Jókai Mór 200 éve, azaz 1825. február 18-án született. Ha szerelemről volt szó, a magyar irodalom legendás alakja mindig a szívére hallgatott, senki másra, így esett meg, hogy a nála nyolc évvel idősebb Laborfalvi Rózát feleségül vette. Az sem érdekelte, hogy emiatt nemcsak baráti kapcsolatai szakadtak meg, hanem az édesanyja is kitagadta. Kvízünkkel Jókai Mórra emlékezünk.
Jókai Mórhoz mindannyiunknak köze van, kikerülhetetlen, hiszen ha más nem, A kőszívű ember fiai című regénye sokak számára még kötelező olvasmány volt. Az életműve terjedelmes.
Kétszáz kötetet hagyott hátra, ezek közül számos regényt idegen nyelvre is lefordítottak.
Jókai Mórt amúgy manapság is rengeteg kritika éri. Vele kapcsolatban gyakran emlegetik, hogy könyvei nem hibátlanok, a főhősök jelleme nem eléggé kidolgozott, kevés a cselekmény, helyette szívesebben merült el a természeti, környezeti leírásokban – vagyis a jelenkor embere nehezen olvassa.
Jókai Mór (született Ásvai Jókay Móric) 1825. február 18-án született Komáromban. Iskoláit szülővárosában kezdte, szülei később a pozsonyi evangélikus gimnáziumba küldték, majd a komáromi református iskolában tanult. Az Arcanum szerint pápai diákélete nevezetes forduló fejlődésében. Addig a festőművészet vonzotta,
a pápai református főiskolában azonban verseket és novellákat kezdett írni.
Kecskeméten joghallgatóként szorgalmával és tudásával vonta magára tanárai figyelmét. Ezekben az időkben írta a Zsidó fiú című tragédiáját. A kétéves jogi tanfolyam elvégzése után mint első eminens tért haza Komáromba, özvegy édesanyja házába, s bár a festői, de különösen az írói pálya nagyon vonzotta, elhatározta, hogy ügyvéd lesz. Gyakornokságot vállalt az egyik komáromi prókátor irodájában, de egy év múlva,
1845-ben Pestre költözött, pályája új irányt vett.
Ügyvédi oklevelét ugyan átvette, ám ekkor már nem gondolt arra, hogy prókátor legyen. Főleg azután, hogy Petőfi Sándor bevezette a fővárosi fiatal írók társaságába. Jókai jobban érezte magát a Pilvax-kávéház irodalmi asztalánál, mint az ügyvédi irodákban vagy a bírósági szobákban. Nem csoda, hiszen a szépirodalmi lapok szívesen közölték novelláit, a közönség érdeklődéssel olvasta prózáját.
Még csak 22 éves volt, amikor Frankenburg Adolftól átvette az Életképek szerkesztését, és Petőfi Sándorral együtt a fiatal pesti írók élére állt. Petőfivel közös szálláson élt, együtt étkeztek, estéiket egymás társaságában töltötték, a lapot is együtt szerkesztették, és az 1848-as márciusi mozgalmakban is együtt vett részt.
Baráti viszonyuk akkor ért véget, amikor Petőfi közreadta Vörösmarty Mihály ellen irányuló költeményét, majd Jókai feleségül vette Laborfalvi Rózát, a Nemzeti Színház művésznőjét.
A frigy hatalmas felháborodást keltett a Jókai-család körében.
„A nagy igennek” nem volt mélyebb szerelmi előzménye, 1848 szeptemberében mégis megtörtént az esküvő. Jókait az édesanyja kitagadta, ami azt jelentette, hogy ezt követően már csak abból élhetett, amit írói tollával megírt.
A szabadságharc idején újságírással kereste kenyerét, 1849 elején a kormánnyal együtt Pestről Debrecenbe menekült, ahol a békepárt közlönyét és az Esti Lapokat szerkesztette. Az áprilisi Habsburg-trónfosztást követően, amely a béke minden reményét eltörölte, csatlakozott a köztársasági párthoz. A bécsi udvar számára ekkor kegyvesztetté vált, az osztrák önkényuralom emberei folyton a nyomában jártak.
A bujdosás gyötrelmeitől később az íróknak adott amnesztia szabadította meg, 1850-ben az édesanyja is kibékült vele. Azt nem tudni, hogy vajon ezek miatt-e, de innentől kezdve regényeit, elbeszéléseit, humoreszkjeit, verseit, színdarabjait bámulatos termékenységgel írta.
1861-ben a siklósi kerület országgyűlési követe lett, attól kezdve a siklósi, budapest-terézvárosi, dárdai, budapest-józsefvárosi, erdélyi-erzsébetvárosi, illyefalvi, kassai, oravicai kerületek képviselőjeként évtizedekig tagja maradt a parlamentnek.
Mint szónok és mint vezércikkíró sokat szerepelt a politikában. Bár a politika sok keserűséget és meghurcolást jelentett számára, a parlamenti folyosóhoz és a pártkör kártyaasztalához nagyon ragaszkodott.
A képviselőházból való kimaradását nem tudta feledni. 1894-ben, amikor már ötven éve volt az írói pályán, az egész ország őt ünnepelte. Munkáit egységes kiadásban bocsátották közre, a kiadás jövedelméből fényes nemzeti ajándékot kapott.
Jókai Mór 80 évet élt, 1904-ben halt meg tüdőgyulladásban. A PestBuda cikke szerint ravatalát 1904. május 9-én a Nemzeti Múzeumban állították fel, onnan ezrek kísérték utolsó útjára a Kerepesi úti dísztemetőben lévő sírjához.
A történet azonban nem ennyire egyszerű. Jókainak ugyanis több kikötése volt. Az egyik kívánsága szerint fejfáját a saját háza kapujának anyagából kellett készíteni. Ez így lett. S bár kiemelt helyre, a Nemzeti Sírkert árkádsorának végébe temették, méltó síremléket hosszú ideig nem kapott.
Végrendeletében arról is értekezett, hogy a sírja belsejét ne burkolják le – a művészek ennek engedelmeskedve úgy döntöttek, hogy az alapkoncepció egy körben futó oszlopsor legyen, amely egy rózsakertet foglal magába. És hogy miért rózsakert? Azért, mert a tervezők azt is figyelembe vették, hogy
az író odavolt a rózsákért, szenvedélyesen szerette azokat.
Az építmény szinte teljes felülete dísztelen, csupán a külső oldalán olvasható egy felirat, amely Jókai Negyven év visszhangja című írásából származik, és a halhatatlanságról megfogalmazott gondolatait tükrözi:
Ami bennem lélek, veletek megy. Ott fog köztetek lenni mindig. Megtalálsz virágaid között, mikor elhervadnak; megtalálsz a falevélben, mikor lehull; meghallasz az esti harangszóban, mikor elenyészik, s mikor megemlékezel rólam, mindig arccal szemközt fogok veled állani.
Most pedig tesztelheti, mennyit tud Jókai Mórról.
(Borítókép: Jókai Mór 1854-ben. Fotó: Wikipédia)