Index Vakbarát Hírportál

Megsérült egy díszletépítő Gyulán, Vidnyánszky Attila azonnal a helyszínre sietett

2024. augusztus 17., szombat 20:22

Augusztus 12-én Gyulán egy vascső esett egy díszletépítő munkás lábára, emiatt a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila is a helyszínre sietett. Nem ez az első eset, hogy a színház dolgozói közül valakit baleset ér.

Hétfőn délután Gyulán sérülés történt, miközben a Nemzeti Színház a kedd esti előadásra készült. Örkény István Macskajáték című darabjára pakoltak ki a díszletépítő munkások, amikor megtörtént a baj, írta meg az esetet a Magyar Narancs.

A darab a Gyulai Várszínház nyári programsorozatának részeként szerepelt a dél-alföldi városban. A díszletek kipakolásakor egy több száz kilós vascső esett az egyik munkás lábára. Az egyik szemtanú szerint elvesztette eszméletét, emiatt a parkolót fél órára lezárták, amíg a mentők elszállították a férfit. A szemtanú elmondásával ellentétben Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója úgy tudja, hogy a munkás nem ájult el a baleset következtében.

„Az Ön által jelzett helyszínről egy férfit szállítottunk végtagsérülés miatt kórházba” − nyilatkozta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője. A rendőrség viszont nem kapott bejelentést a balesetről.

A Nemzeti Színház szombaton a Facebookon közzétett bejegyzésében kiemelte, hogy az igazgató, Vidnyánszky Attila a helyszínre sietett, valamint hogy kipakoláskor néhány díszletelem esett a munkás lábára.

Nem ez volt az első eset, hogy a Nemzeti Színház dolgozói közül valakit baleset ért

Tavaly novemberben a Rómeó és Júlia előadása közben Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó zuhant le négy méter magasságból az egyik díszletelemről. Mindkét művészt kórházba kellett szállítani, ahol megműtötték őket.

A novemberi baleset után az intézmény igazgatója, Vidnyánszky Attila bejelentette lemondását, azonban azt Csák János, akkori kulturális miniszter nem fogadta el. A megsérült színészek közül Horváth Lajos Ottó maradandó sérülést szenvedett. Végül mindketten lekerültek a társulat listájáról, és anyagi kéréseiket sem teljesítették.

Rovatok