Ön tudja, hogy ki volt „a legnagyobb magyar”, mit takar a bányarém kifejezés, miért ferde a Szent Korona keresztje és melyek pontosan a magyar koronázási jelvények? Mindenki megtanulja valahonnan ezeket a magától értetődőnek tűnő dolgokat, de nem mindegy, hogy milyen forrásból. Az internet számos zsákutcát és pontatlan információt tartalmaz, Vincze Beatrix egyetemi docens szerint pedig érdemes figyelni. A szakember, akinek kiemelt területe a múzeumpedagógia, úgy véli, sok újdonság és változás történt az elmúlt években, ami közelebb hozhatja az embereket a múzeumok kincstáraihoz és a tudósok elefántcsonttornyaihoz, és az sem ördögtől való, ha a múzeumlátogatás nemcsak okulás, hanem szórakozás is.
„A »legnagyobb magyar« kifejezés leggyakrabban Szent István királyra utal, aki Magyarország államalapítója és első királya volt. Szent István a 11. század elején uralkodott, és jelentős szerepet játszott a kereszténység elterjesztésében Magyarországon, valamint az ország politikai és közigazgatási intézményeinek megerősítésében” – válaszol a kérdésünkre a közkedvelt chatbot, a mesterséges intelligencián alapuló ChatGPT.
Igaz, az online elérhető MI hozzáteszi, hogy a „legnagyobb magyar” cím „szubjektív”, a fogalmi értelmezés és történelmi megközelítés dönti el, kire értendő, továbbá, amikor rákérdezünk, hogy mi a helyzet Széchenyi Istvánnal, elnézést kér és helyesbíti magát. Az oldal számos más kérdésünkre helyes választ adott, de a magyar koronázási jelvényeknél sem fogalmazott pontosan, szintén görbe mesét kerekített arról, hogy miért is ferde a Szent Korona tetején a kereszt, és a bányarémet elsőre bányászati melléktermékként azonosította, majd felvetésünkre, hogy mitológiai alak-e, már kijavította magát.
A fejlesztők persze tudják, hogy a folyamatos tanulás ellenére „a ChatGPT hibázhat”, amit az oldalon fel is tüntetnek, hozzátéve: érdemes megfontolni az információk ellenőrzését.
De legyünk őszinték: ha valaki a ChatGPT-t kéri meg arra, hogy válaszolja meg kérdéseit, hány forrásból fogja ellenőrizni, hogy pontos-e az adott válasz, vagy sem? Sokan (főként a fiatalabb generáció tagjai) online felületeken kutatnak információs morzsák után, de még a Wikipédia hitelességét is a hivatkozott források pontossága adja. Tévedések bárhol előfordulhatnak, ezért a kritikus gondolkodás az élet minden területén nélkülözhetetlen.
Többek között erről beszélgettünk Vincze Beatrixszal, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kara Neveléstudományi Intézetének egyetemi docensével. A szakember kiemelt területei közé tartozik a múzeumpedagógia, és a diákokat elsősorban kritikus gondolkodásra szeretnék ösztönözni, hogy a féligazságok és téves információk ne kaphassanak táptalajt.
Számos forrásból informálódhatunk, van, ami naprakész, más nem az. Még olykor a múzeumoknak is érdemes alapos, több korábbi értelmezést felvonultató hátteret adni a műtárgyakhoz, főleg ha a múltban felülíródott a róluk való ismeret, hiszen száz, ötven, de akár tíz év alatt is teljesen megváltozhat, hogy mit tudunk egy-egy adott műemlékről, szimbólumról, maradványról.
Nevelési feladat az iskola részéről, hogy megtanítsuk a kritikus gondolkodásra a diákjainkat, leendő felnőtteket, és arra edukáljuk akár a mostani felnőtt internetfogyasztókat, hogy ellenőrizzék az információkat, és ne dőljenek be minden állításnak. Ez nagy kihívás a jövő szempontjából, különösen most, amikor a fiatalok előszeretettel fordulnak a ChatGPT-hez, hiszen az sem tud mindent, különféle adatbázisokból dolgozik
– fogalmaz kérdésünkre az egyetemi docens, hozzátéve:
A múzeumoknál lehetséges, hogy egy műtárgynál több feltételezés is van az eredetét, alkotóját vagy keletkezését illetően. Erre is érdemes felhívni a figyelmet, mivel előfordulhat, hogy a látogató egy másik koncepciót ismer, mint amivel találkozik a múzeum oldaláról.
Persze akadnak megválaszolatlan kérdések, így mindig is voltak rejtélyek a történelem fontos helyszíneit, tárgyait, emlékeit illetően a gízai piramisoktól a Szent Korona elferdült keresztjéig. De ez az izgalom nem mindenkinek izgalom, legalábbis így leírva, a készülék képernyőjén épp oly száraz, mint egy könyv fehér lapjain.
Hogy van-e bármi, amitől egy húszéves fiatal két esti buli közt éppúgy izgalmasnak találja betérni egy múzeumba, mint az új műkincseket váró muzeológus?
