltak

– mondta Schaubroeck.

Végül 32 betörés után kapták el, és zárták be a legzordabb körülmények közé. Elmirában a 24145. számú fogvatartottként olyan dolgokat látott – szélsőséges erőszakot, szexuális zaklatást, öngyilkosságot, korrupciót, mentális összeomlást –, amelyek maradandó nyomot hagytak benne. 18 hónap után helyezték feltételesen szabadlábra.

Nem őrültem meg, meg semmi ilyesmi, de az érzéseid eltűnnek. Egy kis hidegséggel távozol

– mondta.

Testvérei, Bruce és Blaine segítségével sérült pszichéjét alkotásra használta. Alapítottak egy garázsrockzenekart, és rögzítették a Churchmice-t. Az emberek tudtára akarta adni, milyen is valójában a börtön. Azt mondta erről, hogy „azért csináltam, mert a népnek fogalma sincs erről a brutális, beteg társadalomról”.

A pszichológusok sem különböznek az őröktől

Schaubroeck úgy gondolta, hogy egy ilyen utcai történet kapcsolódhat Warhol perspektívájával, és igaza is volt – Warhol egy off-Broadway-darabot akart készíteni, esetleg filmet is, végül azonban ez lett az Armand Schaubroeck Steals debütalbuma A Lot of People Will Like to See Armand Schaubroeck... Dead címen, amelyet megjelenésének 50. évfordulóján adtak ki újra.

A lemez lenyűgöző dokumentum a tinédzserek hanyatlásáról és az állam katasztrofális működési zavaráról: egy kétórás dupla album, ami igazából egy egyveleg az 1950-es évek rock ’n’ rolljából, Velvet Underground stílusú rockból és régi bluesból. Nyers részletességgel meséli el a történetet a letartóztatásától a feltételes szabadlábra helyezésig. 

Ezzel kezdődött Schaubroeck rövid pályafutása protopunk provokátorként. Egyenlő arányban volt Lou Reed-szerű rocker, beatköltő és performanszművész. Megírta az alt-pop I Come to Visit; But Decided to Stayt, ami arról szól, hogy egy pap megöl egy öngyilkos hajlamú apácát, hogy megmentse a lelkét, majd a sírján él, hogy együtt lehessenek. Utolsó albuma, az 1978-as Ratfucker, amely egy erőteljes junk rock lemez volt az ember romlottságáról, ami által ünnepelt, kultikus figurává vált Julian Cope, Tim Burgess, Lydia Lunch, Fat White Family és a Lemon Twigs rajongói körében.

Ezzel egy időben Schaubroeck testvérei segítségével felépítette vállalkozását, gitárokat árusított anyja pincéjében, kezdetben a Beatlemania által felbuzdult gyerekeknek. Az üzlet kinőtte magát, miután legyőzte a büntetett előélete miatti megbélyegzettséget. Elképesztő relikviák találhatók a boltban, többek közt Ozzy Osbourne, Brian May, Lemmy Kilmister és a Metallica személyes holmijai, John Lennon katonai kabátja, valamint Elvis Presley nadrágja, ami anno Paul McCartney-é volt.

Schaubroeck dalszövegei őszintén mesélnek a börtönben szerzett tapasztalatairól, bár ezt némi humorral próbálja lazítani. Leírt mindent, amit látott. Késeléseket, nemi erőszakot és öngyilkosságokat. Az őrök brutalitására is utal: „régi Ku Klux Klan-tagok, akik nem szeretnek senkit”, valamint mesél a börtönpszichológusokról is, akik azzal köszöntötték a fogvatartottakat, hogy megkérdezték tőlük, 

A szerelmi élete is gajra ment a börtönben töltött időszak alatt. Bár Suzie, akkori kedvese megígérte neki, hogy megvárja, mire szabadul, végül hozzáment egy rendőrhöz, ám ezen Schaubroeck csak nevetett.

Egy lövés zúzta szét a jövőjét

Andy Warhol meglátta a potenciált a történetben, felkeltette az érdeklődését. Schaubroeck tulajdonképpen törzsvendég lett a Factoryban, amely Warhol ellenkulturális központja volt. Egyik alkalommal lejátszotta a lemeze nyers változatát, ami eleinte senkit sem érdekelt, ám amikor felcsendült a Young Boy, Warhol, a festők és a francia művészeti vezetők is a magnóra tapadtak. A dal arról szólt, hogy egy elítéltet éjjel egy másik fiatal, cigarettázó rab a feleségére emlékezteti. Warhol azonnal kérdésekkel bombázta az előadót, aki elmondta, hogy

a melegek igencsak keresettek a börtönben.

Jött is a frappáns válasz a folyton viccelődő Warholtól: „Oda kellene mennünk.”

Schaubroeck nem vett részt Warhol legendás partijain, önszántából maradt ki a mulatozásokból, amit később megbánt, ugyanis akkor még nem tudta, hogy a képzőművész az éjszakai eseményeken „értékesítette” ötleteit, terveit és ismerőseit. Eleinte vonakodott attól, hogy musicalt csináljanak az albumból, mivel olyan időigényes egy ilyen folyamat, hogy fel kellett volna adnia a gitárboltját. Ennek ellenére már egész közel kerültek ahhoz, hogy megcsinálják, ám mindent keresztbe húzott Valerie Solanas, aki 

Schaubroeck összesen négy stúdióalbumot készített a börtönben szerzett tapasztalatairól. A Ratfuckerről például így nyilatkozott:

Kétlem, hogy valaha is hallani fogod ezt a lemezt a rádióban.

Hangszerboltos kötelezettségei végül eltérítették a pályától, bár sosem hagyta abba a dalszerzést. Egy-egy számot még kiadott, de korántsem érte el azt a hatást, mint annak idején. Így lett Andy Warhol múzsájából, a korai művészeti kör fiatal és formabontó titánjából egy mosolygós, izgalmas történeteket mesélő 80 éves hangszerkereskedő.