Talán: mondjuk, ha a tompa révedést felváltja valami nem mindennapi. Mondjuk belecsöppenünk egy hatalmas csatába, esetleg a szemünk előtt épül fel egy középkori vár vagy katedrális. Vincze Beatrix szerint annyit változott, fejlődött a tudomány, a technikai vívmányok, hogy egy múzeumpedagógiai foglalkozás már rég nem csupán annyit jelent, hogy az ember betéved egy épületbe, és egy vezetett sétán próbálják a lehető legtöbb tudást a fejébe gyömöszölni másfél órában. A szakemberrel a napokban megrendezendő II. Oltári Múlt nemzetközi konferencia apropóján beszélgettünk, amelynek egyik alappillére az újításokat, úttörő ötleteket és közvetlen izgalmakat járja körbe.
Rögtön más élménnyé válik betérni a múzeumba, ha az előttünk látott freskó egy VR-szemüvegen keresztül óriási középkori csataként bontakozik ki, vagy épp egy templom romjai egyszeriben monumentális építménnyé válnak az ember fölé magasodva. GPS-szel vezetve, különleges túrában bejárva elfeledett helyeket, kiterjesztett valósággal életre keltve egykor népes területeket, és megfoghatóvá, vagy legalább közelibbé téve a távoli, legtöbbször csak rajzokból és leírásokból ismert helyeket és eseményeket, visszaadhatja azt, ami frissességgel tölti meg a múzeumok és műemlékek évek óta változatlannak tűnő világát.
A hallgatóim is sokszor felteszik a kérdést, hogy »muszáj mindig tanítani? Nem lehet néha csupán szórakozni?« Nagy szerepe van annak a fogalomnak, amit gyakran használunk is, a »szórakozva tanulás«. Ebbe sok minden beletartozik: kaland, játék, projektek. Különösen a fiataloknál érdemes arra figyelni, hogy ne keltsük azt a látszatot, hogy mindenáron tanulni kell egy múzeumban. Ebben remek segítség a drámapedagógia, a különböző játékok, színházi csoportok bevonása, olyan performanszok kialakítása, amelyek igazából alapvetően a szórakozásra, az interaktivitásra helyezik a hangsúlyt különböző formákban, tudattalanul mégis úgy tanulunk, hogy voltaképp észre sem vesszük
– fogalmaz Vincze Beatrix, aki a múzeumpedagógiában kiemelten fontosnak tartja a projekt-, a játék-, a színház- és kalandpedagógiai elemeket, a kutatásokra épülő feladatokat.
A történelem pedig tényleg nem poros, ennek valóságtartalmát mi is megtapasztaltuk már, amikor hagyományőrző gladiátorcsoport vezetőjével beszélgettünk, akiknek látványos, korhű felszerelést felvonultató, kemény párbajait megnézhettük. Az előadás végére többet tudtunk az ókori gladiátorokról, mint egy hollywoodi film után, pedig elsőre csupán azért mentünk, hogy megnézzük, ahogy felnőtt férfiak nehéz vaskardokkal kékre-zöldre gyepálják egymást.
Szintén láttunk hasonló megközelítést, amikor fotókiállításon belecsöppentünk a normandiai partraszállás vetítésébe, vagy amikor fénytérképen követhettük nyomon a magyar kutatók expedícióit. Még virtuális kiállításon is megtapasztalhattuk, milyen lenne háromszáz évvel ezelőtt élni, és csupán a szerencse döntött a sorsunkról.
Vincze Beatrix szerint számos újítás történt hazánkban a múzeumok pedagógiai kínálatában és a múzeumpedagógiai tudás átadásában. Az ELTE PPK-n a saját képzésükben 2023-ban végeztek el múzeumpedagógiai tantervi felülvizsgálatot, és beépítették képzésükbe a digitális múzeumpedagógiát, az inkluzív (befogadó), dráma- és színházpedagógiai kurzusokat. A szakember szerint a múzeumpedagógia iránti érdeklődés a Covid előtt is jelentős volt, de az elmúlt években még erősebb lett, főként az online megoldásai iránt.
El kell fogadnunk, hogy a virtuális világot nem zárhatjuk ki, új tér- és időperspektívákat kaphatunk
– fogalmazott a szakember a digitalizációs folyamatokról.
A szórakozva tanulást igyekeznek minden szinten biztosítani, ami nemcsak az oktatás, de a múzeumok feladata is – utóbbiról úgy véli, látható a törekvés, noha a fővárosi nagy intézmények némi előnyt élveznek az apróbb, vidéki múzeumokkal szemben. A fiatalokra és idősebb generációkra egyaránt fókuszáló, változatos és modern megoldások adják a kulcsát a múzeum kincstárai és a látogatók közti híd kiépítésének, stabilizálásának, és teszik elérhetővé azok számára is, akik közvetlenül nem tudnak eljutni az adott színhelyre.
A 2024. október 24-i Oltári Múlt konferencia is igyekszik bemutatni ezeket az új technológiákat, vívmányokat. Az idei esemény többek közt a műemléki templomok freskóira, ezeknek a határokon átívelő kulturális jelentőségére hívja fel a figyelmet, és arra, miként lehet mai szemmel is izgalmassá varázsolni a múzeumok, a műemlékek világát.
(Borítókép: Templombelső. Fotó: Szimmetria Alapítvány)